Kirabolta és hagyta meghalni mozgássérült lakótársát egy pár
A pár enni ugyan adott neki, de egyéb módon nem gondoskodott róla.
Letartóztattak egy férfit és egy nőt, akik éveken keresztül ellopták és elköltötték idős kerekesszékes lakótársuk nyugdíját, majd amikor az rosszul lett, nem segítettek neki, még orvost sem hívtak hozzá, hagyták őt meghalni. A rendőrség a párt és ismeretlen helyen tartózkodó harmadik társukat nyereségvágyból, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja. Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a bűncselekmény idején 69 éves sértett mindkét lábát korábban amputálták, a férfi kerekesszékkel közlekedett, a családjával összeveszett, alkoholista volt. Ugyanabban az albérletben lakott 2006-ban, mint az elsőrendű gyanúsított, ott ismerkedtek meg egymással. Ezt követően a vádlott, majd későbbi élettársa albérletről albérletre hurcolták a férfit. Étellel ugyan ellátták, de ezen felül nem gondoskodtak róla. (Forrás: HVG/MTI)
Ezeket is olvassa el:
Hosszabb lett a jótállási idő – egyes kerekesszékekre már 3 év garancia jár
Végrehajtás alá vonható-e a nyugdíj és a rokkantsági járandóság?
Ismét mozgássérült parkolót foglaltak el jogosulatlanul - Ferencvárosban
Fonyódon rendezik a fogyatékkal élő kutyák találkozóját
A kerekesszékesek komoly problémákkal is szembesülhetnek
Akadálymentesít az Erste
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?