Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Már világítanak a közösség lámpásai

- 2013. február 9. 16:20 - 1797 megtekintés

Meggyújtották a közösség lámpásait, így hivatalosan is útjára indult a Vakok és Gyengénlátók Közép Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) által kezdeményezett, uniós forrásból megvalósuló azonos nevű projekt. A szervezők szerint a részt vevő járásokban létrejönnek a szolidaritás szigetei, amelyeken a fogyatékos emberek a korábbinál összehasonlíthatatlanul teljesebb életet élhetnek majd.

A VGYKE célja a vak és gyengénlátó emberek érdekeinek képviseletén túl a látássérültek társadalmi integrációjának támogatása; A közösség lámpásai a szervezet első olyan jelentős, az EU társfinanszírozásával megvalósuló programja, amelynek célja a közösségszervezés. A csaknem 75 millió forint uniós támogatással létrejövő projektbe az egyesület minden eddig szerzett tudását beleadta – mondta Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, a projekt menedzsere.

Budapesten az emberek a szomszédjukat sem ismerik, az elidegenedés még inkább jellemző: ebben a közegben a látássérült és más fogyatékos személyek még hátrányosabb helyzetben vannak – tette hozzá az egyesület vezetője a projekt február 4-én megtartott bemutatkozó rendezvényén.

A látássérültek fokozott elszigeteltségben élnek, aminek oka leginkább korlátozott mobilitásuk, ami végső soron alulinformáltsághoz és rendkívül gyenge érdekérvényesítő képességhez vezet – beszélt a projekt ötletét kiváltó alaphelyzetről Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke. Eddigi munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a helyi civil társadalom nyitott a fogyatékosok integrációját elősegítő együttműködésre, de az ehhez szükséges, a fogyatékos emberek igényeire és képességeire vonatkozó alapvető információk hiánya mégis akadályozza a kooperációt. Hasonló a helyzet az önkormányzatok esetén, ahol jó szándékot tapasztalunk, de ha a fogyatékos emberek nem jelzik igényeiket, a helyhatóság sem tud segíteni – mondta a projekt szakmai vezetője.

A közösség lámpásai projekt a szolidaritás kis szigeteinek felépítésével megoldást kínál a mindeddig kilátástalannak tűnő problémára. A projekt során képzett közösségi mentorok munkába állásuk után felkutatják és közösséggé szervezik a járásukban élő vakokat, gyengénlátókat, más fogyatékosokat és egyéb, súlyos munkaerő-piaci hátránnyal rendelkezőket, majd a közösség igényeit és javaslatait szakszerűen tolmácsolják a helyhatóságnak – mondta Fodor Ágnes. A VGYKE vezetője kiemelte: nem látássérült közösségeket, hanem helyi közösségeket szervezünk. Mindenkinek vannak hétköznapi problémái, amelyeket az erős közösségek könnyebben oldanak meg – így oldódik majd meg a látássérültek problémája – vélte az egyesület vezetője. Erre számos példával szolgál az egyesület eddigi tevékenysége: több programunk helyi szintű szemléletformáló és érzékenyítő hatása példaértékű volt – fogalmazott Fodor Ágnes.

A közösségi mentorok által kialakított közösségek láthatóvá válnak, és fontos helyi döntések részesei lehetnek – szólt Németh Orsolya a projekt várható eredményeiről. Közös nyelv, partneri viszony alakulhat ki a helyhatóság és az új, formálódó közösségek között, és a helyi civil szférába való beágyazottság érdemi társadalmi szemléletformálást hozhat. Sokszor ki fog derülni például, hogy a közösség látássérült tagjai is lehetnek segítők, nem csupán segítettek, a támogatások elfogadói. A fogyatékos emberek a korábbinál összehasonlíthatatlanul teljesebb életet élhetnek majd – mondta a VGYKE alelnöke.

A bemutató előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, amelyeken a leendő közösségi mentorok és a helyhatóságok képviselői a megismerkedésen túl áttekintették, milyen alapokra épülhetnek helyben a szolidaritás szigetei. Ezek után Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a közösségek a projekt lezárása után is tovább működnek majd, míg Vinczek György kispesti alpolgármester arra kérte a civileket: ne hálálkodjanak az önkormányzatoknak az együttműködésért, mert az a helyhatóságok részéről nem kegy, hanem kötelesség.

A rendezvény zárásaként a résztvevők meggyújtották a közösség lámpásait. A VGYKE azt reméli, hogy a projekt eredményei országos mintául szolgálnak majd a fogyatékos emberek társadalmi integrációjában, és a lámpások fénye egyre terjed, egyre erősödik.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* egy = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 19. szerda, Erzsébet, Zsóka napja van.
Az év 47. hete és 323. napja.
Holnap Jolán napja lesz.

1514. A budai országgyűlés törvényeinek és Verbőczy István Hármaskönyvének megerősíttetése. "A parasztokat mind ki kellene irtani, de miután ezek nélkül keveset ér a nemesség, csak a fellázadt pórok, a gyilkosok és azok fővezérei irttassanak ki."


1905. Budapesten az esztergomi érsek, a pápai követ jelenlétében felszentelte a Szent Istvánról elnevezett bazilikát. Hild József halála után az építkezést, Ybl Miklós folytatta, majd Ő is elhalálozván, Kauser József fejezte be.


Arany János: Mátyás anyja

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megírta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesírta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

"Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted..."

Időjárás

2025-11-19, 12:20
Partly cloudy
S
Partly cloudy
6°C
1.7 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 74%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com