Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koktél - Érdekes témák érdekes emberek
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Két kárpátaljai magyar iskolának szervez gyűjtést a Fidelitas

- 2020. február 16. 8:18 - 1491 megtekintés

Két kárpátaljai település, Tiszasalamon és Mezőgecse magyar iskoláinak támogatására szervez adománygyűjtést a Fidelitas – jelentette be a szervezet elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.ét kárpátaljai település, Tiszasalamon és Mezőgecse magyar iskoláinak támogatására szervez adománygyűjtést a Fidelitas – jelentette be a szervezet elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illés Boglárka kiemelte: a Fidelitas megalakulása óta – 24 éve – kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyarokra. „Abban hiszünk, hogy minden magyar felelős minden magyarért, éljen bárhol a világon” – mondta. Hangsúlyozta: adománygyűjtésük kedvezményezettjeit a helyi közösséggel egyeztetve választották ki, és hamarosan személyesen is egyeztetnek az iskolák vezetőivel. Hozzátette: elsődlegesen pénzügyi adományokat várnak, melyből tankönyveket, oktatási segédanyagokat, taneszközöket tudnak vásárolni a határon túli magyar iskolák diákjainak. Mohácsy István, a Fidelitas nemzetpolitikai kabinetvezetője hozzátette: 2015 óta minden évben megszervezik adománygyűjtő akciójukat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetével közösen. Emlékeztetett: gyűjtöttek már kárpátaljai magyar iskola, nehéz sorsú árva gyermekek és egy születésétől kezdve mozgássérült, gondozása szoruló fiatal javára is. Az idei jótékonysági akció részletei a www.karpataljaert.hu oldalon megtalálhatók – közölte. A sajtótájékoztatón Illés Boglárka elfogadhatatlannak nevezte, hogy Cseh Katalin, a Momentum politikusa egy tévéinterjúban azért bírálta a magyar kormányt, mert Magyarország blokkolja Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz addig, amíg az ukrán kormány nem biztosítja a kárpátaljai magyarság alapvető jogait. Ezért felszólította Cseh Katalint és a Momentumot, kérjenek bocsánatot a Kárpátalján élő magyar emberektől, és tartózkodjanak a magyarságot sértő kijelentésektől. Hangsúlyozta: a Fidelitas kiáll a kárpátaljai magyarok mellett, akik számára az „Ukrajnában egymást váltó hatalmak” a legalapvetőbb európai értékekkel ellentétes módon olyan törvényeket hoztak, amelyek korlátozzák a Kárpátalján élő magyar kisebbséghez tartozók egyéni és közösségi szabadságjogait. Illés Boglárka szerint sorskérdésről van szó, arról, hogy a kárpátaljai magyarságot intézményesen az asszimiláció útjára akarják terelni, a magyar kormány viszont egy határozott és kemény eszközt vetett be ez ellen. (Forrás: HírTV/MTI)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 4 = tíz

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. augusztus 12. szerda, Klára napja van.
Az év 33. hete és 224. napja.
Holnap Ipoly napja lesz.

1236. IV. Béla panaszolta, hogy némely nemesek, kik felségsértésben elmarasztaltattak, ingóságaikat és egyéb javaikat szerzeteseknél elrejtették. A pápa ezek után elrendelte, hogy a letétemények megszüntetését az egyház fenyítéssel segítse.


1962. Közzéteszik az Országos Pedagógiai Intézet létesítéséről szóló kormányhatározatot.


Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel

Mintha szellemeket akarnál
idézni, óriásokat,
kiknek hatalma elragad.
úgy ülsz néha a zongoránál,

úgy énekelsz: a túlvilágba
kapcsol valami titkos és
ijesztő átlényegülés,
az isten vagy a semmi vágya.

A zene érlel. Mint imában
a bűnös, vagy mint nyers vasak
a villamos tekercs alatt.

átváltozol az áramában,
s oly erő száll meg, oly varázslat,
hogy már te tanítod apádat.

Időjárás

2026-08-12, 10:17
Clear sky
N
Clear sky
24°C
2.3 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 2.3 m/s N
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com