Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Zoltán Erika - Banális Történet
60
hallgató

M3-as metró: várhatóan megállapodás születik a MEOSZ és a Főváros között

- 2018. január 28. 16:39 - 1199 megtekintés

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére 2018. január 22-én megbeszélést tartott Kovács Ágnes a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke és Tarlós István, Budapest főpolgármestere az M3-as metró akadálymentesítése kapcsán.

A találkozó Kovács Ágnes elnökasszony szerint konstruktív volt, melynek eredményeként a MEOSZ korábbi akadálymentesítésre vonatkozó javaslatait megerősítő megállapodás születhet.

A megállapodás keretében Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés februári ülésén javaslatot tesz annak jóváhagyására, hogy Budapest Főváros Önkormányzata saját költségvetéséből kiszorítva finanszírozza a Kálvin tér akadálymentesítését az M3-as metró felújítása során.

A főpolgármester – ígérete szerint – előterjeszti azt is: a közgyűlés fogadja el, hogy a projekten kívül a fennmaradó hét metróállomás tekintetében a MEOSZ korábbi kérésének megfelelően készüljenek – szükség esetén alternatív műszaki megoldásokat is magukban foglaló – akadálymentesítésre vonatkozó tervek, melyek megvalósítását ésszerű határidőhöz kötik. Ez a javaslat várhatóan márciusig a közgyűlés elé kerül.

A MEOSZ elnöke és Tarlós István főpolgármester abban is megállapodtak, hogy folyamatos egyeztetnek a jövőben a 3-as metró akadálymentesítése ügyében.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke jelezte Tarlós István főpolgármesternek: a MEOSZ elkötelezett a 3-as metró teljes körű akadálymentesítése mellett, s továbbra is várja a Miniszterelnök úr válaszát arra vonatkozóan: biztosítja-e a költségvetésből a fennmaradó 7 metróállomás teljes körű akadálymentesítéséhez a hiányzó forrást, mert így a teljes metrószakasz akadálymentesítése a projekt idején megvalósítható lenne. Ez a mozgássérült embereken túl a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családok, és a nehezen mozgó idős emberek érdekeit is szolgálná, és emellett kevesebb költséggel is járna.

Forrás:MEOSZ

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + 8 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com