Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Intimrészek - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató m*sora
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Képzőművészeti felhívás fogyatékossággal élőknek

- 2021. április 29. 18:50 - 1310 megtekintés

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), Tata Város Önkormányzata és a Humanitas SE közösen, országos képzőművészeti pályázatot ír ki, III. Szabó Szonja ParaKépzőművészeti biennálé címmel.

Fotó:Infostart.hu

 

Szabó Szonja, a 2016-ban, 38 évesen elhunyt súlyosan mozgássérült tatai képzőművész saját stílust teremtve alkotott. Tagja volt a Szájjal és Lábbal Festők Nemzetközi Szervezetének. Gyermekként több hazai és nemzetközi díjat nyert. 2013-ban Komárom-Esztergom Megye Príma Díjasa lett. Alapítója és aktív játékosa volt a Tatabányai Humanitás SE Boccia Szakosztályának. Több dobogós helyezése mellett 2011-ben Magyar Bajnok volt – olvasható a FODISZ sajtóközleményében.

A kiállítás célja: 

megmutatni a fogyatékossággal élők körében rejtőzködő tehetségeket, elismerést adni nekik és példát, értékeket felmutatni az ép társadalom számára.

Szabó Szonja emlékének adózva, a szervezők harmadik alkalommal rendezik meg egyidőben – amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi – 2021. június 11–13. között, Tatán, az III. Szabó Szonja Para Boccia Emlékversenyt és ParaKépzőművészeti Biennálét, mely a FODISZ „Több, mint sport!” szlogenjének megfelelően, a sportot és a művészetet összekapcsoló olyan duális rendezvény, ahol a két terület egymással karöltve, de önállóan is értékesen mutatkozhat meg.

A pályázat témája:

A beérkezett pályaművekből 40 kép kerül kiállításra, a kiállítás egy hónapon keresztül lesz látogatható Tatán (pontos helyszín a későbbiekben kerül meghatározásra).

A pályázók köre:

Bármilyen sérültségi területen érintett (látás-, hallás-, mozgássérült, illetve értelmileg vagy tanulásban akadályozott) fogyatékossággal élők. Korhatár: 16 éves kortól, felső korhatár nélkül.

A pályázat országos hatókörű, nincs területi korlátozás.

A pályázaton amatőr és hivatásos művészek alkotásai egyaránt részt vehetnek.

A pályázatok lehetséges paraméterei:

A pályázaton bármilyen témájú festménnyel, képpel, alkotással lehet nevezni.

Technika: szabadon választott. Méret: szabadon választott, maximális méret: 50×70 cm

A pályázatra keretezett, lehetőség szerint paszpartuzott alkotásokat lehet beküldeni. Egy pályázó három alkotással nevezhet, mely lehet sorozat, de lehet 3 önálló mű is.

Pályázati díj: nincs.

A pályázatot kezelő szervezet a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége) 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3., IV. emelet. 401/11. (Magyar Sport Háza)

A pályázat menete:

A pályázatra beadandó alkotások előzsűrizésen vesznek részt. Az előzsűrizéshez 2021. május 10-ig kell a pályázóknak kitöltött adatlappal együtt alkotás(aik)ról fényképet küldeni a kommunikacio@fodisz.hu e-mail címre. A fotók elnevezésének azonosnak kell lennie a Pályázati adatlapon feltüntetett alkotás(ok) címével. A Pályázati adatlap ide vagy ide kattintva tölthető le.

A zsűri a beérkezett fotók alapján 2021. május 20-ig hozza meg döntését és értesíti az alkotókat, hogy mely képek, alkotások kaptak meghívást a kiállításra.

A kiválasztott alkotások eredetijét a FODISZ központi irodájába kell eljuttatni (1146., Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. emelet, 401/11. szoba, Magyar Sport Háza).

Személyes képátvétel időpontjai: 2021. június 1. (kedd), június 2. (szerda), június 3. (csütörtök), 9.00–16.00 óra között. Információs telefonszám: +36 (30) 2211-612.

Postai úton történő beküldés esetén, a postára adás dátuma, legkésőbb 2021. május 31. (Postai cím: FODISZ – 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. IV. emelet, 401/11.)

Amennyiben a pályázók határidőig nem juttatják el alkotásaikat a megadott beadási címre, a kiállításon való megjelenéstől és az esetleges díjazástól elesnek.

A behívott, kiválasztott képek közötti díjazás eredményhirdetésére a kiállítás megnyitóján kerül sor. Természetesen a díjazottak előzetesen értesítést kapnak.

Kiállítás megnyitásának tervezett dátuma: 2021. június 12. (melyet követően a kiállítás 1 hónapig lesz megtekinthető).

A közelmény kiemeli: a kiállításra kiválasztott képek beadásának, beszállításának időpontjai, illetve a kiállítás megnyitójának dátuma,

a járványhelyzet miatt esetlegesen módosulhatnak,

amelyről a kiállításra meghívott alkotókat értesíik.

Díjazás:

A kiírók a pályázat résztvevői között nem hirdetnek 1–3. helyezettet, ezzel is kinyilvánítva, hogy számukra minden beérkezett mű kivételes értéket képvisel. Azonban a zsűri értékelése alapján a kiállítás támogatói, együttműködői részéről 10 elismerő díj kerül átadásra. A díjak együttes összértéke: 500 ezer forint.

Végül megjegyzik:

  • Amennyiben az aktuális járványhelyzet nem teszi lehetővé a pályázati kiírásban leírtak szerinti megvalósítást és a kiállítás megrendezését, a pályázatot kezelő szervezetnek jogában áll módosításokat tenni, melyről a pályázaton résztvevőket tájékoztatja.
  • A beérkezett pályaműveket a pályázatot kezelő FODISZ hivatalos átvételi jegyzőkönyvvel veszi át és ideiglenesen – a kiállítás időtartamára, beleértve a kiállítás építési és bontási időpontjait – átadja a kiállítóhely számára. A kiállítás végén a FODISZ visszavételezi és visszaszállítja a képeket, a FODISZ központi irodájába. Az alkotók itt vehetik át személyesen alkotásukat.
  • A pályázók, a pályázaton való részvétellel hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályaműveket a pályázat kezelője, a FODISZ, digitálisan feldolgozza, azokat különböző kommunikációs csatornáin megjeleníthesse, valamint különböző kiadványokban felhasználhassa, megjeleníthesse az alkotások digitális feldolgozásait, az alkotó nevének feltüntetésével. A pályázó a pályázaton részvétellel elismeri, elfogadja, hogy a további felhasználással kapcsolatban semmilyen anyagi követeléssel, szerzői jogi díjjal nem élhet.
(Forrás: Infostart.hu)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három - 2 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 13:22
Clear sky
W
Clear sky
5°C
0.4 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.4 m/s W
Széllökések: 13.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com