Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

toto cutugno - italiano
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Lakhatási program Hajléktalan embereknek biztosítékokkal

- 2012. július 17. 18:31 -

Száz hajléktalan személyt vontak be a fővárosi Vöröskereszt most induló programjába, amellyel a szervezet az utcán élők számát szeretné csökkenteni, valamint szakmát és munkát biztosítani a kiválasztott projektrésztvevőknek. A programban való részvételt, a lakhatási és képzési támogatást szigorú vállalásokhoz köti a Vöröskereszt.

Önálló életet kezdhetnek a hajléktalanok, ha vállalják a Vöröskereszt most induló programjának feltételeit. A program lakhatási, képzési és munkába állítási részből áll össze. A projektbe a budapesti Vöröskereszt beválogatott hatvan fő tartósan, valamint húsz fő nem tartósan utcán élőt. Mindkét esetben a fő cél az utcai életmód megszűntetése albérletbe vagy munkásszállóra való költözéssel, lakhatási támogatással vagy befogadó intézménybe való elhelyezéssel.

A projektbe bevontak további húsz fő hajléktalanellátó intézményben élő személyt is. Esetükben a fő cél az önálló élet kialakítása, ezáltal az intézményi helyek felszabadítása. Ők a lakhatási program mellett OKJ-s takarítói szakképzésben vesznek részt. Közülük tizenöten a nyílt munkaerőpiacon kerülnek elhelyezésre, öt főt pedig a Vöröskereszt volt vagy jelenleg is hajléktalan munkavállalókból álló Szolgáltatóházában foglalkoztatnak tovább.

Feltétel a megélhetési stratégia A programba bizonyos feltételek mellett lehetett bekerülni. Önálló lakhatási formába azok az utcai gondozottak kerülhetnek, akik párban, kisebb csoportban, esetleg családtagjaikkal élnek, van minimális állandó jövedelmük, és megélhetési stratégiájuk, és jelenlegi életkörülményeik arra utalnak, hogy képességük és igényük van önálló lakhatási forma tartós igénybevételére. A projekt résztvevők írásban vállalják a lakbér- és rezsifizetés módozatait, az együttműködést az esetkezelő teammel, a rövid és hosszú távú célokat és az utógondozást.

Az utcáról kikerülő támogatásban részesülők emellett harminc óra önkéntes munkát is vállalnak a közösség és a Vöröskereszt részére, amely lehet az általuk eddig életvitelszerűen lakott közterületi rész megtisztítása, vagy a befogadó intézmények éves tisztasági festési és takarítási munkáinak elvégzése.

Takarékoskodással garancia A program egyik fontos eleme az előtakarékosság. A projektben résztvevőknek az előtakarékot a lakhatási támogatás első hónapjától gyűjteniük kell, amelyből biztosítják a támogatás lejárta utáni, legalább egy havi önálló lakhatást.

A Vöröskereszt Budapesten öt hajléktalanellátó intézményt működtet, a hajléktalan ellátás szinte minden létező szolgáltatása elérhető a szervezet egységeiben. Az intézményi férőhelyek a Vöröskereszt fenntartásában lévő Madridi úti hajléktalanszállón kerültek kialakításra. Az intézményben férőhelyeket komfortosítottak, így átadásra kerültek olyan szobák, amelyeket nagyobb helyiségekből választottak le kisebb, emberibb léptékű életterekre.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 69.652.080 Ft. A projekt címe és száma: „Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, foglalkoztathatóságának elősegítése, sikeres munkaerőpiaci integrációjának megalapozása”, TÁMOP 5.3.3.-11/1-0004.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 * hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 04:19
Clear sky
NNW
Clear sky
12°C
3 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 82%
Szél: 3 m/s NNW
Széllökések: 9.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com