Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Caramel - Szállok a dallal
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kevesebb rokkant dolgozhat

- 2013. április 5. 12:12 -

Mintegy 35 milliárd forintos pályázati forrásból elvileg több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztathatnának a cégek az idén. Az egy főre jutó apanázs csökkentése miatt ennél biztosan kevesebb fogyatékos dolgozik majd.

kép

A fogyatékosok féltik az ellátásukat

Költségvetési forrásból több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 35 milliárd forinttal, melyet pályázati úton biztosít több mint 300 vállalkozás számára. Ebből tartós foglalkoztatásban 28.000 rokkant, míg a rehabilitálhatónak minősített korábbi rokkantnyugdíjasok elhelyezkedését segítő tranzit foglalkoztatásban 2.410-en vesznek részt – közölték a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.
Az érintettek és az őket foglalkoztató munkáltatók szerint azonban 30 ezernél egészen bizonyosan kevesebb lesz végül a támogatásból foglalkoztatottak száma. A Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke szerint az első időszak tapasztalatai legalábbis azt mutatják, hogy a nyertes vállalkozások nem töltik fel a létszámot.
Ennek az egyik oka az, hogy azok a munkáltatók, akik kifejezetten fogyatékosok foglalkoztatására specializálódtak, a dolgozóik bérköltségének 100 százalékát is megkaphatták pályázati támogatásként, most legfeljebb annak 75 százalékára jogosultak. Ezek a munkáltatók eddig 15-16 ezer megváltozott munkaképességű munkavállalónak adtak munkát, de mert ezentúl ki kell pótolniuk a bérköltségeiket, vélhetően csökkenteni kényszerülnek a foglalkoztatottak számát – mondja Hegedűs Lajos.

A másik ok: amikor a pályázatot meghirdették, a jelentkezőktől elvárták, hogy megjelöljék, mennyi fogyatékos munkavállaló foglalkoztatását vállalják, ám azt nem közölték, mennyi forrást biztosítanak. – Az egy főre jutó támogatás mértékét évente, a központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően határozzák meg – mondták az NGM-nél. 2013 évben az egy főre jutó éves támogatási összeg mindkét támogatási formára egységesen 1 millió 120 ezer forint. Vagyis a 6 órás minimálbér járulékkal növelt összege, miközben korábban a bértámogatás figyelembe vette az adott munkavállaló végzettségéhez, képzettségéhez szükséges bért – mondta a MEOSZ elnöke. Hozzátéve: a tranzit foglalkoztatás sem igazán éri meg a munkáltatóknak, mert arra a támogatás legfeljebb 3 évig jár, évente csökkenő mértékben, a bér 100, 90, majd 80 százalékának megfelelő összegben.

Balogh Zoltán, a Védett Szervezetek Országos Szövetségének (VSZOSZ) elnöke szerint az egy főre jutó támogatási forrás csökkentése miatt elsősorban a súlyosan fogyatékosok kerülhetnek az utcára. Az ő munkaviszonyukat nem fogják tudni fenntartani. Nemcsak a munkáltatókon múlik, kihasználják-e a keretet – árnyalja a képet a VSZOSZ elnöke. Mert hiába akarnak dolgozni, ha például Borsod vagy Békés egyes területein egyszerűen nincs számukra munkalehetőség.

Forrás: vg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ egy = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 02:45
Overcast
N
Előjelzés
13°C
1.2 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.2 m/s N
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com