Látássérült hallgatók doktori képzésben

Dr. Gombás Judit jelen írásában három, jelenleg doktori tanulmányokat folytató látássérült hallgatóval készített interjújának tapasztalatait összegzi.

A megkérdezettek hozzájárultak, hogy nevüket közöljem: Fóris Norbert a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, kutatási területe a látássérült emberek sportban való részvétele. Tóthné dr. Lakatos Mária Csilla és dr. Velegi Dorottya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskolájának hallgatói. Mária vizsgálódásának középpontjában a vallásszabadság, mint közjogot formáló tényező áll, míg Dorottya a termékekhez, szolgáltatásokhoz és az információhoz való egyenlő esélyű hozzáférés témájában kutat. Máriának van látásmaradványa – ismert helyen fehérbot nélkül közlekedik, s bár lát olvasni, képernyőolvasót is használ, mert fárasztja az olvasás. Norbert és Dorottya nem lát.

Elsőként arról kérdeztem őket, miért határoztak úgy, hogy belevágnak a doktori képzésbe. Mindhárman elmondták, hogy szívesen tanítanának felsőoktatási intézményben, s mivel fontosnak tartják az általuk is kutatott tudományterületeket, szeretnének kutatóként kiteljesedni. „Látom azt az oldalát is, hogy milyen sportot szervezni, foglalkoztat, hogy a látássérült sportot jobbá tegyük. Aztán meglátjuk, hogyan sikerül megvalósítani, lesz-e rá igény.” (norbert)

Mária és Dorottya is a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte jogi diplomáját, így logikus döntésnek érezték, hogy doktori tanulmányaikat is ott folytassák. Ez könnyebbséget jelentett például a tájékozódás és közlekedés terén, hiszen nem kellett megtanulniuk egy új, ismeretlen kampuszon közlekedni. Norbert korábban nem tanult Pécsett. Elmondása szerint vakvezetőkutyával és GPS használatával jól boldogul, épületen belül pedig a hallgatótársak segítségét kéri.

A doktori képzés változatos feladatok teljesítését követeli meg a hallgatóktól. Az első négy félév során kurzusokat hallgatnak. A képzés egésze alatt elvárt, hogy hazai és nemzetközi konferenciákon vegyenek részt előadóként. A teljesítés feltétele továbbá, hogy hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban publikáljanak, doktori kutatásuk eredményeit pedig terjedelmes doktori disszertációban kell írásban közölniük. Hogyan  lehet mindezt látássérült hallgatóként teljesíteni?

Ahogy a felsőoktatási tanulmányokat, úgy a doktori képzést sem lehet ma már digitális eszközök használata nélkül elvégezni. Ezért a hallgatókat részletesen kérdeztem arról, látássérült emberként szembesülnek-e bármilyen akadállyal a doktori képzésben kikerülhetetlen oktatási és adminisztrációs felületek használata során. Dorottya és Norbert is azt mesélte, hogy a Neptun oktatást támogató rendszer felülete JAWS-zal használható, noha koránd sem teljesen akadálymentes: „A Neptunnal kapcsolatban a fejlődés látható, de a legfőbb bajom a versenyhelyzettel volt még az alapképzés idejében. A doktori iskolában inkább az a jellemző, hogy tizenöten vagyunk és húsz főre nyitnak meg helyet adott órára, ami nekem nagy könnyebbség, ezért a tárgyfelvételhez már nem kérek segítséget.” (dorottya)

A doktori iskolák hallgatói – az egyetemi oktatókhoz hasonlóan – publikációikat a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) felületén rögzítik, így jól áttekinthető egy-egy kutató tudományos munkássága. „Nem az MTMT akadálymentessége a probléma, hanem maga a felület, illetve az, hogy egyáltalán nem felhasználóbarát. Segítséget a kari könyvtár három munkatársától kérhetünk, hozzájuk bárki fordulhat, fogyatékosságtól függetlenül.” – mondta el Dorottya.  Norbert szintén a könyvtár munkatársait kéri meg az MTMT-be történő feltöltésre.

