Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
51
hallgató

Kékmadár fesztivál a beteg gyerekekért

- 2012. május 30. 16:53 - 1630 megtekintés

Komoly- és könnyűzenei koncertek, kiállítás és kézműves mesterek bemutatója is várja az érdeklődőket a tartósan beteg gyerekek megsegítésért létrehozott 20. Kékmadár fesztiválon Kalocsán június 1. és 3. között.

A Kék Madár Alapítvány a beteg gyermekekért az elmúlt 20 évben 36 millió forinttal segítette a rászoruló családokat és közel 5 millió forintot adott a Kalocsai Városi Kórház Gyermekosztályának eszközök vásárlására – mondta el Réfy Miklós, a kuratórium elnöke.

Eleinte a kórházban lévő gyerekeket segítették, később és jelenleg is azokat a tartósan fogyatékos beteg gyerekeket, akik erre rászorulnak. Az alapítvány által kiírt pályázatra egyebek mellett a zárójelentések, leletek és orvosi igazolások csatolásával jelentkezhet a szülő gyermeke nevében, leírva azt is, hogy mire lenne szükségük. A pályázatokat szakmailag két gyermekorvos bírálja el és esetenként környezettanulmányokat is végeztetnek. Az alapítvány évente általában 60–70 gyereket támogat 50–70 ezer forinttal, idén 92 pályázat érkezett.

Az idén immár 20. alkalommal rendezett fesztiválon június 1-jén, pénteken a Városi Galériában nyílik a Mezőtúri Képzőművészeti Telep alkotásait bemutató tárlat, a Katolikus Intézmény udvarán Quimby koncert szórakoztatja a közönséget. Kocsis Zoltán vezényletével a Szent István-templomban Mozart B-dúr fagottversenye és A-dúr klarinétversenye, Richard Strauss Duett concertino klarinétra, fagottra és vonószenekarra és a Metamorfózisok című műve hangzik el az Erkel Ferenc Kamarazenekar, Berkes Kálmán klarinétművész és Lakatos György fagottművész előadásában.

Szombaton, június 2-án délelőtt Gryllus Vilmos gyermekműsorát, délután Kulka János koncertjét tekintheti meg a közönség a Városi Színházban, a Sétáló utcában pedig kézműves mesterek vására és bemutatója várja az érdeklődőket. Este a Korona étterem udvarán az Eclectica együttes műsora színesíti a programokat. Vasárnap délelőtt Malek Miklós és Malek Andrea koncertje várja az érdeklődőket a Hotel Kalocsa udvarán, este a Művelődési Központ udvarán Mozart c-moll miséje és Fauré Requiemje hangzik el Gyüdi Sándor vezényletével.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 1 = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 18. péntek, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja és Húsvét vasárnap lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2025-04-18, 07:41
Overcast
SE
Előjelzés
17°C
4.5 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 4.5 m/s SE
Széllökések: 15 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 27.9mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com