Kísérője hátán volt kénytelen vonatra szállni a mozgássérült utas
„A kellemetlenségek forrása alapvetően az utazási szándék megfelelő bejelentésének elmaradása volt? – állapította meg a MÁV, miután két hónap elteltével lezárta a vizsgálatot a kelenföldi állomáson a peron és a vonatkerekek közé esett siófoki mozgáskorlátozott, kerekesszékes hölgy ügyében
Ahogyan korábban megírtuk, a SOnline kerekesszékes siófoki olvasója és kísérője Siófokról Miskolcra akart utazni vonattal, a siófoki állomáson azonban nem sikerült korrekt információhoz jutniuk a mozgássérült-emelő igényléséről. Ennek híján szálltak fel a vonatra, majd átszálláskor a hölgy, akinek az egyik lába hiányzik, egy lábbal próbált leugrálni, de az alsó lépcsőről a peron és a vonat közé esett a kerekekhez.
Az esés közben a karja fennakadt és megsérült. A következő vonatnál kísérő barátnője inkább a peron és az alsó lépcső közötti résbe feküdt a földre, hogy a hátán keresztül feljuthasson a vonatra. A miskolci vonaton a kalauz azonnal telefont ragadott és odaszólt Miskolcra, hogy mire beér a vonat, legyen ott emelő és segítség. Így is történt. Visszaérkezve Siófokon panaszt szerettek volna tenni, de nem segítettek nekik ebben a vasutasok, ők meg vita helyett inkább a kórház felé vették az irányt.
?Megállapítottuk, hogy Siófok állomáson az utazás napját megelőzően a forgalmi szolgálatnál sajnálatosan nem történt bejelentés; az érintett utasok részéről a jelzett központi elérhetőségeken sem regisztráltunk bejelentést ? áll a MÁV a lapnak küldött válaszában az ügy lezárult vizsgálatával kapcsolatban. ? Bejelentés hiányában az emelő berendezést a felszállási állomáson már nem állt módunkban biztosítani. Mind a forgalmi szolgálattevő, mind a jegyvizsgáló megpróbáltak más járatot és eljutási lehetőséget ajánlani az utasnak, amelyeket elutasított. Közölte a vonatszemélyzettel, hogy korlátozottan, egy lábon is tud közlekedni. Az utas azt is közölte, hogy Kelenföldön kíván leszállni. A jegyvizsgáló tájékoztatta arról, hogy ez nem lehetséges, mivel a peront el sem tudja hagyni lift és segítő személyzet hiányában. Tekintettel arra, hogy Kelenföld állomáson nem tudtunk emelőszerkezetet biztosítani és az utas ennek ellenére vállalta az önálló leszállást a vonatról, a sajnálatos baleset ennek kapcsán következett be. A Miskolc állomáson zökkenőmentesen történt leszállás bizonyítja, hogy elegendő volt a jegyvizsgáló intézkedése és munkatársaink a bejelentést követően operatívan, készséggel megszervezték az utas fogadását és a segítségnyújtást.?
A panaszos utas a mai napig nem tette meg bejelentését, panaszát – hangsúlyozza a vasúttársaság, ezért ?a jogszabályban meghatározott ügyintézési folyamatokra nem kerülhetett sor. Sajnálatunkat fejezzük ki és továbbra is javasoljuk, hogy az érintett utasunk bizalommal forduljon társaságunk ügyfélszolgálatához a szükséges dokumentumok csatolásával (menetjegy, pótjegy, jegyzőkönyv, ambuláns lap, egyéb orvosi igazolás) az érdemi vizsgálat és az ügy megnyugtató lezárása érdekében.?
Idő közben ? bár a MÁV ?végzett? ?, a siófoki panaszos hölgy a vasúttársaság beperlését fontolgatja, a cikk nyomán pedig a rendőrség nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával ismeretlen tettes ellen.
Forrás: sonline.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C
Vélemény, hozzászólás?