Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Simon & Garfunkel - Cecilia
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Már a januári fizetés több lehet, ha időben nyilatkoznak az adókedvezményekről

- 2020. január 15. 8:03 -

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni az adókedvezményeket, pedig az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-nek küldött közleményben.

Kiemelték, célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket.

Felidézik, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.

A legalább négygyermekes anyákat illető örökélet szja-mentességgel idén – a tárca számításai szerint – mintegy 40 ezer édesanya összességében 20 milliárd forintot spórol. 2020. január 1-től ugyanis azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és azokat saját háztartásukban nevelték a fizetésükből 15 százalékkal többet vihetnek haza – írják a közleményben.

Ismertetik, hogy a családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 40 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Ezt jól mutatja, hogy amíg 2019 áprilisában mintegy 740 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig tavaly januárban még csak 703 ezer.

A Pénzügyminisztérium hangsúlyozza, Magyarországon egyedülálló az első házasoknak járó adókedvezmény, amely havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő két évben a frigyre lépőket

Az idén havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.

A tárca számításai szerint összességében több mint egymillióan jogosultak adókedvezményre. A négygyermekes anyáknak, illetve a családi, az első házas és a személyi kedvezményre jogosultaknak tehát érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, így az adómentesség, illetve az adókedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet.

Azért se szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont adókedvezmény, illetve adómentesség összege majd 2021-ben az szja-bevallásban kérhető vissza, ám ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium. (Forrás: Rehabportál)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 19:41
Clear sky
WNW
Clear sky
16°C
2 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 2 m/s WNW
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com