Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kozsó és az Ámokfutók - Ami jó,ami szép
51
hallgató

Kiszáll az állam a rokkantak ellátásából?

- 2013. augusztus 29. 17:56 - 2178 megtekintés


„A puding próbája az evés” – gyakran hallani. Igen, először a döntéshozók kiforralnak valamit. Azután bedobják a köztudatba, hogy kóstolgassuk csak. Amikor pedig a lakosság már kellőképpen megbarátkozott a gondolattal, hogy mi vár rá, és a tesztelésen túl van a hatalom, akkor élesben is elkezdik működtetni a bombát. Elképesztő dolgok születnek a törvénykezés vegykonyhájában. Lássuk csak, mi a legújabb menü, amit le akarnak nyomni a torkunkon!

Már hetek óta rotyog az üstben az ördögi menü. Arról olvashatunk folyamatosan, hogy centralizálva lesz a segélyezés rendszere. A potyautasok miatt kellett kiagyalni ezt a tervet a kormány-kommunikáció szerint. Valóban? Többen vannak azok, akik egészen mást sejtenek a teszt-hírek mögött. Azt, hogy útban vannak a szegények. Vigye őket a család, vagy aki akar, az gondoskodjon róluk. A gondoskodó állam, az ugyan nem bíbelődik sokat velük. Eszi, nem eszi, nem kap mást a szegény, csak a pokoli menüt!

Vegyük el tőle azt is, amije van! Ügyeljünk a részletekre is, hogy ne lógjon ki a lóláb. Az első lépés, ami a sikeres kommunikálás felé vezethet, hogy a szegényeket kinevezik potyautasoknak. A fő kérdés pedig az, nézzük csak meg, hogy mijük is van? A következő kérdés, ha fogyókúráztatjuk őket, akkor meddig mehetünk el? A terv nem újkeletű, hiszen már az alaptörvény is arról szól, hogy nincs társadalombiztosítási garancia és szociális biztonság többé. A szegényeket, a betegeket a család nyakába varrjuk, ezt kiagyalta a kormány már az első pillanatban. Ennek a forgatókönyvnek a része most a menü tálalása. Ez nem űrprogram, hogy rögtön fel kell lőni a szegényeket és a betegeket az űrbe, mint Gagarint, hanem megfontolt lépésekkel végrehajtandó, alattomos tervről bizonyosodhatunk meg. Jól ki van ez találva a 2013. november 15-től induló programmal. Fokozatosan megyünk szépen mind-mind a levesbe? Ezt csak az nem látja, aki vak! A fél ország a létminimum alatt él!

Lázár és Balsay a korhatár alatti nyugdíjak megszüntetésére tett javaslatot 2011. május végén, amit a fideszes többségű parlament el is fogadott! Így történhetett meg, hogy a TB kockázatra és szolgálati időre épülő rokkantsági nyugdíjak már csak szociális ellátássá olvadtak az új alaptörvényben! A 2012. január 1-től hatályos alaptörvény ugyanakkor kimondja, hogy a nagykorú családtag köteles gondoskodni az idős beteg szülőkről! Ezzel összhangban a jelenleg hatályos szociális törvény is hasonlóképpen rendelkezik. Magyarul az állam „rábízza” a betegek gondozási kötelezettségét a családtagokra, ő pedig kiszáll a „buliból”. Teszi mindezt a keresztényi alaptörvény szellemében.

Kivel kezdik a sort? Hát mindig a legsebezhetőbbekkel, ugye? Kik is ők? Például a hajléktalanok, akiket már eddig is a sorsukra hagytak. Még az Európai Unió is megszólt minket érte. Utána az idősödő, tartós munkanélküliek és a betegek következnek a sorban, akiknek már esélyük sincs semmiféle elhelyezkedésre. Ők az erőltetett menetben a lusta semmirekellők, akik nem akarnak dolgozni, a kormány-kommunikáció szerint. Nem erről van szó, hanem arról, hogy ők már útban vannak a hatalomnak, mint mindenki, akikről átmenetileg gondoskodni kellene, amíg nyugdíjba nem vonulhatnának végleg.

