Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szandi - Szívem harcol érted
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Leszállás közben hagyta el karját a pilóta

- 2014. augusztus 29. 12:06 -

Egy Dash 8 tipusú repülőgépet vezetett az a kézprotézissel repülő pilóta, akinek leszállás közben egy bonyolult manővert követően leesett a karja.

A hajmeresztő eset Belfast nemzetközi repülőterén történt csütörtök hajnalban, amikor egy Bombardier Dash 8 tipusú repülőgép 47 utassal a fedélzetén vészjelzést adott le közvetlenül a leszállás előtt.

Kiderült, hogy a 46 éves pilótának műkarja eddig tisztázatlan okok miatt elvált a testétől, így egy kézzel volt kénytelen sötétben, szeles időjárási körülmények között földre tenni az utasszállítót.

A kapitány az eset után elmondta, hogy amikor a kellemetlen baleset bekövetkezett műprotézisével, gyorsan mérlegelnie kellett, majd úgy döntött, hogy megpróbálkozik a leszállással.

Szerencsére az ilyen és hasonló esetlek miatt ül egy másodpilóta is a pilótafülkében, aki egy esetleges vészhelyzet esetén száz százalékban helyettesíteni tudja az első pilótát.

A bökkenő csupán az, hogy rengeteg időt vesz igénybe, míg a leszálláshoz szükséges adatokat, koordinátákat átveszi a kapitánytól.

Ezért dönthettek úgy, hogy nem szakítják meg a leszállást és megpróbálja az első pilóta épségben letenni a gépet.

Normális időjárási viszonyok között talán nem is okozott volna különösebb problémát az egykezes manőver, bár ha jobban belegondolunk, a sebességkar használata korlátozott mozgási képességek mellet bármilyen körülmények között nehéz. A belfasti esetben a pilótának pont annál a karjánál volt a sebességszabályzó, amelyik leesett a helyéről.

Szerencsére a nem mindennapi incidens hepienddel zárult a legénység és az utasok legnagyobb örömére.

A Flybe légitársaság egyik veterán pilótája elmondta, hogy a csökkent fizikai kepeségekkel rendelkező pilóta az egyik legmegbízhatóbb emberük, aki a jövőben biztos, hogy kétszer is leellenőrzi protézisét indulás előtt, nehogy megint a karját elhagyva kelljen leszállnia.

Forrás: blikk.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 + = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 21:06
Clear sky
WNW
Clear sky
14°C
1.8 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.8 m/s WNW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com