Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Republic - A 67-es út
61
hallgató

Küszöbön a vakság gyógymódja? Úttörő terápiájáért nyert díjat a magyar kutató

- 2020. szeptember 15. 8:02 - 1305 megtekintés

Roska Botond magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója nyerte el idén a német Körber Alapítvány egymillió eurós (358 millió forint) Európai Tudományos Díját Hamburgban úttörő kutatásáért. Vakságot gyógyító génalapú terápiája már a klinikai tesztelés szakaszába lépett.

A magyar kutató olyan génalapú terápiát fedezett fel, ami képes „átprogramozni” az emberi szemben található sejteket, hogy azok elvégezzék a fényre érzékeny receptorok munkáját, melyek az emberi látáshoz elengedhetetlenek. Roska abban reménykedik, hogy a procedúra újraaktiválhatja a vakok retináját. Roska elmondta, jelenleg az eljárással fekete-fehér látást tudnak helyreállítani. A klinikai tesztelés már javában zajlik vak önkénteseken.

“Roska Botond kutatása reményt jelent olyan új kezelési módok kidolgozására, melyek visszaadhatják a vakok látását”– fogalmazott Peter Tschentscher, Hamburg polgármestere a hétfői ünnepélyes díjátadón.

A budapesti születésű neurobiológus 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén. Saját elmondása szerint akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Roska szerint kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.

A tudós és zongorista szülők gyermeke először a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult csellózni, azonban egy sérülés miatt fel kellett adnia, ezután váltott az orvoslás és a matematika irányába.

A Körber Alapítvány díját, mellyel fizikai tudományágakban futurisztikus technikákat alkalmazó kutatókat ismernek el, először 1985-ben adták át.

(Forrás: MTI/ Deutsche Welle)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 23. péntek, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2025-05-23, 12:42
Overcast
N
Előjelzés
12°C
4.9 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 4.9 m/s N
Széllökések: 10.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com