A még dolgozni bíró közmunkások is előbb-utóbb a süllyesztőben végzik, minden tartalékukat felélve. A pályakezdő munkanélküliek helyzete a legbiztosabb láncszem ebben a leszakadó folyamatban. Közülük kerülnek ki a külföldre távozók, a megélhetési válság elől menekülve. Mondjuk ki bátran, itt a járulékfizetők néma forradalma zajlik már 2-3 éve folyamatosan. Egyre többen menekülnek a zsarnoki hatalom elől. A lázadó ifjúság nem bírja azt, hogy megszabják számára, hogy mi elég, vagy mi nem az éhenhaláshoz.

Miután a potenciális áldozatok már megvannak, és a sorrend, hogy ki megy először a levesbe, nézzük meg az összefüggéseket, miért is kellett létrehozni ezt a centralizált rendszert! A totális, modernkori hűbérrendszer gondtalan megálmodása és végrehajtása lenne a cél? Ezt ma még csak sejteni lehet, hogy ez a menü rotyog az üstben, és az utolsó vacsora a pokol tornácán lesz felszolgálva. Az első vendégek pedig a „tehetősebb” szegények lesznek, akiknek a gombócot le akarják nyomni a torkán. A feketeleves mellé az alaptörvény is ott lesz az étlapon, amiben világosan megfogalmazták, a családnak kell gondoskodni az idős, betegről. Nem véletlen száműzték a TB garanciákat sem elsőként az alaptörvényből. Mindenki csináljon a rokkant családtagjával is, amit akar! A hitleri Németországban is először a súlyos betegek közül a fogyatékosokkal kezdték. Nem kímélték a kisgyermekeket sem! Nálunk is nyirbálni kezdték a fogyatékosok és rokkantak ellátórendszerét. Sőt, nem véletlen hoztak olyan eszement törvényt, hogy a pelenkás félholt is önmaga köteles átvenni a gyógyászati segédeszközt, személyesen. Így lehet ellehetetleníteni a betegek életét. Az állami gondoskodást felszámolta a kormány lényegében még azelőtt, mielőtt hatalomra került, csak a menüsort fokozatosan tálalja fel a szegényeknek.

A program megvalósítása, a tartós betegektől kezdve a súlyos fogyatékosokon át, a kisgyermektől az aggastyánig bezárólag világosan körvonalazódik, ha látunk is, nemcsak nézünk. Megnyirbálták a tartós beteg gyermekek jogait, a fogyatékosokét és a korhatár alatti rokkantakét. Utóbbiak többsége a Ratkó-nemzedéket képviselve könyörtelen bánásmódban részesülhet. Még azt sem hajlandó tolerálni a kormány, hogy a korhatár alatti rokkantak nagy többsége pár éven belül elérné az öregségi korhatárt. Ők addig kellettek csak, amíg újjáépítették az országot, progresszív járulékot fizettek évtizedeken át, átlag 30 évig! A munkába, ha belerokkantak, akkor gondoskodjon róluk a saját családjuk az állam helyett! Ezt fogalmazta meg a kormány az alaptörvényben is. Ennek a programnak a végrehajtása zajlik azzal, hogy 2012. január 01-től a rokkantsági nyugdíj jogfosztásával a szociális ellátórendszerbe tereltek be körülbelül 300 ezer fő korhatár alatti volt rokkantsági nyugdíjast. Azóta már vagy 60 ezren átlépték az öregségi korhatárt. Ez a trend folytatódik egészen az 1957-ig születettekkel, úgy, hogy ők pár éven belül öregségi nyugdíjkorhatárt betöltők lennének.

