LESEK – „Semmivé válnak az akadályok”
A Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáját, a LESEK-et 2013-ban rendezte meg először a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Informatikai és Akadálymentesítési Bizottsága. Az évenként megvalósuló esemény célja, hogy a látássérült emberek mindennapi életét megkönnyítő innovatív megoldásokat mutasson be. A kiállítók közül idén sem hiányozhatott az MVGYOSZ.
Az előadásokat és kiállítást is magában foglaló konferencia másik fontos célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a segédeszköz-forgalmazókat és a vásárlókat, hogy minél szélesebb körben terjesszék az új megoldások elérhetőségének hírét az érintettek körében, valamint, hogy a kiállítók minél inkább felmérhessék a valós igényeket.
A COVID-19 járvány miatt 2020-ban a rendezvény elmaradt, idén azonban a kellő átoltottságnak köszönhetően – a megfelelő egészségbiztonsági előírások betartásával – a szervezők megtarthatták a konferenciát.
Az MVGYOSZ Hermina úti székházának felújítása miatt idén a zuglói Lipták-villa adott otthont a hatalmas érdeklődésre számot tartó eseménynek. November 20-án, szombaton az épület valamennyi helyisége megtelt látogatókkal és kiállítókkal. Míg az oldalsó, kisebb teremben az érdeklődők innovatív, a látássérült személyeket segítő megoldásokról hallhattak előadásokat, addig a középső, nagyteremben négy kiállító mutatott be különféle segédeszközöket, illetve sík- és pontírású kiadványokat, melyeket a jelenlévők a helyszínen meg is vásárolhattak. Mellettük, ötödikként kiállítóként egy újonnan létrejött, készségfejlesztő játékokkal és kézműves termékek forgalmazásával foglalkozó alapítvány is helyet és bemutatkozási lehetőséget kapott.
Mindjárt a nagyterembe vezető lépcső tetején, a bal oldalon a konferencia ötletgazdája, Dvarieczky Bálint által létrehozott és vezetett Alko-Soft Nonprofit Bt. standján találhattuk magunkat, mely standon régebbi és új segédeszközöket, főképp kis- és nagyméretű videónagyítókat és Braille-kijelzőket vehettünk szemügyre, és próbálhattunk ki, köztük két vadonatúj, nyolcpontos Braille-kijelzőt, melyek akár bluetooth-kapcsolat segítségével számítógéphez vagy okostelefonhoz, tablethez kapcsolhatók. Az egyik egy nagyobb méretű, a másik kisebb, melyek között inkább csupán az egyes Braille-pontok bevitelére szolgáló billentyűk elrendezése volt a leginkább szembeötlő különbség. A fejlesztők fontosnak tartották, hogy mivel az informatikában használatos különleges karakterek miatt egyre inkább elterjedőben van a nyolcpontos Braille-írásrendszer, az eszközök alkalmasak legyenek ennek kezelésére. Emellett persze nem utolsó szempont a könnyű kezelhetőség, átláthatóság, amely egy látássérült felhasználó esetében azt jelenti, hogy a készülékek kézzel könnyen átérhetőek legyenek. Az érdeklődők további információkat a http://www.alkosoft.hu weboldalon találnak.
A nagyterembe vezető lépcsőtől kicsit távolabb eső részen a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Láthatár Segédeszközboltja mutatta be gazdag árukínálatát. Többek között nagyítókkal és különféle beszélő eszközökkel, például több fajta asztali- és karórákkal, vérnyomásmérővel is találkozhattak az érdeklődők. A bolt egyik munkatársa, Németh Róbert készséggel válaszolt minden kérdésre, és igyekezett kiszolgálni a hosszú sorban várakozó érdeklődőket. A bolt kínálatáról további információkat a http://www.lathatarbolt.hu oldalon találunk.
