Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Légzéstámogató készülék megvásárlását támogatta a Bürkle a Debreceni Gyermekgyógyászati Klinikán

- 2020. április 18. 9:47 - 1123 megtekintés

Lajtos Péter ügyvezető elmondta, célzottan olyan segítséget kívántak nyújtani, amit nemcsak a mostani nehéz szituációban, hanem a veszélyhelyzet után is folyamatosan lehet majd használni.

A német gépipari cég, amely tavaly októberben kezdte meg működését Debrecenben, jó példát mutatva, úgy döntött, hogy anyagilag is támogatja a gyógyítómunka színvonalának fejlesztését.

Ezért Lajtos Péter, a Bürkle Hungary Kft. vezetője április 16-án 1,5 millió forint értékű adományt nyújtott át a cégcsoport nevében Dr. Szabó Tamásnak, a „Gyermekeinkért” Alapítvány kuratóriuma vezetőjének, a klinika mb. igazgatójának.

A felajánlott összegből egy HFNC légzéstámogató készülékre ruháznak be a Gyermekgyógyászati Klinikán.

A gyárigazgató a csütörtöki átadáson elmondta, hogy célzottan olyan segítséget kívántak nyújtani, amit nemcsak a mostani nehéz szituációban, hanem a veszélyhelyzet után is folyamatosan lehet majd használni. Kiemelte, hogy a német cégcsoport alapelve az egészség védelme, ezért egy pillanatig sem volt kétséges, hogy jó példával járnak elől a gyermekeink egészségének védelmében is.

Arról is tájékoztatást adott, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben a debreceni gyártóüzemben is kiemelt figyelmet fordítanak a munkatársak egészségmegőrzésére és a munkahelyek védelmére. Sőt a toborzás, a munkaerő bővítése sem állt meg ebben a kritikus időszakban. Lajtos Péter reményét fejezte ki, hogy újabb helyi vállalatok és magánszemélyek is követni fogják Bürkle Hungary Kft. kezdeményezését.

Dr. Szabó Tamás, a Debreceni Gyermekgyógyászati Klinika megbízott igazgatója az intézmény nevében megköszönte a felajánlást és elmondta, hogy a Klinika ”Gyermekeinkért” Alapítványa egy légzéstámogató készülék vásárlását tervezi az Intenzív Osztály részére. Hasonló készüléket (un. HFNC) eddig is sikeresen alkalmaztak légzési elégtelenség enyhébb formáiban non-invazív légzéstámogatás biztosítása céljából. A felajánlás különösen nagy segítség a jelenleg zajló koronavírus járvány idején.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 7 = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 13:42
Clear sky
SW
Clear sky
31°C
4.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 4.6 m/s SW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com