Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Lukovics Kendra festőművésszel Rózsa Dezső beszélget
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

KÉSZÜL A BELVÁROS AKADÁLYMENTESSÉGI TÉRKÉPE Az OpenStreetMap 10

- 2014. augusztus 9. 9:01 -

Tudtad, hogy a kerekesszékesek akadálymentes közlekedése még ma sem megoldott? És hogy még az információ sem áll rendelkezésükre, hogy útjaik tervezhetőek legyenek? Gondoltad volna, hogy például a magyar turizmus is milliárdoktól esik el ennek hiányában?

A hazai OpenStreetMap közösség és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szervezésében

2014. augusztus 9-én (szombaton) 10.00 órától kerekesszékes és ép önkéntesek közösen készítik el a Belváros akadálymentességi térképét.

A résztvevők 10 órakor találkoznak az Erzsébet téri Design Terminalban, és rövid bemutató után, várhatóan 10.30-kor kisebb csoportokba szerveződve elindulnak, hogy felmérhessék a környező utcákat. Az egyórásra tervezett felmérést követően visszatérnek a Design Terminálba, ahol megünneplik az OSM születésnapját.

A szervezők várják az érdeklődők jelentkezését az esemény Facebook oldalán, vagy személyesen 2014. augusztus 9-én 10 órakor a Design Terminal konferenciatermében. A részvételnek nem feltétele az akadálymentességgel vagy térképezéssel kapcsolatos tudás, minden jó szándékú ember segíteni tudja a folyamatot! A kerekesszékkel érkező vendégek az Erzsébet téri mélygarázsban parkolhatnak, ahonnan a rendezvény helyszínére biztosított az akadálymentes közlekedés.

A rendezvény apropóját az OpenStreetMap – szabad felhasználású online térkép – 10 éves születésnapja adja. Az OpenStreetMap a térképek Wikipédiája. A felhasználók a térképet szabadon szerkeszthetik, a minőségét pedig a közösség ereje biztosítja. Az adatminőség ma már számos esetben, különösen a speciális információk tekintetében, meghaladja a nagy keresőcégek által működtetett térképekét. Az aktivisták az egyéni térképezés mellett gyakran szerveznek közösségi térképezési bulikat egy-egy terület, vagy egy-egy speciális felhasználás adatigényének feltérképezésére. A rendezvényt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) is támogatja. A mozgáskorlátozott emberek számára létfontosságú, hogy a térképeken az akadálymentességre vonatkozó információk is elérhetőek legyenek, hogy meg tudják tervezni az útjukat. Ezek hiányában sokan el sem indulnak otthonról. Az egész társadalom alapvető érdeke, hogy ők is ugyanúgy eljárhassanak tanulni, dolgozni, szórakozni, nyaralni, vásárolni, mint mások, de sajnos ezt Magyarországon még mindig nem tehetik meg sok esetben, mert az akadálymentesítés terén komoly lemaradásban vagyunk.

Kapcsolat: Bodó Péter (OSM), +36709318382, peter.bodo@geologika.hu

Csiszár Attila (MEOSZ) +36-20/429-4729, csiszar@meosz.hu

Hobby Rádióval közölte: Gábor Imola MEOSZ Sajtófőnöke

A szervezők
OpenStreetMap

Az OpenStreetMap (OSM) célja, szabadon elérhető és felhasználható térképi adatok összegyűjtése és szolgáltatása. A legtöbb olyan térkép, amelyet ingyenesen felhasználhatónak gondolnánk, valójában komoly jogi és technikai korlátokat állít a felhasználó elé. Ezzel szemben az OSM szabadon használható fel bármilyen kreatív vagy produktív célra. Az OSM hasonlóan készül, mint a Wikipédia: bárki szerkesztheti, kiegészítheti a saját tudásával. A minőséget a közösség ereje garantálja.

http://wiki.openstreetmap.org/wiki/Hu:Press_Kit

MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége hazánk egyik legrégebbi és legnagyobb civil, érdekvédelmi szervezete. Az 1981-ben alakult Szövetséget jelenleg közel 100 tagegyesület alkotja, amelyeknek mintegy 200 ezer tagja van. A MEOSZ fő célja a mozgáskorlátozottságból eredő sajátos érdekek megfogalmazása, képviselete, védelme, valamint segítségnyújtás, módszerek kidolgozása a mozgássérült emberek számára hiányzó foglalkoztatási-, oktatási-, kulturális-, sport-, szabadidős és egyéb lehetőségek megteremtéséhez. A MEOSZ az akadálymentesítés elveit és gyakorlatát harminc éve terjeszti Magyarországon, hogy minél több városban és faluban lehetővé váljon a mozgássérültek önálló élete. A mostani lépés célja, hogy az internetes közösségek segítségével mindenki megtudhassa, hová lehet már bejutni lépcsők nélkül és persze azt is, hol van még teendő annak érdekében, hogy nehezen mozgó polgártársainknak ne kelljen állandó nehézségekkel szembenézniük.

www.meosz.hu

Route4U

A rendezvény támogatója a Route4U kerekesszékes útvonaltervezőt fejlesztő társadalmi vállalkozás. A Route4U a Climate-KIC nevű program inkubációjában részt vevő startup.
Részletek az alábbi linken: http://route4u.org/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 - egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 13. kedd, Kálmán, Ede napja van.
Az év 42. hete és 286. napja.
Holnap Helén napja lesz.

1479. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán hadai a kenyérmezei csatában megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget.


1962. Szőnyben (Komárom megye) felavatják a Barátság kőolajvezeték hazai szakaszát, továbbá a termikus krakküzemet. (kapacitása évi 1 millió tonna kőolaj desztillációja.)


Szabó Lőrinc: Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körül. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő, s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betűket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész.
Csak magyar ruhát hordott.
Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
Szerettem náluk lenni, mint sehol.

Időjárás

2026-10-13, 23:25
Clear sky
NW
Clear sky
11°C
1.2 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s NW
Széllökések: 7.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com