Ma délután fél hatkor a Lipóton készült az EB-re a magyar hallássérült labdarúgó-válogatott
A keretben két Győr-Moson-Sopron megyei játékos szerepel.
Ma délután fél hatkor a lipóti sportcentrumban a magyar hallássérült válogatott az ETO Old Stars ellen lépett pályára. A magyar csapat csütörtöktől Lipóton edzőtáborozik, s készül a júniusi görögországi Európa-bajnokságra, melyre kvalifikálta magát. A keretben két megyei játékos szerepel. A szövetségi kapitány, a győri Pálinger Csaba elmondta: ez EB-n a világranglista vezető Törökországgal, Írországgal és Dániával kerültek egy csoportba. A hallássérült válogatottunkban megyei bajnokságban futballozó játékosok szerepelnek, sérülések is nehezítik a felkészülést. Lipóton három napig ideális körülmények között edzhetnek, köszönet ezért a tulajdonosnak, Tóth Péternek is. Támogatók emellett is elkelnének a kontinenstornára kijutó csapat mellé. (Forrás: Kisalföld.hu)
Ezeket is olvassa el:
Magyarország rendezett először ifjúsági csörgőlabda világbajnokságot
Magyar Parasport Napja - 2020. február 22.
Velencében forgatták, Cannes-ban aranyat nyert a makói szerelmespár klipje
Új technikai megoldással térnek vissza az akadálymentesített vetítések a Tiszapart Moziba
Gyakran okoz nehézséget a szájmaszk viselése a siketek és nagyothallók kommunikációjában
IPC Videokonferencia
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?