Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

St. Martin - A Föld kék madara
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke

- 2020. április 7. 11:25 -

A tárcavezető elmondta, a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv értéke a nemzeti össztermék (GDP) 18-20 százaléka körül van.

A koronavírus-járvány miatt kidolgozott program a második fázisban jár, és tovább bővíthető, ha erre szükség van. „Ha úgy látjuk, hogy nem elegendő a munkahelyteremtés érdekében ez a mostani szakasz, akkor a kormánynak további lépéseket kell hoznia” – fogalmazott.
Kitért arra is, létrehoznak az idei költségvetésben egy védekezési alapot, amelynek az értéke 634 milliárd forint és egy gazdaságvédelmi alapot 1345 milliárd forinttal. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2000 milliárd forint „mozdul meg” a költségvetésben – fűzte hozzá.

Rámutatott, van egy harmadik alap is, amely az Európai Unióból (EU) érkező forrásokat kezeli, ez azonban egyelőre üres, ugyanis az uniótól – az álhírek ellenére – nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezésre. Az EU olyan forrásokat kíván előre hozni, amelyek egyébként is jártak volna az országnak, mint például a kohéziós alapban rendelkezésre álló összegek.

„Ezzel az a probléma, hogy Magyarország a pályázatokat már kiírta, a támogatások jelentős része le van kötve, tehát ez likviditásban, pénzügyi segítségben annyit jelent csak, hogy előrébb hoznak olyan kifizetéseket, amelyekre később került volna sor, plusz pénzt ez önmagában nem jelent” – hangsúlyozta.

A tárcavezető elmondta azt is, az elmúlt években fegyelmezett államháztartás-gazdálkodást alakítottak ki, így 3 százalék alatt alakult a hiány; tavaly ez éppen 2 százalék volt. Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent az államadósság mértéke is: 2010-ben ez a GDP több mint 80 százaléka, tavaly pedig a 66 százaléka volt.

Hozzátette, most az a döntés született, hogy a járvány miatt a hiányt egy kicsit „elengedhetik”, de továbbra is 3 százalék alatt próbálják tartani: a 2,7 százalékos hiány közel ezer milliárd forintos plusz mozgásteret enged.

Kérdésre elmondta azt is, nem tervez külföldi hitelt felvenni a kormány, hiszen Magyarország olyan stabil pénzügyi pályára került az elmúlt években, ami lehetővé teszi, hogy saját forrásokból teremtse meg a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi program lehetőségét.

Forrás: MTI

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 05:18
Partly cloudy
N
Partly cloudy
3°C
2.1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.1 m/s N
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com