Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Képregény látássérülteknek

- 2013. július 3. 6:43 - 2973 megtekintés

A képregényolvasás eddig nem a vak emberek kiváltsága volt, hiszen ha a szövegeket át is lehetett fordítani Braille írásra, a képekre ugyanez nem volt igaz. A német Philipp Meyer Braille írásos, Life című képregénye azonban kifejezetten látássérülteknek készült.

A kísérleti jellegű képregény minden szereplőjét egy-egy karika jelöli, mindegyik kicsit más textúrájú a könnyebb megkülönböztetés okán. Párbeszéd azonban nincs, a tervező a képek felismerésére helyezte a hangsúlyt a projekt során, hozzásegítve a vak embereket is a látók számára oly természetes vizuális befogadáshoz. A kétszereplős sztori ennek megfelelően egyszerű, az élet legfontosabb, látó és látássérült által egyaránt ismert dolgairól szól, mint találkozás, szerelem, születés, halál.

Forrás a subkultur.blog.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 9 = tíz

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. október 5. vasárnap, Aurél napja van.
Ma van a(z) Vallemberg nap.
Az év 40. hete és 278. napja.
Holnap Brúnó, Roxána napja lesz.

1305. Erzsébet , az utolsó hercegnő Árpád véréből, pártában maradt. Az ifjabb Vencel magyar királym, miután elhagyta az országot, felbontá eljegyzési szerződését Erzsébettel, III. Endre leányával. Erzsébet hercegnő Schafhausen vidékén a katalinvölgyi apácák monostorába vonult, hol 1338-ban hunyt el.


1965. A leningrádi Miniatűr Színház Magyarországon vendégszerepel.


Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.

Időjárás

2025-10-05, 21:28
Overcast
W
Előjelzés
11°C
1.6 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.6 m/s W
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /94% / Rain
Napfelkelte: 06:48
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com