A konferenciákon való részvétel egy látássérült személy számára változatos kihívásokkal jár: jellemzően ismeretlen helyszínre kell menni, egyedüli látássérült résztvevőként. Dorottya és Norbert általában hallgatótársakkal megy, vagy ismer olyan kollégákat, akikhez csatlakozhat. „Volt már olyan, hogy beírtam az évfolyamcsoportba, hogy srácok, van ez a konferencia, kellene mellém valaki. Voltam már egyedül, de ha van rá módom, nem megyek egyedül.” (Dorottya) Ezzel szemben Mária zömében egyedül vesz részt a konferenciákon. Arra a kérdésemre, hogy ilyen esetben kér-e előzetesen segítséget a konferencia szervezőitől, így válaszolt: „Ha előre szólok a konferencia szervezőinek, hogy látássérült vagyok, akkor nagyon nem oldottak, én ezt tapasztalom.”

A konferenciáknak fontos részét képezik a társasági események – kávészünet, közös étkezések – amelyek lehetőséget teremtenek a résztvevőknek egymás megismerésére és szakmai célú beszélgetésre. „Norbert tapasztalatai pozitívak: „Hozzám sokszor odajönnek, vagy ha van ismerős, előtte ráírok Messengeren.” Mária megélései ugyanakkor jóval vegyesebbek: „A pincér odajön, de a szakma nem jön oda. Megkérdezi, hogy segíthet-e, de szakmai diskurzus kezdeményezésére nem nyitott.”

A hazai és a külföldi konferencia szervezők látássérült résztvevőkkel kapcsolatos attitűdjeiről beszélgetve egy különbséget említett Dorottya:: „Külföldön általában jobban értik azt, ha előzetesen megkérem őket, hogy a prezentációkat küldjék meg, vagy ha panel beszélgetések alá vetítenek, akkor azt a prezentációt küldjék meg. Akkor a helyszínen már jobban tudom követni, mi zajlik.” Mária is többször adott elő környező országok tudományos eseményein. A hazai konferenciáktól eltérően ezekre nem egyedül, hanem témavezetőjével és hallgatótársakkal utazott ki.  „Ott jöttek olyan nehézségek, amikre nem voltam felkészülve. Bejön az a nehézség is, legalábbis nekem, akinek látótérkiesésem is van, hogy ha együtt kell menni valakivel, akkor teljesen másképp közlekedek, mint egyedül. Magyarul figyelek a mellettem balra lévő kollégára, figyelek a mellettem jobbra lévő kollégára, figyelek a villanyoszlopra. Ez így nehéz, hogy nem keltettem olyan talpraesett ember benyomását, mint szoktam lenni.” Dorottya mind hazai, mind külföldi konferenciákon átgondolt stratégiát alkalmaz: „Mindig van rajtam, vagy nálam valami, aminek köszönhetően a vizualitás ingereire nyitott látó emberek túl látnak a fehérboton, ami amúgyis feltűnővé tesz, és ezt a feltűnést énpróbálom a magam javára fordítani  például egy sárkányos hajcsattal, a smart casual öltözetemmel vagy egy divatos napszemüveggel.”

A doktoranduszoknak rendszeresen kell tudományos előadásokat tartaniuk, és lehetőség szerint tanítaniuk is. A látó közönség számára fontos a vizuális tartalom, így az elhangzó előadást érdemes diasor vetítésével színesíteni. Beszélgető partnereim maguk számára kifejlesztett, kreatív módokon oldják meg, hogy amit elmondanak, szinkronban legyen a kivetített vizuális tartalommal.

