Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Republic - Lassú vonat érkezik
61
hallgató

Letölthető lesz a látássérülteknek készülő app

- 2015. május 19. 15:20 - 2675 megtekintés

A hazai bionikus szemüveghez kötődő fejlesztés egyik állomása egy mobiltelefonos applikáció.

A felismerő alkalmazás mobiltelefonos prototípusának budapesti bemutatóján Karacs Kristóf egyetemi docens, a Magyar Bionikus Látásközpont programvezetője azt mondta, az alkalmazás várhatóan már jövőre letölthető lesz az oldalukról.   Arról beszélt, céljuk az, hogy egy olyan eszközt adjanak a látássérült emberek kezébe, amely segíti majd őket a hétköznapi életben, például utazásaik során vagy vásárlásoknál. Elmondta, az alkalmazás mobiltelefonnal lesz használható, de hosszabb távú céljuk egy úgynevezett „bionikus szemüveg” létrehozása, amelybe beépítik a környezet felismerését szolgáló többfunkciós alkalmazást.   A látásközpont honlapja szerint a tesztelésekre jelentkezni lehet az ott megadott elérhetőségeken. A bankjegyfelismerő alkalmazással kapcsolatban kitért arra is, bár a papírpénzeket már vakbarát módon nyomtatják, a felismerést segítő domborjelek gyorsan lekopnak a bankjegyekről, és a vakok tapintással nem tudják megkülönböztetni az egyforma nagyságú papírpénzeket. Karacs közlése szerint a mobiltelefon objektívjének segítségével működő felismerő alkalmazást vak és gyengénlátó felhasználókkal tesztelik. Az alkalmazás lényege, hogy az objektívvel beazonosított papírpénz összegét a mobiltelefon hangja kimondja, így segítve a fizetést például a boltok pénztárainál.   Hasonló elven működik az alkalmazás többi funkciója is, így például a buszjáratszám vagy a zebrák felismerése.   Az eligazodást, felismerést segítő alkalmazás csak az egyik a többi, hasonló célú kutatási projekt között, amelyre a svájci-magyar együttműködési program keretében 2010-ben 284 millió forintot kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által vezetett négytagú konzorcium. A tagok között van még a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézete, a Femtonics Kft. és a baseli Friedrich Miescher Intézet. Az intézmények látássérülteknek segítő bionikus és genetikus eszközök fejlesztésére fordíthatták a támogatást.   A program célja az volt, hogy a látássérült emberek hétköznapi helyzetekben minél több információhoz jussanak a környezetükről. A program sajtótájékoztatóval és bemutatóval összekötött záró konferenciáján több más kutatást, fejlesztést is ismertettek, amelyek közül többet egymással össze is kapcsoltak. Közöttük a Szegedi Tudományegyetem programját, amelynek lényege, hogy olyan, nagy érzékenységű, genetikailag kódolt vírusokat fejlesztenek ki, amelyeknek szerepük lehet a látás részleges helyreállításában. Az eszköz első, kísérleti prototípusa, tehát nem szemüveg formában készült el, hanem mobiltelefonra épül. A mobiltelefonos keretrendszer jelenleg Symbian S60 és Android alapú készülékeken érhető el, illetve folyamatban van a rendszer implementálása iPhone-ra is. A kísérleti prototípus alkalmas bankjegyfelismerésre, gyalogátkelőhelyek jelzésére, színfelismerésre, és fényforrások megtalálására. A közeljövőben várható, hogy elkészül a piktogramfelismerés és a gyalogátkelőhelyeken történő navigáció. A prototípust folyamatosan teszteljük vak és gyengénlátó felhasználókkal, mind laborkörülmények, mind utcai viszonyok között.   Folyamatosan várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a Látásközpont kutatási programjaiban való részvétel iránt. Jelentkezni az Elérhetőség oldalon található email címeken és telefonszámokon lehet.   Az alkalmazás honlapja: http://www.lataskozpont.hu/   Forrás: hirado.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 2 = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:17
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
4.2 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 4.2 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 5.6
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com