A kormány viszont nem toleráns velük szemben, és esze ágában sincs még ezt a pár évet kivárni. Menjenek a levesbe mind! – gondolják ők. Ennek a programnak a megvalósításához, mit gondolnak, kik fognak segítséget nyújtani? Nem más, mint az NRSZH (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal), amely november 15-től veszi a kezébe az irányítását ennek a centralizált szociális team-nek. Nem véletlen alakult így! Aki egy kicsit is átlátja a helyzetet, nem kell sokat kombinálnia, vagy az agyát megerőltetnie, hogy miért is pont ennek a kormányzati szervnek a fennhatósága alá tartozik az elbírálás. A rokkantak felülvizsgálata az ő kezükön megy át. Mivel ott nem jött be semmi a kormány elképzeléséből, így stratégiai változtatást kellett kitalálni, de gyorsan. Ami hatékony is végre. Na, ezt jól ki is főzték! Nem bíbelődik már a NRSZH a felülvizsgálati statisztikákkal sem. Megrekedt az adatfeldolgozás még a február végi adatoknál, hogy hány rokkanttól szabadultak meg ebben az évben.

Már ez sem érdekli a kormányt, mert sokkal hatékonyabb és látványosabb módszerrel lökhetik a tömegsírba a korhatár alatti rokkantakat, mint eddig. A felelősséget az állam helyett a rokkantak családjának a nyakába kell varrni? Na és mi lesz az átlag 30 év alatt befizetett rengeteg pénzükkel? A rokkantak után megfizetett bruttó járulékokkal? A munkabéreik után 50-60% progresszív járulékot fizettek be. Azokkal mi lesz? Miért is a család nyakába akarja pimasz módon a kormány varrni a korhatár alatti rokkantakat, amikor azok élve meg sem érik az öregségi nyugdíjkorhatárt?

Szerepelt már sok minden a tervei között ennek a keresztényi kormánynak, hogyan is kéne minél hamarabb elfelejteni, hogy itt rokkantak is éltek valaha. Hát született már sok-sok ördögi terv, de eddig egy se jött be, mint például annak a rokkant-szimulátor gépnek a beszerzési elképzelése, amely 70 millió forintba került volna. Egyrészt a vizsgálat 5-6 órás, és a komoly szakmunkát végzők tesztelésére fejlesztették ki, nem pedig rokkantak funkció-károsodási mértékének a felülvizsgálatára, így ez a terv is megbukott. Másrészt a 6-7 régióban működtetésre szánt gépek ára fél milliárd forintba került volna. Még kísérleti stádiumban rájöttek, a beruházás felesleges lenne.

A másik terv sem jött be, hogy a „csaló” rokkantakat, hogyan lehetne kiszűrni. A kormány minden igyekezete ellenére kiderült, hogy az „agyon felülvizsgáltak” között nem csalók vannak, hanem áldozatok! A rokkantak, az elesettek, a szegények a törvénykezés áldozatai, akiken már mindent kipróbáltak, azonban hatékonyan eddig még nem tudtak tőlük megszabadulni. Hiába keringőztetik egy fillér nélkül a munkaügyi bíróságokon és a szakértők között ingázva a rokkantakat, hiába zavarják a II. fokú fellebbezések alkalmával vadidegen helyszínekre a felülvizsgálatokhoz. Lehetetlen, kora reggeli megjelenésre kötelezik őket a lakóhelyüktől több száz km-re, de a kacskaringós keringővel sem lehet megszabadulni tőlük, mert a betegek egyre öntudatosabban védik érdekeiket. A foglalkoztatási program sem az érintett rokkantakról szól! Az is csak „kacsa”, mert azok érdekét preferálja, akik a robotoló betegeket foglalkoztatják: erre megy el a rengeteg uniós pénztámogatás, meg arra, hogy informatikai fejlesztés címén az NRSZH kiépítse a szociális ellátórendszer feletti felügyeleti egyeduralmát, sanyargatva a rokkantakat.

