Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Payer Öcsi - Minden Jót Mónika
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Könnyen érthető koronavírus hírek – március 26.

- 2021. március 27. 8:38 - 1373 megtekintés

Az ÉFOÉSZ. összeállítása

A koronavírus terjedése

A koronavírus harmadik hulláma
egyre erősödik.
A brit vírusmutáns több embert
képes megfertőzni.
A mutáns változatot jelent.
A brit mutáns jobban fertőz,
és súlyosabb betegségeket okoz,
mint a többi változat.

Egyre több fiatal kerül a kórházba.
Olyan fiatalok is,
akiknek nincs semmilyen betegsége.

A szakemberek azt kérik,
hogy figyeljünk a szabályokra:
– lakott területen viseljünk maszkot,
– tartsuk a 1,5 méteres távolságot,
– kerüljük a zárt helyeket,
– tartsuk be a karantént,
– alaposan mossunk kezet,
-ha betegek vagyunk,
ne menjünk emberek közé.

Oltások

A járvány megállítására
a védőoltás a legjobb megoldás.
Aki megkapja az oltást,
három hét múlva lesz védett.
Az is elkaphatja a koronavírust,
aki megkapta az oltást.
De a védőoltás megakadályozza,
hogy súlyos tünetek alakuljanak ki.

Hamarosan új vakcinákat is
használni fognak oltáshoz.
Ezzel Magyarországon
7 fajta vakcinával lehet majd oltani.

Müller Cecília elmondta,
hogy áprilisban érkezhet
a Janssen cég vakcinája is.
Ez a vakcina egydózisú.
Ez azt jelenti, hogy ebből a típusból
elég egy oltás is.
Aki még nem regisztrált oltásra,
az itt tud jelentkezni:
www.vakcinainfo.gov.hu

Korlátozások

A korábban meghozott korlátozások
továbbra is érvényesek:
– kötelező a maszkviselés,
– este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van,
– a zárva tartó üzletek továbbra sem nyitnak ki,
– tilos rendezvényt szervezni,
vagy azon részt venni,
– tilos a gyülekezés,
– az országhatárokat ellenőrzik.
Húsvét idejére
külön intézkedéseket hozhatnak.

Egyeztetés a nyitásról

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta,
hogy kell egy terv
az ország megnyitásához.
A szakemberek dolgoznak
a nyitás részletein.
Ez azt jelenti,
hogy a kormány minden érintettel tárgyal.
Tárgyalnak a bezárt boltok
és üzletek nyitásáról is.
De addig nem lehet nyitni,
amíg a 65 évnél idősebbek
nincsenek beoltva.

Ha az oltottak száma eléri a 2,5 milliót,
akkor kinyithatnak az óvodák és az iskolák.
Gulyás Gergely elmondta,
legkorábban április 12-énvagy április 19-én
nyithatnak ki az iskolák.
A nyitás előtt be akarják oltani
a tanárokat és óvodai dolgozókat.

 

Egészségügyi ellátás

A kormány elmondta,
hogy az egészségügy biztosítja a megfelelő ellátást.
Az egészségügyi intézmények,
és kórházak nagyonleterheltek.
A koronavírus harmadik hulláma miatt
nagyon sokan vannak kórházban.
A kormány ezért úgy döntött,
hogy az önkormányzati szakrendelők
is segítenek a védekezésben.
Szakrendelés például
a szemészet vagy a fogászat.
A háziorvosok és a szakrendelőkben dolgozók
segíteni fogják az oltási programot.

A kormány megkezdte
az egészségügyi végzettségű
önkéntesek toborzását is.
Már 500 önkéntes jelentkezett
egészségügyi munkára.
Az önkéntes azt jelenti,
hogy valaki magától
jelentkezik egy munkára,
amiért nem kér pénzt.

Gyógyszerek

A favipiravir tabletta hatásos a koronavírus ellen.
A tablettát háziorvos is felírhatja,
és ingyenesen kiváltható.
A gyógyszert azok kapják,
akik otthon gyógyulnak,
és nincsenek súlyos tüneteik.

A monulpiravir egy új,kísérleti gyógyszer.
Ez a gyógyszer lassítja a vírus szaporodását,
de nem gyógyítja a betegséget.

A Pfizer gyógyszervállalat tesztel
egy újgyógyszert is.
Ezt a gyógyszert a fertőzés korai szakaszában
lehetne adni a betegeknek.

Ez a hírlevél
innen tölthető le >>>

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 12. csütörtök, Lidia, Lívia napja van.
Az év 07. hete és 43. napja.
Holnap Ella, Linda napja lesz.

1736. Mária Terézia főhercegnő menyegzője Ferencz István lothringeni herceggel.


1768. Ferenc, Magyarország királyának születése.


Ladányi Mihály: / 1934. febr.12. -
1986. aug.20./

Téli dal

A dűlőn szürke csorda: szuszog, gőzöl a köd,
szarvuk pár jegenye, meredten, mozdulatlan.
Akárha fejőszéken, egy fatuskón ülök.
Hát Istenem-uram, megint magam maradtam.

A ködöt őrizem, terelem a szelet,
este Holdat gyújtok, s még megannyi a dolgom.
De végzem szótlanul, ami rám méretett,
lépem a földeket, a folyókat akózom.

De Istenem-uram, adj már meggyfavirágot,
gombát és gólyahírt az árokpart füvébe,
adjál egy szeretőt, gyújtsál szemébe lángot,
hogy bírjam bírhatatlan kegyelmed még pár évre-

Időjárás

2026-02-12, 01:50
Overcast
S
Előjelzés
6°C
2.4 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 994 mb
Páratartalom: 98%
Szél: 2.4 m/s S
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /94% / Rain
Napfelkelte: 06:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com