Látogatható a MIKVE
A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. megnyitotta a Budai Vár nyugati pincerendszerében feltárt és a nagyközönségtől mindeddig elzárt rituális zsidó fürdőt, a mikvét.
A földalatti épületegyüttesben hétfőnként indulnak tárlatvezetések, melyek egyik legfontosabb állomása a fürdő bemutatása. A feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsiny, mindössze 2-3 négyzetméteres helyiség, a mikve. A kőzetbe kézzel kivájt középkori sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt rituális zsidó fürdőben.
A mikve feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett.
A teljes egészében feltárt és felújított pincerendszerbe és a rituális zsidó fürdőbe minden hét hétfőjén indítanak tárlatvezetéseket, melyekre előzetesen jelentkezni a mikve@varkertbazar.hu e-mail címen lehet.
Időpontok: 14:00, 16:00, és 18:00 óra.
A minimum létszám 5, a maximum 15 fő.
Egyéni jegyár: 2.000.- Ft.
Csoportos jegyár:10.000 Ft. (minimum csoportlétszám 10 fő)
Helyszín: Várnegyed, Palota út 1.
[mail][/mail]
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Különleges kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban: Az első kínai császár agyagkatonái
Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete - Irodalmi Pályázati kiírás 2024.
Autóbuszos kirándulás Budapest-Tata-Budapest útvonalon
Bácsvakok …amikor a láthatatlan hallhatóvá válik…
3. Rendhagyó kiállítás a Bihari Múzeumban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?