Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Baum Lyman Frank - Óz a nagy varázsló I. rész
26
hallgató

Korai diagnózissal az Alzheimer-betegek éveket nyerhetnek

- 2011. szeptember 23. 15:49 - 697 megtekintés

A világon 7 másodpercenként diagnosztizálnak új Alzheimer-kóros esetet, Magyarországon 160 ezer a beteg. A hazai betegeknek alig három százaléka jut hozzá a legmodernebb kezelésekhez, amelyek pedig számottevően lassítják a kór lefolyását.

“2000-ben álhallucinációkkal kezdődött a betegségem, de akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Az álhallucináció olyan hallucináció, amikor az ember tudatában van, hogy csak hallucinál. Aztán 2005 februárjában magas lázkiugrásokat követően rohamosan romlott az állapotom” – mesélte dr. Kappéter István gyógypedagógus, pszichiáter, neurológus a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága által szervezett sajtótájékoztatón. Az idén 80 éves pszichiáter főorvosnak ekkor hirtelen problémái támadtak emlékek, adatok felidézésével, a szokatlan helyzetekben való eligazodással, valamint igen gyakran elmulasztott a mindennapi életben nélkülözhetetlen feladatokat.

“Például rendszeresen bennfelejtettem a levélszekrényben a kulcscsomómat, vagy a betegségem óta legalább hatszor elvesztettem a telefonomat. Előfordult, hogy álltam a Keleti pályaudvarnál és telefonáltam a feleségnek, hogy indulok haza a Bosnyák térre, ami egy tíz perces út, de én csak három órával később értem haza. Akkor építették át ugyanis a Keleti pályaudvart, és én vagy három órán át köröztem, és próbáltam megtalálni a buszmegállót. Legutóbb pedig most nyáron tévedtem el a kempingben, ahol nyaraltunk a feleségemmel, hosszan kerestem a lakókocsinkat” – mondja a pszichiáter.

Dr. Kappéter István Alzheimer típusú gondolkodási zavarral küzd. A betegségét korai stádiumban sikerült diagnosztizálni, és azóta is szedi a legmodernebbnek számító kolinészteráz-gátló gyógyszert, aminek következtében a pszichiáter “egy boldog alzheimeresnek” nevezi magát. “De ehhez kellett gyógypedagógusi szemléletem és a feleségem megértése is. A gyógypedagógus ugyanis azt vallja, hogy az embernek azzal kell élnie, amije van. Ha valaki vakon született, akkor vakon kell boldognak lennie” – mondja Kappéter. A főorvos olyannyira teljes életet él, hogy a mai napig hetente egyszer kijár a tápiógyörgyei pszichiátriai gondozóba – “a betegek azóta jobban szeretnek, amióta tudják, hogy egy kicsit én is olyan vagyok, mint ők” -, és aktívan részt vesz az Alzheimer-kórral kapcsolatos felvilágosító kampányokban.

160 ezer magyar szenved Alzheimer-kórban
Jelenleg világszerte 36 millióan küzdenek Alzheimer-kórral, és hogy a betegség járványszerűen terjed, jól jelzi, hogy 7 másodpercenként regisztrálnak egy új beteget. A betegség kétszer gyakoribb a nők körében, mint a férfiaknál. Magyarországon 160 ezerre tehető a betegek száma, közülük a legmodernebb, kolinészteráz-gátló gyógyszereket csupán 6000-ren kapják.

Tévhit, hogy a demencia (szellemi hanyatlás) az öregedési folyamat természetes velejárója. “A demencia kialakulhat például túlzásba vitt alkoholfogyasztástól vagy érelmeszesedés következtében is. De a demencia leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, amely a demencia-esetek 70 százalékát okozza” – mondja dr. Simon Lajos pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának docense.

Bár a betegségben itthon “csak” 160 ezren szenvednek, a hozzátartozókkal együtt az érintettek száma meghaladja a félmilliót. A demenciában szenvedő beteg ugyanis súlyos teher a környezete számára: a statisztikák szerint az őket gondozók 40-75 százaléka pszichés betegségekkel küzd, 15-32 százalékuk depressziós.