Természetesen a kiállításon a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) segédeszközboltja idén is képviseltette magát. A bolt és a kapcsolódó webáruház kínálatából ebben az évben a szabadidő aktív eltöltését segítő, saját fejlesztésű új társasjátékokat, a ritkaság számba menő nagybetűs, sárga-fekete kontrasztos, kimondottan gyengénlátók számára fejlesztett magyar kiosztású billentyűzetet mutatták be az érdeklődőknek. Mindezek mellett a résztvevők az új, pendrive-hoz csatlakoztatható hangoskönyvlejátszót is kipróbálhatták, amely azoknak jelent nagy segítséget, akik kevésbé vagy egyáltalán nem használják az internetet, és hordozható, sok könyvet tartalmazó eszközt keresnek az elavult, mobil CD-lejátszók helyett. Az eszköz könyvjelző funkciót, fejezetek közötti átjárást, valamint számos olyan kényelmi megoldást tartalmaz, amely megkönnyíti a hangoskönyvek olvasását vagy a zenei mappák közötti átjárást.
A palettán szerepeltek még máshol nem kapható speciális termékek is, mint például egy kétméteres tapintható colstok, valamint a BlindShell Classic magyarul beszélő nyomógombos mobiltelefon, amellyel kapcsolatban megtudtuk, hogy hamarosan érkezik annak újgenerációs, fejlesztett változata a BlindShell 2. Az MVGYOSZ segédeszközboltjában kapható termékekről információkat és fotókat a http://bolt.mvgyosz.hu weboldalon találnak az érdeklődők.
A negyedik kiállító a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete volt. Az Egyesületet ezúttal Barkó-Szabó Judit rehabilitációs mentor, a szervezet pénzügyi vezetője képviselte, aki örömmel mesélt a pont- és síkírásban egyaránt kapható folyóirataikról. Az Egész-Séker és a Fülbevaló folyóirataik három-, míg Szemezgető című lapjuk kéthavonta jelenik meg, utóbbiban például pályázati felhívások, de látássérültek által beküldött írások, versek is helyet kapnak. Saját stúdióval rendelkeznek, melyben hangoskönyveket, de könnyűzenei kiadványt is készítenek. Emellett naptárkollekciót is forgalmaznak, melyben spirálfűzésű notesznaptár, asztali naptár is helyet kapott, akár nagybetűs, kontrasztos megjelenésben, akár Braille-írású változatban. Emellett pedig az országban egyedülálló, zöld számon elérhető információs vonalat működtet Telefotel néven, mely a +36 80 80-45-85-ös telefonszámon érhető el, és amelynek segítségével bárki ingyenesen tájékozódhat például az aktuális heti TV-műsorokról (néhány országosan elérhető, közkedvelt TV-csatorna műsorkínálatáról), vagy épp az öt legnagyobb hazai áruházlánc akcióiról. A telefonvonalon keresztül meghallgatható a Hobby Rádió napi aktualitásokat közlő névnap köszöntője és eseménynaptára is. Ezt a szolgáltatást a konferencián az egyesület technikusa, Dankó Pál mutatta be a közönségnek.
Az ötödik kiállító a 2020-ban alakult Együttlátók Alapítvány volt. A szervezet az együttlátás jegyében vak, aliglátó, gyengénlátó és látó személyek összefogásával és együttműködésével különböző tematikájú, inkluzív szemléletű, akadálymentes részvételt biztosító programok szervezésével mozdítja elő a közösségépítést, többek között készségfejlesztő játékokat, foglalkozásokat szervez a látássérült érdeklődőknek és hozzátartozóiknak. E tevékenységük mellett kézműves termékek készítésével, értékesítésével is foglalkoznak, melyek megvásárlásával munkájukat támogathatjuk. Az alapítvány elnöke Bieber Mária gyógypedagógus, aki 27 évig tanított látássérült gyermekeket, jelenleg pedig felnőttekkel foglalkozik készségfejlesztő pedagógusként.
A rendezvényről élőben tudósított a Net-média Alapítvány által működtetett Hobby Rádió Gépház című, az MVGYOSZ támogatásával készülő informatikai magazinja, mely műsorban több kiállító is interjút adott. A hatórás élő műsorfolyam által a Hobby Rádió hallgatói is betekintést nyerhettek a konferenciába – noha, aki személyesen jelen volt, felejthetetlen élménnyel és a várva várt találkozás örömével lehetett gazdagabb. E cikk szerzője pedig az Esélyegyenlőségi Magazin című – a Hobby Rádióban is hallható – műsor szerkesztője helyszíni interjúkat készített, melyek e cikk megírásának alapjául is szolgáltak és 2021. december 7-én és 14-én kedden 9 és 21 órakor lesznek hallhatóak a Hobby Rádióban.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C
Vélemény, hozzászólás?