Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Alexa - Titkos szerelem
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Legalább vidám, kiegyensúlyozott a gyermekem”

- 2019. január 22. 11:50 - 1792 megtekintés

Magdi nyugdíjas, 40 évet dolgozott – fogyatékos gyermeke mellett is. Emiatt nem jogosult egy fillér ápolási díjra sem. A Népszava Szép Szó mellékletéből

Aki szól hozzá két szót, annak már nyert ügye van – így invitált Ferkóhoz Schilling Magdolna, a 35 éves férfi édesanyja.

Ferkó súlyosan, halmozottan fogyatékos, de ahogy ráköszöntem, valóban rögtön mosolyogni kezdett, és azt sem tudta hirtelen, melyik játékát mutassa meg. – Ferkó egy szombati napon született, a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve. A gyerekorvos csak hétfőn nézte meg és miután „csúnyának” tartotta a bekékült gyereket, elküldött minket a koraszülöttosztályra – mesélte Magdi. Ezután bár kapott kezelést, pár nap után hazaengedték. Kezdetben az édesanyja szerint szépen fejlődött, de az első kontroll után azt mondták, a gyerek mozgása visszamaradt, és mozgásfejlesztésre kell járniuk. Egyéves korában kezdődtek az epilepsziás rohamok, kétévesen pedig már egyértelmű volt, hogy nagyon súlyos a baj. Egyáltalán nem alakult ki nála a beszéd, a vele való kommunikáció szem-kontaktussal és integetéssel történik. Ferkó nem tud rágni, így csak pépes ételt fogyaszt, valamint nem jelzi az ürítést sem. – Teljes ellátásra szorul – fogalmazott az édesanyja, de rögtön hozzá is tette: „Amikor ránézek, boldog vagyok, nem csak szomorú, mert ha már így alakult, legalább vidám, kiegyensúlyozott a gyermekem.”

Ferkó különleges kapcsolatban van a kutyákkal, most is van egy négylábú családtag. Maggie. A labrador nagyjából tízpercenként „ellenőrizte”, minden rendben van-e a férfival, Ferkó pedig minden egyes „vizitet” kitörő örömmel fogadott. Magdi egyébként nyugdíjas, 40 évet dolgozott – fogyatékos gyermeke mellett is. A mai törvények szerint emiatt nem jogosult egy fillér ápolási díjra sem. Egyetlen segítsége, hogy Ferkó igénybe veheti a XV. kerület által fenntartott fejlesztő-gondozó központot. Az édesanyja szerint ez óriási lehetőség, a fiának szüksége van a közösségre és a szakemberekre is. De a napközi nincs mindig nyitva, Magdi pedig azt mondja, a fogyatékosság délután négy óra után is megmarad, sőt hétvégén és ünnepnapokon is. Minden évben csupán öt napot tölt külön a fiú és az édesanyja; nyáron a napközi nyaralni viszi Ferkét. – Ilyenkor műttetem magam vagy nagytakarítok.

– Mi lesz Ferkóval, ha valami történik önnel? – kérdeztem Magdit.

– Ha meghalok, Ferkót vidékre viszik, valahová a határ mellé. Magyarázatképpen a nő egy állami szerv válaszát mutatja: „Tájékoztatom, hogy állami fenntartásban működő támogatott lakhatási szolgáltatás a fővárosban jelenleg még nem áll rendelkezésre, és lakóotthon sem működik.” Magdinak az Emmi is válaszolt még 2018 tavaszán, cinikusan annyit írtak, hogy majd 2036-tól talán elkészülnek a vágyott lakóotthonok. Az asszony már bíróságon is próbálta több sorstársával együtt elérni, hogy az állam – kötelességét betartva – biztosítsa a gondozásra szoruló felnőtt emberek támogatott lakhatását, de nem jártak sikerrel első fokon.

– A bírónő remegő hangon olvasta fel az ítéletet – emlékezett. Értetlen arcomat látva Magdi az ítéletet úgy magyarázza, hogy az államnak nem kötelessége a fogyatékosok lakhatásának biztosítása, s ezt volt kénytelen kimondani a bírónő. Úgy véli, aki ebben az országban nem tud dolgozni, nem olyan, mint a többség, azt egyszerűen leírják. Nem segítenek. Magdit és sorstársait a TASZ képviselte a bírósági ügyben. A jogvédő szervezet blogján így foglalták össze a helyzetet: szülők az eltelt 30 évben megéltek egy rendszerváltást, felnevelték súlyos-halmozott fogyatékossággal élő gyermekeiket, megküzdöttek a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a fejlesztések, a gondozás, a támogató szolgálatok hiányával, túlélték adott esetben családjuk széthullását, barátaik elfordulását, a teljes elszigetelődést. Életüket nagyrészt nehézségekkel küzdő gyermekeikre áldozták, miközben többük igyekezett a családot is egyben tartani, másik gyermekére is időt szánni. Most, 60-70 éves korukra szeretnék végre biztonságban tudni felnőtt gyermekeiket, de az illetékes állami szervektől azóta sem kapnak segítséget.”

Ferkó édesapjától Magdolna 30 éve vált el, azóta a férfi tulajdonképpen nem is keresi a fiát. – Nem tudja elviselni, hogy fogyatékos gyereke született. Haragszik rám és Ferkóra is.

(megjelent: Népszava – Szép Szó melléklet, 2019. január 19., szöveg: Zoltai Ákos)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét + = 10

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 27. péntek, Edina napja van.
Az év 09. hete és 58. napja.
Holnap Ákos, Bátor napja lesz.

1849. A kápolnai csata második napja.


1874. Gróf Lázár Kálmán magyar tudományos akadémia levelező tagjának halála Erzsébetvároson.


Devecseri Gábor
/ 1917.febr.27. - 1971.júl.31./

Az egyes emberek dala együtt

Megszületünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.

Kértünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.

Hadd teljék az életünk
-mint lehet- szeliden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.

Időjárás

2026-02-27, 05:33
Clear sky
WNW
Clear sky
3°C
0.5 m/s
Apparent: 0°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 64%
Szél: 0.5 m/s WNW
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com