Laptopot kapott a Debreceni Református Hittudományi Egyetem harminc hallgatója
Laptopokkal segíti a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vezetése a hallgatók tanulását.
„Harminc hordozható számítógépet osztottunk szét a hallgatók között” – mondta Kustár Zoltán Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora. A rektor szerint fontos, hogy a tanulásnak ne legyenek tárgyi akadályai.
A május 18-án induló vizsgaidőszakban már az új eszközök segítségével tanulhatnak a hallgatók. A harminc laptopra a szociális ösztöndíjban részesülő hallgatók pályázhattak.
„Nagyon nagy segítség számomra a laptop”– hangsúlyozta Szabó Viktória.
Az első éves hallgató szerint sokkal könnyebb majd egy gyorsabb és fejlettebb számítógéppel tanulni. Az egyetemen továbbra is érvényben van a távoktatás, a koronavírus-fertőzés miatt kialakult rendkívüli helyzetben a záróvizsgák kivételével minden vizsga online zajlik majd.
A számítógépek összértéke 3,7 millió forint. Az eszközök nem csak most, hanem későbbi tanulmányaik során is komoly segítséget nyújtanak majd hallgatók számára.
A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg:
https://www.dehir.hu/videogaleria/laptopokkal-segitik-az-egyetemi-hallgatok-tanulasat
Ezeket is olvassa el:
Nyári fagyizás és limonádézás a Fresh Gardenben a VGYKE. XVIII. kerületi Lámpás klubjával
Áprilisi program Békéscsabán a látássérülteknek
Idén látássérült gazdik tartják a bemutatót a Vakvezetőkutyás Találkozón
Az audiovizuális médiaszolgáltatások egyre nagyobb hangsúlyt kapnak
Farsang
Weisz Fanni a babájáról: Nem értem, honnan tudja azt, hogy én nem hallok, de nagyon jó érzés
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?