Mária memorizálja az előadása során vetített diasor minden egyes kockájának tartalmát. Minden diára tesz olyan vizuális elemet – egy portrét, vastag, kontrasztos nyilat – amiről látja – még ha a szöveget nem is tudja elolvasni – hogy hol tart. A diasorokat maga készíti. Dorottya látó személy segítségét kéri, de szükség esetén maga is készít egyszerűbb PPT-ket, amikhez AI segítségével képeket is tud generálni. Konferenciaelőadásaihoz papír alapú jegyzeteket készít: bár igyekszik a diák tartalmát megjegyezni, minden slidehoz Braille hívószavakat ír le, így követi, mi látszik éppen a kivetítőn. Norbert is Braille jegyzetekkel ad elő, amelyeket Braille-kijelzőn olvas. Ő látó személyt kér meg a diasorok összeállítására, amelyek szövegét természetesen maga írja.

A publikálás is a doktoranduszok számtalan feladatának egyike. A tudományos publikációk összeállításához elengedhetetlen a témában releváns szakirodalom felkutatása. „A keresőmotorok használata nehézkes: „Ha van egy honlap, amit nem ismersz, arra rá kell tanulni. Az Országgyűlési Könyvtár honlapja nagyon jó, de egyébként ahány honlap, annyiféle. Én szemmel-füllel használom, amit bemond a képernyőolvasó, arra szemmel rákeresek.” –mondta el Mária.  Dorottya a Google Scholaron keresztül elérhető forrásokkal könnyen boldogul, más felületek esetében a témavezetőjétől vagy hallgatótársaktól kér segítséget, valamint bizonyos témakörök kutatásához igénybe veszi az AI-t is. Norbert kiemeli, hogy érdemes a könyvtár munkatársaival jó kapcsolatot ápolni, hiszen egy-egy tudományos publikáció internetes felkutatásában tőlük is kérhet segítséget.

A tudományos folyóiratok változatos és szigorú formai követelményekhez kötik egy-egy tudományos cikk befogadását. „A látó segítség elkerülhetetlen, mert ha megbízom a rendszerben és nem bogarászom végig a szöveget kézi nagyítóval, akkor a szerkesztő visszadobja a szöveget.”  – mesélte Mária.  „Mindent én formázok, de látó segítséget kérek, aki átnézi.” (Norbert) A tudományos publikációknak fontos része a felhasznált szakirodalmi forrásokra történő, formai szempontból megfelelő hivatkozás. Aki írt már szakdolgozatot, tudja, hogy nem kis munka a formai követelményeknek megfelelő irodalomjegyzék összeállítása. Manapság ebben segítségünkre lehetnek hivatkozáskezelő szoftverek, dedikált internetes oldalak, és a mesterséges intelligencia is. Mária a szükséges hivatkozási stílus formai szabályainak ismeretében maga formázza a publikációihoz felhasznált szakirodalmi hivatkozásokat. Dorottya a nemzetközileg elismert hivatkozási rendszerekhez a bibguru.com honlapot használja, míg a csak Magyarországon ismert hivatkozási rendszerekhez látó segítőt vagy mesterséges intelligenciát vesz igénybe. Hozzá hasonlóan Norbert is használ AI-t a formázáshoz.

A témavezetőjükkel  kapcsolatban mindhárman nagyon pozitívan nyilatkoztak. Norbertnek két témavezetője van – ez nem ritka a doktori iskolák gyakorlatában -, így két oktató támogatására számíthat. Hasonlóan pozitívak a képzőintézményekkel kapcsolatos tapasztalatok is. Mária a Pázmányról így nyilatkozott: „Nyúlnak az ember után.”  A doktori képzés egészével kapcsolatban Mária hangsúlyozza, „Rengeteg olyan kihívással találkozunk a digitalizáció óta, amire nem lehet felkészülni.”

Végezetül fontosnak tartom megosztani, hogy beszélgető társaim a doktori képzés mellett nagyon aktívak. Mindhárman dolgoznak, Mária négy iskoláskorú gyermeket nevel, tehát az élet számtalan területén állnak sikeresen helyt.

Dr. Gombás Judit – MVGYOSZ.