Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
31
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

látássérültektől rabolt egy budapesti fiú

- 2014. augusztus 29. 12:05 -

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 14 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. augusztus 23-án 18 óra és 19 óra közötti időben a Budapest XIV., Hermina út és Ajtósi Dürer sor kereszteződésénél rövid időn belül két gyengén látó férfi sérelmére követett el bűncselekményt. Az egyik férfitől a kezében lévő szatyrot próbálta meg eltulajdonítani a benne lévő értékekkel együtt. A sértett kezdetben ellenállt, ám amikor a támadó pénzt követelt tőle, majd megfenyegette, és bántalmazást helyezett kilátásba, a férfi átadta pár száz forintját. A gyanúsított a megszerzett apróval elfutott a helyszínről. A fiú pár perccel később egy másik arra közlekedő gyengén látó férfit szemelt ki, majd nyakából kitépte aranyláncát, és elmenekült a helyszínről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai rövid időn belül beazonosították az elkövetőt, majd vele szemben a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság elfogató parancsot bocsátott ki. A fiatalembert 2014. augusztus 25-én elfogták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, és egyben kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 * kettő =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 13:07
Clear sky
SSE
Clear sky
9°C
1.7 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.7 m/s SSE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com