LESEK 2025
LESEK 2025: segédeszközök, okosotthon és gondoskodás – a látássérült emberek és családjaik regionális találkozója Budapesten
„November 15-én 10 és 17 óra között a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete ismét megrendezi a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáját (LESEK) Budapesten, az MVGYOSZ székházában (XIV., Hermina út 47.). A 2013 óta futó, ingyenes rendezvény nemcsak a látássérült embereknek, hanem hozzátartozóiknak, családtagjaiknak és barátaiknak is szól – hiszen gyakran ők azok, akik először fedezik fel a segítő eszközökben rejlő lehetőséget.
A látogatókat idén 12 kiállító és egész napos előadássorozat várja, újdonságként az okosotthoni megoldásokkal, az idősgondozás témájával és a nemzetközi nyitással karöltve.
Miért most fontos a LESEK?
A látássérüléssel élők köre egyre idősebb, közben sokan nem tagjai semmilyen szervezetnek – mégis óriási szükségük lenne elérhető, kipróbálható és megfizethető segédeszközökre. A LESEK éppen ezt adja: egy nap alatt, egy helyen lehet tájékozódni, kipróbálni és kedvezményesen megvásárolni az eszközöket. A szervezők célja idén a szemléletformálás és a láthatóság erősítése: a konferencia nem profitorientált, a részvétel kiállítóknak és látogatóknak egyaránt díjmentes.
„Minden akadály leküzdése erősebbé tesz minket. A LESEK azt mutatja meg, hogy az akadálymentesség nem luxus, hanem mindennapi méltóság.” – Dvarieczki Bálint, alapító, szervező
Helyszín, időpont, belépés:
Időpont: 2025. november 15. (szombat), 10:00–17:00
Regisztráció: 9:30-tól a helyszínen
Helyszín: MVGYOSZ székház, 1146 Budapest, Hermina út 47.
Belépés: ingyenes minden résztvevőnek
Programok és újdonságok:
12 kiállító: a mindennapokat segítő eszközök a konyhai segédeszközöktől a digitális nagyítókig és Braille-megoldásokig
Előadások:
– Okosotthon és hozzáférhetőség – hogyan segíthetnek a modern háztartási eszközök és mobilalkalmazások?
– Idősgondozás és digitális támogatás – mindennapi segítség az önállóság megőrzéséhez
– További témák: akadálymentes informatika, szabadidő és játék (pl. videojátékok hozzáférhetősége)
Vásári kedvezmények: több kiállító kifejezetten erre a napra időzített akciókkal készül
Nyereménysorsolás: 16:40-től, összesen 300–400 ezer Ft értékben; két urnával (külön vakoknak és gyengénlátóknak szánt eszközök), majd közös sorsolás a mindenki számára hasznos nyereményekre
Akadálymentes tájékozódás a helyszínen: segítők a kapunál és a csomópontokban, kísérés kérésre
Részletes program és friss információkért kattintson ide! olvasható
Szervező: Hermina Egyesület
Fővédnök: Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) – az épületben működő Segédeszközbolt is részt vesz, külön helyszíni kipróbálási lehetőséggel
Nemzetközi nyitás – regionális küldetés
A LESEK idén először nyit a környező országok felé: cél, hogy a következő években a rendezvény kelet-közép-európai találkozóhellyé váljon, ahol nemcsak hazai forgalmazók és szolgáltatók, hanem a régió szereplői is bemutatkoznak, és a látogatók olyan megoldásokat ismerhetnek meg, amelyek Magyarországon még nem érhetők el.
„Nem a világból akarunk mindent idehozni, hanem a régióból szeretnénk erős közösséget építeni. Olyan éves találkozót képzelünk, ahol a szomszédos országokból érkezők is otthon érzik magukat és megosztják a legjobb gyakorlataikat.” mondta Bukta Bence, a Hermina Egyesület elnöke.
Emberközeli történetből országos közösség
A konferencia ötletgazdája és egyik motorja Dvarieczki Bálint (ALKO-SOFT Nonprofit Bt.), aki maga is látássérült:
„A legtöbben nem tudják, milyen eszközök léteznek – sokszor még a családtagok sem. A LESEK-re azért volt szükség, hogy egy időben, egy helyen meg lehessen mindent nézni és kipróbálni. Minden kipróbált eszköz egy új esély a hétköznapi önállóságra.” – Dvarieczki Bálint
Társadalmi ügy: a hozzátartozók szerepe
A szervezők szerint kulcscélcsoport a család: gyakran az unoka vagy a gyermek talál rá a megoldásra, és kíséri el a nagyszülőt. Magyarországon 80–90 ezer főre tehető a látássérült emberek száma, közülük sokan nem tartoznak szervezethez – számukra különösen fontos a kézzelfogható tájékozódás.
„Nem mindegy, hogy valaki otthon úgy érzi: vége a világnak – vagy talál egy nagyítót, amivel újra el tud intézni apró, de fontos dolgokat. A LESEK erről a pillanatról szól.” – Bukta Bence, a Hermina Egyesület elnöke
A család, mint kapocs a segédeszközökhöz
Sokszor a hozzátartozók jelentik az első hidat a technológiai segítség felé. Ők azok, akik egy közösségi posztban vagy hírben rátalálnak a lehetőségre, és elhozzák szerettüket a rendezvényre.
„Emlékszem, egy tavalyi látogató azt mondta: az unokám mutatta meg a hirdetést, és azt mondta, ‘nagyi, ez neked való’. Azóta újra tudok főzni, mert kaptam egy beszélő mérleget. Ez a legnagyobb ajándék, amit egy ilyen nap adhat.” – idézi egy korábbi résztvevő visszajelzését Bukta Bence.
A szervezők szerint ezek az apró történetek mutatják meg legjobban, hogy a LESEK nem csupán technológiai kiállítás, hanem közösségi esemény – egy találkozási pont, ahol a gondoskodás és az innováció kéz a kézben jár.
A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap keretében, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.”
Kapcsolat
Dvarieczki Bálint
LESEK, alapító szervező
Web: https://lesek.hu/
E-mail: info@lesek.hu
Telefon: +36(30)499-34-77
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Rehab Critical Mass 2015
BÁCSVAKOK PROGRAMAJÁNLÓ
Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája (LESEK) 2015
Hiába mutatta az igazolványát: fenyegette és lezavarta a buszvezető a látássérült utast
Összejött a pénz: a magyar Vaklufis elárulta, mit fog hajtogatni
Négy látássérült versenyző nyert díjat az Országos Zongora Tehetségkutató Fesztiválon Vietnámban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C







Vélemény, hozzászólás?