Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

King Kurlee - Red river
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Magyar Szín-Játékos Szövetség

- 2009. július 23. 19:18 - 2342 megtekintés

A Magyar Szín-Játékos Szövetség SZAFT (Színházat Alkotó Fiatalok Társulása) társulata csatlakozási lehetőséget kínál szakmai előélettel rendelkező, színház iránt elkötelezett fiatal felnőtteknek, akik színházi alkotómunkára és – közösségre vágynak.

A Magyar Szín-Játékos Szövetség SZAFT (Színházat Alkotó Fiatalok Társulása) társulata csatlakozási lehetőséget kínál szakmai előélettel rendelkező, színház iránt elkötelezett fiatal felnőtteknek, akik színházi alkotómunkára és – közösségre vágynak. (A társulat jelenlegi tagjai gimnáziumi drámatagozatokon, színiiskolákban, színházi stúdiókban végeztek, de nem tudtak vagy nem akartak a hivatásosok közé kerülni. Akadnak a társulati tagok között olyanok is, akik vidéki amatőr társulatokban szereztek gyakorlatot, de jelenleg a fővárosban élnek.) A csatlakozást (illetve befogadást) meghallgatás előzi meg, amelyet a SzAFT rendezői (Sereglei András, Müller Ádám), illetve zenész-táncos munkatársaink tartanak. A csatlakozásra két időpontban van lehetőség – nyári táborunk (Balatonszemes, augusztus 2-9) előtt július 27-én 18 órakor a Tűzraktérben (Budapest, VI. Hegedű u. 6) Az ekkor csatlakozókat szívesen látjuk a táborban is, ahol megkezdjük a felkészülést a 2009 végére tervezett két új bemutatónkra. – szeptember 13-án vasárnap 17 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központban (Budapest, IX. Haller u. 27) Fiúk (férfiak), valamint hangszeren játszó lányok (nők) előnyben! Előzetes jelentkezés önéletrajzzal, fényképpel e mail-ben Nagy András Lászlónál (nal71@t-online.hu, telefon: 0620 227 3854) SZAFT (Színházat Alkotó Fiatalok Társulása) A SzAFT a Magyar Szín-Játékos Szövetség keretében működik, munkáját Nagy András László elnök felügyeli. A SzAFT élén az elnök által megbízott, korábban már többször bizonyított színjátszó-rendezők állnak. A megalakuláskor: Müller Ádám és Sereglei András. A Magyar Szín-Játékos Szövetséget (illetve jogelődjét, a Szabad Színjátszásrét Egyesületet) évek óta foglalkoztatta egy központilag (a civil szervezet által) életre hívott színházi képződmény lehetősége. Olyan színházi képződményre gondoltunk, amely lehetőséget nyújt a középiskolás korból kinőtt, társulatokhoz nem kötődő, ám színházi alkotó munkára kész fiatalok számára az alkotó munkára. 2008. őszén a Ferencváros Művelődési Házzal és a Tűzraktér Független Kulturális Központtal együttműködve, SzAFT néven a társulat megalakult. Célunk teljesült: sikerült összegyűjtenünk jónéhány, közösségre, szakmai továbbképzésre és alkotó munkára kedvet, tehetséget érző, már képzett felnőtt korú színjátszót. Az első periódusban képességfejlesztő tréningeket tartottunk, majd két előadás született: Müller: Itt nem lesz finálé (Lars von Thrier filmje nyomán) Rendezte: Müller Ádám, és Kárpáti Péter: Világvevő. Rendezte: Sereglei András.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kettő = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 22. péntek, Júlia, Rita napja van.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Dezső napja lesz.

1289. IV. Kun László király a főpapok, bárók és nemesek fövenyi gyűlésén kibékül feleségével, Erzsébettel, továbbá Lodomér esztergomi érsekkel és annak híveivel.


1701. II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönbe záratik.


Vidor Miklós / 1923. máj. 22. - /

Mese

"...Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások:
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Időjárás

2026-05-22, 12:42
Clear sky
NNW
Clear sky
25°C
3.1 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 3.1 m/s NNW
Széllökések: 8.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:58
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com