Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Balkán express - Régi vágy
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Magányos, idős és rokkant asszonyt fosztottak ki Somogyban

- 2013. augusztus 5. 19:13 -

Egy Kaposvár melletti faluból több olvasónk is jelezte, hogy elviselhetetlen félelemben és rettegésben élnek ott az emberek. Az egyik áldozattal beszélgettem, aki kifejezetten kérte, hogy ne áruljam el sem a település, sem pedig az ő nevét, mert attól tart, hogy a rablók meggyilkolják.

A rokkant hölgyet augusztus. 2-án fosztották ki. Az egyszerűség kedvéért, Irma néninek fogom hívni.

A beszélgetés sírással indult, majd pár perc elteltével az idős hölgy összeszedte magát, és máris saját történetét kezdte mesélni: Korán reggel jött a mozgóárus, gondoltam veszek kenyeret és néhány fontosabb dolgot. Ekkor találkoztam a szomszédommal, aki elmondta, hogy az éjjel ellopták az összes csirkéjét. Megkérdezte, hogy nálam jártak-e betörők. Tudomásom szerint nem, válaszoltam neki, majd visszatértem a házba, és leellenőriztem a szerszámos kamrát.

Újabb zokogás, majd folytatta a történetét…

Észrevettem, hogy a kiskutyám meg sem mozdul. Ekkor már éreztem, hogy valami nem stimmel. A szerszámos kamra ajtaja fel volt feszítve. Mindent elvittek. A megboldogult férjem szerszámait, a három éves kapálógépemet, leszedték a szalagfűrészről a 10 kilogramm súlyú motort. Semmim sem maradt, így már a földet sem fogom tudni megművelni. Azonnal orvost hívtam a kutyushoz, aki nem rég ment el. Azt mondta, hogy nem biztos, hogy az én kis kedvencem túléli a bántalmazást. Lefújták gázspray-vel, megverték.

Ekkor Irma néni kifújja az orrát, majd folytatja…

Egy szomszédos faluban háromezer forintért öltek meg egy idős nénit az idén. A lányomhoz is betörtek, ő is ebben a faluban lakik. Felfeszítették a redőnyt, betörték az ablakot, és minden mozdítható értéket elloptak a haramiák. Családi ékszereket és némi készpénzt. Lassan ott tartunk, hogy nem merünk még az utcára sem kimenni. Ezek a gazemberek kihúzzák a répákat a földből, elviszik az állatainkat, ha pedig valaki észreveszi őket, akkor nem haboznak támadni, akár gyilkolni is. Hová fajult a világ? Én nem akarok politizálni, de Pintér Sándor azt ígérte, két hét alatt rendet tesz! Ehhez képest soha nem látott rettegésben, félelemben élünk.

Mi a helyzet a polgárőrökkel?

Pár éve már nem működnek. Szóltunk a polgármesternek, hogy segítsen újra megszervezni a helyi védelmet, de ő csak annyit mondott: senki se vállalja. Azt nem tudom megmondani, hogy ennek mi az oka, talán a félelem, talán a pénztelenség, de egy biztos: veszélyben az életünk. Öregek vagyunk, mi már nem tudunk védekezni, segítséget sehonnan sem kapunk.

Én a Fideszre szavaztam, mert a 2 hét alatti rendteremtést és a közbiztonság helyreállítását ígéreték, amely egy magamfajta 60 éves rokkantnak – aki védekezni sem tud a rablók ellen – nagyon fontos lett volna. Sajnos az, hogy a társam, az én Morzsi kutyám, aki az egyetlen vigaszt adta nekem a magányomban, hogy még ő is itt haldoklik mellettem, és az, hogy rettegésben kell élnem betegen, kiszolgáltatottan, na, ezt már nem bírom elviselni – búcsúzott el ismét zokogva a rokkant özvegy!

Irma nénit nem tudtam megnyugtatni, búcsúzását viszonoztam, azonban arra kértem, hogy ha szükségét érzi, azonnal hívjon fel, legyen az akár éjjel vagy nappal. Rám számíthat, bár a távolság miatt, nem tudom, mennyire tudok majd hatékonyan segíteni, ha eljön az idő

Forrás: hirhatar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc - = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 10:39
Clear sky
ENE
Clear sky
8°C
0.5 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.5 m/s ENE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com