Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
87
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kerekes székkel is bejárható az otthon

- 2015. október 10. 13:12 - 2676 megtekintés

A Fogyatékos Személyek Otthonában az év első felében a kastélyépület, majd a nyár folyamán a B épület is megújult.

Ünnepélyes keretek között adták át a napokban a tassi Fogyatékos Személyek Otthonában megvalósult fejlesztéseket. Az eseményen jelen volt Szekeres Pál miniszteri biztos, Dr. Salacz László országgyűlési képviselő, valamint Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

Az intézmény több mint 60 éves múltra tekint vissza. 1948 óta végez szociális ellátást, többek között fogyatékos személyek ápolását, gondozását. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában lévő otthon pályázati támogatással valósította meg a gondozotti épület teljes körű felújítását, bővítését, akadálymentesítését, valamint egy új vendégfogadó épület megépítését.

Ezt megelőzően a gondozotti épület elavult volt, nem felelt meg a korszerű ellátási igényeknek. Emellett a korábbi kapacitások bővítését, a zsúfoltság csökkentését is célul tűzte a beruházás. A fejlesztés révén a B épület alapterülete 275 m2-ről 390 m2-re nőtt, ezen belül négy új szobával bővült. Az intézmény területén egy fogadótér is épült, valamint fedett rámpa, ami összeköti a fogadóteret az egyes épületekkel. Az ellátottak e hónap folyamán költözhetnek vissza a felújított épületbe. A támogatásból szakmai programok is megvalósultak, ezen belül a bentlakókat készítették fel az önálló életre.

A fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság további forrást biztosított a kastély, azaz a másik ellátotti épület korszerűsítésére. Az év első félévében az épület vízszigetelése, akadálymentesítése, külső-belső felújítása valósult meg. Ezzel elmondható, hogy az állami fenntartás 3 éve alatt pozitív változás történt a tassi intézményben élők és dolgozók élet- és munkakörülményében.

Forrás: baon.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kettő + 9 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 7. péntek, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2025-11-07, 20:11
Clear sky
WNW
Clear sky
9°C
1.3 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 68%
Szél: 1.3 m/s WNW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /1% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com