“Nagyon fontos a betegség korai diagnózisa, mert így a beteg és a család is időt nyerhet” – mondja dr. Kappéter István. “Az Alzheimer nem halálos kór, a beteg évtizedeket élhet még, és nem mindegy, milyen állapotban.”

Alzheimer-kóros hírességek
Az Alzheimer-kór nem válogat, a statisztikák szerint társadalmi, gazdasági, etnikai hovatartozás nem befolyásolja a betegség gyakoriságát. A kórban szenvedett többek között Ronald Reagan, Margaret Thatcher, Winston Churchill, Peter Falk, Frank Sinatra, Stendhal, illetve Kant. A magyar áldozatok között pedig ott van Harsányi János Nobel-díjas közgazdász professzor, de ebben szenvedett Mészöly Miklós író és Puskás Ferenc is.

45 év körül már jelentkezhetnek az első tünetek
A korai felismerésben a fő szerep a háziorvosoké kellene hogy legyen, de szükséges az is, hogy a beteg tudatosítsa magában a változásokat, és ne szégyelljen szakemberhez fordulni. Az Alzheimer-kór első tünetei 45-50 év körül jelentkezhetnek.

“A demencia tulajdonképpen mennyiségileg különbözik a hétköznapi feledékenységtől, hiszen öt évesen is vannak dolgok, amiket elfelejt az ember. De ha valaki észreveszi magán, hogy hirtelen nehézséget okoz neki a gépírás, miközben előtte nagyszerűen gépelt, vagy ha a tíz perces utat öt óra alatt teszi meg, akkor érdemes orvoshoz fordulnia” – mondja Kappéter.

“Az Alzheimer-kórban a hozzátartozók számára a legaggasztóbb az elkóborlás. A közelmúltban például egy olyan esetben kérték a segítségünket, amikor egy nyíregyházi idős pár eljött Pécelre meglátogatni az unokákat. Az egyik kisgyereket közben orvoshoz kellett vinni, és a nagypapa, aki Alzheimer-kóros volt, kinn maradt, amíg nagymama a gyerekkel bement a vizsgálatra. Bár a férfit megkérték, hogy tíz percig maradjon helyben, ő mégis beült az autóba, és addig vezetett, amíg a benzin ki nem fogyott az autóból. Telefon nem volt nála, az aggódó hozzátartozók a rendőrséget hiába értesítették, mert ők csak 72 óra után kezdenek el nyomozni. Végül a férfit három nap után az út szélén találták meg, amikor gyalog indult el egy benzinkút felé, hogy kannában hozzon üzemanyagot az autóba” – mondja Himmer Éva, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társaságának elnöke. (Az elkóborlás ellen ma már itthon is kaphatók GPS-szel ellátott speciális karórák, telefonok, amelyek segítségével a hozzátartozók távolból is nyomon tudják követni az Alzheimer-kórral küzdő beteget.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


* 9 = húsz(on) hét

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Bélyegalbum - A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének műsora - műsorvezető: Turcsányi Éva
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 4. hétfő, Ulrik napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi szövetkezeti nap.
Az év 27. hete és 185. napja.
Holnap Emese, Sarolta napja lesz.

1490. Mátyás király kegyencei Corvin herceget kifosztják. Corvin János főherceg a királyválasztó országgyűlésen későn vette észre, hogy atyja kegyencei, kit híveinek vélt, őt kijátszották, és a királyi méltóságra Ulászlót emelték. Július 1-én tehát a koronával és kincseivel, hívei kíséretében Sclavónia felé indult, de július 4-én Báthory István vajda és Kinizsy Pál utána siettek s Tolnában a Csonthegyen őt megtámadták és kincseitől megfosztották.


1910. június 12-július 5. Ezer fővárosi festőmunkás sztrájkol munkakörülményei javításáért.


József Attila: Hangya

A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-

A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com