Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ez hallható a rádióban:
Szignál -

Hallgatók száma: 36

Közösségépítő tábor hallássérült fiataloknak

- 2019. július 19. 19:41 - 409 megtekintés

A Hallás Társasága Alapítvány, együttműködve a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, idén másodjára szervez közösségépítő tábort a Balaton mellett azoknak a hallássérült fiataloknak, akik integrációban végzik tanulmányaikat, vagy halló munkatársak között dolgoznak.

A Forgalmazók az Egészségért Szövetség működésének egyik alappillére a fogyatékkal élők támogatása, ezért örömmel teszi közzé, hogy a hiánypótló kezdeményezés célja egy közösség megteremtése, és hasznosítható tudás átadása a hallássérült fiataloknak. A Balatonalmádiban zajló Hali-tali táborban a fiatalok szabadegyetemi előadásokon és közösségépítő programokon vehetnek részt, emellett pedig sok időt tölthetnek el egymással. Ezek a fiatalok ritkán találkoznak sorstársaikkal, nehézségeikkel egyedül kénytelenek megküzdeni. Puha Andrea, a tábor egyik hallássérült szervezője szerint a társadalom ma még nem figyel oda eléggé a nagyothallókra. “Ez általában azért van, mert beszélünk, és látszólag úgy állunk helyt, mintha hallásunk teljes birtokában lennénk. Pedig a hallókészülék nem olyan, mint a szemüveg, nem adja vissza a tökéletes hallást. Nap mint nap megküzdünk a kommunikációval, sokkal fáradtabbak vagyunk”, magyarázza. “A siketeknek nagyon jó közösségük van, összeköti őket a jelnyelv, erős az identitástudatuk. Az integrációban élő hallássérültek viszont nincs kivel megbeszélniük azokat a nehézségeket, amivel a hallássérülésük miatt küzdenek. Ezen próbálunk meg változtatni.” (forrás: MTI)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 * = ötven négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2021. december 3. péntek, Ferenc, Olívia napja van.
Ma van a(z) A fogyatékos emberek nemzetközi napja.
Az év 48. hete és 337. napja.
Holnap Borbála, Barbara napja lesz.

1352. Nagy Lajos király mily hatáskört jelölt ki a főispánnak ? Midőn Ugocsa vármegye főispánját kinevezte így tudatta feladatait a megyével: " Ő titeket jogaitokban és szabadságaitokban fenntartson és oltalmazzon. Királyi parancsainknak a megyében pontos végrehajtását eszközölje. "


1930. Megnyitották a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margitszigeten. Épült Hajós Alfréd, első olimpiai úszóbajnokunk, építészmérnök tervei alapján, nyolc hónap alatt.


József Attila / 1905. ápr. 11. - 1937. dec.3. /

Én költő vagyok ...

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 310
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com