Körvonalazódik az együttműködés

E célra szerinte tökéletes helynek tűnik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet. Biztató, hogy a terv talán nem marad meg az öltlet szintjén, mert tárgyalópartnerre talált dr. Klauber András, az intézmény gerincvelősérültek osztályát vezető főorvosa személyében, aki azért kereste meg az MPB-t, mert szeretné fellendíteni az OORI sportéletét. Reméljük, megtalálják a közös nevezőt – mindenesetre megkezdődtek az egyeztetések, aminek remélhetőleg már 2009-ben konkrét eredményei lesznek. Az együttműködés voltaképpen magától értetődő, hiszen ahogy Klauber is fogalmaz, adva van a vadonatúj, mutatós, tágas, jól felszerelt épület remek orvosi háttérrel, és nem mellesleg az intézetben ellátott mozgássérültek sport iránti szükségletével a komplex rehabilitáció bizonyos stádiumában, illetve adva van az utánpótlásgondokkal küszködő, kifejezetten szűk bázisra épülő magyar mozgássérültsport. Kell, hogy legyen kapcsolódási pont a kettő között, különben nem lesz honnan merítkezni nemhogy a paralimpiára, hanem még a hazai versenyekre sem, ami már most gondot jelent. Mert már a felnőttek országos bajnokságain is rendre kevés a résztvevő, rendre kategóriákat kell összevonni, nemhogy a fiatalok viadalain… “A sport nem annál kezdődik, amiről az újságok írnak, azaz nem a profi szintnél, hanem már a rehabilitáció végén elkezdjük a sportjellegű foglalkozásokat, bár természetesen ebben az esetben még egészen mások a szabályok, a célok, aztán innen jöhet a tömegsport” – mondta, miközben a háttérben egyre hangosabban bőgött egy sziréna, mert tűzriadó próbát tartottak, mégis jöttek-mentek az emberek a kórházra jó értelemben alig emlékeztető intézetben. A cseppet sem fertőtlenítőszagú, világos, már-már vidám épület szinte álomszerű azoknak, akikben a honi klinikák omladozó falú kórtermei élnek emlékként, miközben az úgymond fejkvóta itt is, ott is ugyanaz, vagyis a támogatás mértéke egyforma. Egyformán kevés. Klauber egyébként tagja az MPB orvosi bizottságának, és az első paralimpiai élményei 16 évvel ezelőttről, Barcelonából származnak, Szekeres Pált, a sérültek sportjának egyik legemblematikusabb magyarországi figuráját pedig még régebbről, az őt kerekes székbe kényszerítő 1991-es balesete óta ismeri. Ezek tehát a kapcsolódási pontok, de aztán azt is kibökte, mik a személyes indíttatásai az OORI és az MPB közötti közelebbi kapcsolat kialakítására: “Én mindig ortopéd orvos akartam lenni. Idekerültem, és három másodperc alatt a hátsó fronton találtam magam, a krónikus részen. Az ember akkor érzi jól magát, ha a saját játékait ki tudja élni. Meg én amúgy is egy nyüzsgő típusú manus vagyok.” Ez akár érdektelen mellékszál is lehetne a történetben, hisz az nem egy emberről, hanem egy régóta szükséges szimbiózisról szól, de jegyezzük meg: aktív, a közösségért tenni akaró személyiségek nélkül ez az ügy sem jutna előbbre. Így viszont megteremtődött annak az esélye, hogy a magyar paralimpiai mozgalom is jól járjon, és a Budapest és Budakeszi határában épült új uszodát, tornatermet, atlétikapályát, meg megannyi modern műszert, mérőeszközt is használják, sőt kellőképpen kihasználják. Merthogy van kapacitás – például épületek tekintetében is, ugyanis a szanatórium területén akadnak bőven üresen álló régi pavilonok, amelyek kis ráfordítással elsőrangú szálláshelyekké változhatnának. És ha ez az átalakítás megtörténik, máris alkalmassá válna az OORI élsportolók – természetesen mozgássérült élsportolók – bentlakásos edzőtáborának is, így pedig nemcsak hazai versenyzők jöhetnének, hanem külföldi vendégek is, csereszabatosan, és máris lennének megfelelő edzőpartnerek, meg megfelelő szintű, a felkészülést jól szolgáló hazai versenyek. Az úgymond profi sportolók, a paralimpiai bajnokok jelenléte ráadásul alighanem az intézet lakóit, a friss sérülteket is inspirálná, amivel egyetért Klauber főorvos is: “Odamennének, néznék, néznék, aztán úgy ötödjére csak kipróbálnák. És itt vannak a tömegek, itt kellene elindítani a tömegsportot, aztán az MPB kicsemegézhetné a jókat.” Szerintünk már kezdhetnék is.