Ezzel meg is érkeztünk a hetek óta keringő hírfolyamhoz, miszerint a centrális szociális ellátórendszert a központi vezérlésű NRSZH végzi majd november közepétől. Mire következtethetünk ebből? Arra, hogy a kormány gáláns mozdulattal szeretné már lefejezni azokat a soros felülvizsgálandó rokkantakat, akiknek a fejét a guillotine alá szánta. Mivel a 2012 januártól bevezetésre került új rokkant-törvény nem hozta meg a várt hatást, azaz hogy a rokkantaktól villámgyorsan meg lehessen szabadulni a felülvizsgálatok alkalmával, így most stratégiai változtatásokat láttak szükségesnek. Dehogy bíbelődnek ők az öntudatos rokkantakkal, akik a munkaügyi bíróságra is elmennek az igazukért. Hiszen az sokba kerül az államnak, hogy a türelmes rokkant bebizonyítja a független orvos-szakértők segítségével 2-3 év alatt, hogy ő igenis rokkant, és jogtalanul fosztották meg őt a pénzellátásától. Nem, ez a módszer a kormánynak nem vált be, mondjuk ki az igazat! Felesleges és rendkívül költséges, pazarló és hosszadalmas az eljárás, amely ráadásul a rokkantnak hoz általában igazságos ítéletet. Hát ez már mégsem derülhet ki, ugye? Na, akkor gondoltak gyorsan egyet, hogyan lehet felgyorsítani a rokkantaktól megszabadító programot?

Úgy, hogy előkapjuk a fiókból az alaptörvényt, kitesszük a felszolgálandó menü mellé, és lenyomjuk a saját családja torkán a rokkantat. Tartsa el a család az állam helyett a szeretteit, ha akarja, ha nem, ha bírja, ha nem! A terv nemcsak ördögi, hanem zseniális a kormány szemszögéből, hiszen nem kell többé gondoskodni a rokkantakról a „gondoskodó” államnak. Legfeljebb a rokkant ha elpusztul, akkor nem az állam, hanem a saját családja lesz a felelős érte. Ez már túlmegy minden jogászi okoskodáson és empátián. A keresztény hitvallású kormányunk viszont elintéz mindent egy hanyag mozdulattal, és azt mondja: „Ez a menü. Eszi, vagy nem eszi, nem kap mást! Ez van: „Oszt jónapot”!

Ezt már végképp nem szabadna megtenni! A rokkantak és családtagjaik egyet tehetnek csupán: 2014-ben a mindent eldönthető, körülbelül 1 millió szavazatukkal igenis elmennek, és leszavazzák ezt a gyalázatos kormányt! „Világosan látható, hogy mire megy ki ez a játék!” – vallják a rokkantak. Lassan kezd felébredni az ország?

Forrás: hirhatar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - = 2

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 9:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 21:00: Face night show - 3 műsorvezető - zenei mixek - vidám beszélgetés 3 órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 11. szombat, Ferenc napja van.
Ma van a(z) Miskolc ünnepe.
Az év 19. hete és 132. napja.
Holnap Pongrác napja lesz.

1456. Az ifjú V. László király pénzügyeinek ziláltságáról. E napon kelt levelében elismerte, hogy neki gróf Czillei Ulrik több ízben adott kölcsön és ebből még mindig adós, melyet karácsonyig kíván kifizetni azon adóhátralékokból, melyekkel a székelyek tartoznak neki.


1784. II. József rendeletben a német nyelvet teszi hivatalossá Magyarországon. A kormányszékek, a megyei és városi közhivatalok kötelesek bevezetni a német nyelvű ügyintézést.


Pálóczy Horváth Ádám
/ 1760. máj.12. - 1820. /

De mit töröm fejemet

"...Hát ezer bajomba is,
Ha még ezer volna is,
Vígan élek,
Tudok olyant, eleget,
Akivel még életet
Nem cserélek.
Félre gondok!
Hoppot mondok,
Ha sántán is,
Hopp éjfélben,
Hopp ebéden,
S vacsorán is!"

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com