Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Piramis - Kóbor angyal
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Levegőben a Richter TETT-mesepályázat amelyben ötvözni lehet a fantáziát a tudománnyal

November 11-ig várják a természettudományok iránt érdeklődő diákok műveit, a TETT mesepályázat hatodik évadában. A pályázók három korcsoportban, egyénileg vagy kétfős csapatokban nevezhetnek, munkájukat pedig mentor is segítheti.

A TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek pályázat (TETT-mesepályázat) célja, hogy a magyarországi és határon túli magyar oktatási intézmények diákjai az alkotás varázsán keresztül kerüljenek közelebb a természettudományokhoz. A kezdeményezés a Richter Gedeon Nyrt. és a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány szakmai partnerségében valósul meg. Ennek a pályázatnak a forrása fővédnökei Döbrentey Ildikó és Levente Péter.

 „2020-ban támadt a gondolat, 2021-ben került sor az első kiírásra, azóta zakatol a TETT vonata, amely eddig összesen több mint 3000 pályaművet szállított az ifjú alkotóktól a zsűri tagjaihoz. Nagy izgalommal várjuk az egész tanévet átölelő folyamatot, az alkotások beérkezésétől a zsűrizés megbeszélésein keresztül a díjazottak és a hatodik TETT-könyvbe kerülő művek kiválasztásán át a tavaszi díjátadó ünnepig és a nyár eleji könyvbemutatóig – mondta Holtzer Péter, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke.

A TETT az elmúlt öt évadban közel 700 iskolát és több mint 700 pedagógust érintett. A szervezők összesen 3280 pályaművet fogadtak, amelyek közül 507 alkotás jelent meg a program eddigi öt kiadványában. A hatodik évad erre az elmúlt években kialakult, Magyarország határain is átívelő közösségre épít.

A pályázók olyan magyar nyelvű mesével vagy prózai művel nevezhetnek, amelyben a természettudományos gondolatok, kérdések és összefüggések a történet szerves részévé válnak. A pályaművek a környezet- és természetismeret, a földrajz, a biológia, a fizika és a kémia területéhez egyaránt kapcsolódhatnak. A cél, hogy a fiatalok a természettudományos ismereteket hitelesen, mégis kreatívan építsék be történeteikbe, összekapcsolva a tudományt az irodalmi alkotással. Az alkotás során íráskészségüket, képzeletüket és kreatív gondolkodásukat is fejleszthetik.

 A hatodik évadban kiemelt figyelmet kapnak a mentorok: a pályázók az alkotói folyamat során felnőtt segítő támogatását is kérhetik.

 „A diákok között rengetegen vannak, akik tehetségesek valamiben, és ugyancsak rengetegen még keresik, miben tehetségesek. Mindkét kategóriára igaz, hogy a tehetség megtalálása és kibontakoztatása a fiatalok önmagába vetett hitére épül. A TETT ennek a hitnek a felépítését célozza a saját alkotású történetírással. Ebben a folyamatban a mentornak kiemelt szerepe lehet. Ezért a TETT hatodik évadát a mentorok évadának szánjuk, számos módon megtisztelve szerepüket. Hiszünk abban, hogy ilyen módon a TETT 6 még mélyebb diák-mentor kapcsolatokat és izgalmas pályaműveket fog eredményezni” – mondta Prof. Dr. Szántay Csaba, a pályázat egyik ötletadója és a zsűritagja, a Richter Gedeon tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője.

A pályázaton az általános iskolások 3. osztálytól, valamint középiskolai és középfokú szakképzésben részt vevő diákok indulhatnak. A résztvevők három korcsoportban, egyénileg vagy kétfős csapatokban nevezhetnek. A beérkezett alkotásokat különböző szakterületek képviselőiből álló ítész értékeli. A bírálat során a természettudományos korrektség mellett az írói készséget, a képzeletgazdagságot, az egyéni kifejezésmódot és a történet felépítését is figyelembe veszik. A kiemelkedő művek megjelenhetnek a Richter TETT-könyvben, a díjazottakat pedig nagyértékű jutalmak várják.

A pályázatra a diákok 2026. november 11-ig nyújthatják be műveiket a www.tettmesepalyazat.hu weboldalon, ahol a pályázással kapcsolatos információkat is megtalálják.

A Richter Gedeon Nyrt.-ről

A Richter arra törekszik, hogy globális innovátor legyen néhány kulcsfontosságú tudományos területen, miközben elkötelezett a gyógyszerek világszerte elérhetőbbé tétele mellett. Az 1901-ben alapított, magyarországi székhelyű, 2025-ben 4,8 milliárd eurós piaci kapitalizációval és 2,3 milliárd eurós árbevétellel rendelkező vállalat Közép-Európa legnagyobb K+F központját működteti. Áttörő kutatásokat végez a neuropszichiátria és a nőgyógyászat területén, míg a biotechnológiai és generikus gyógyszerei az alapvető készítmények portfólióját színesítik. A fenntartható növekedés iránt elkötelezett Richter a kutatás-fejlesztésbe, a gyártási kiválóságba és a digitalizációba fektet be az orvosi innováció előhozatala érdekében. További információk a weboldalon: Richter Gedeon Nyrt.

Az Sz2A-ról

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány olyan platformként működik, amely a tudományos oktatás alap hagyományaira építve törekszik megoldásokat találni a jelen kihívásaira, miközben a jövő iránti felelősséget is szem előtt tartja. Az alapítvány célja, hogy támogassa a pedagógusok, pedagógushallgatók, diákok, szülők, valamint a tudományos szakembereket alkalmazó szervezetek közötti kulcsfontosságú kapcsolódást. Kiemelt érdekeltséget kap a természettudományos tanárutánpótlás biztosítására, hogy a jövő generációi számára is alapértékű  legyen a magas színvonalú oktatás. Ennek érdekében újjáélesztette Szabó Szabolcs, a fiatalon elhunyt kiváló kémiatanár által elindított Kémia MobilLabor programot, amely elsősorban a vidéki iskolákat célozza meg kísérleti bemutató foglalkozásaival. Az alapítvány a mindennapi oktatást is támogatja a tanseged.hu honlapcsalád segítségével, amely könnyen hozzáférhető tanulmányi anyagokat, videókat, feladatlapokat és animációkat kínál a pedagógusok számára. További információk az alapítvány szélesebb tevékenységéről az sz2a.hu oldalon találhatók.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


2 - = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 4. szerda, Károly napja van.
Ma van a(z) Az emlékezés napja Magyarországon.
Az év 45. hete és 308. napja.
Holnap Imre napja lesz.

1620. Vác hűtlen elfoglalása a török által.


1806. I. Ferenc kiadta a második "Ratio educationis"-t a tanulmányügyről. Az 1777. évi szabályzathoz képest csökkentette a reáliák tanítását és a felvilágosodás törekvéseivel szemben a hagyományos műveltségre helyezte.


Tamkó Sirató Károly: Szembeszél

Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!

Időjárás

2026-11-04, 03:24
Overcast
NNW
Előjelzés
6°C
3 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3 m/s NNW
Széllökések: 6.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com