Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megfejtették a vakok rémálmainak okát (bulvár hír)

- 2014. október 27. 7:54 -

Rengeteg rémálmuk van a vaknak született embereknek egy dán kutatás szerint. A tanulmány ugyanakkor azt találta, nem depressziósabbak a látóknál vagy az életük során megvakultaknál. A rémálmok számukra a túlélés zálogai – írja az Index-Velvet.

A vak embereknek négyszer gyakrabban van rémálmuk, mint a látóknak – derítette ki egy dán kutatócsoport a Science Nordic szerint. A tanulmány eredményei szerint ez a vaknak született emberekre igaz, akik életük során veszítik el látásukat, rájuk kevéssé. A 41 éves Heidi Andersent hozzák fel példának: a látás nélkül született nő arról számolt be, hogy rendszeresen arról álmodik, hogy elgázolják, hogy a földre zuhan és hogy valaki követi őt. „A rémálmaim középpontjában a komplett tehetetlenség érzése áll” – mondta. Nincs egyedül: a Sleep Medicine szakmai folyóiratban megjelent „A tanulmány alátámasztja azt a már létező hipotézist, hogy az emberek rémálmai kapcsolatban vannak azokkal az érzelmekkel, amiket ébren élnek meg. És a vak emberek nyilvánvalóan több fenyegető vagy veszélyes helyzetet élnek át a nap folyamán, mint a normál látású emberek” – mondta Amani Meaidi, a Koppenhágai Egyetem alvásközpontjától. A kutatás úgy zajlott, hogy 11 vakon született, 14 élete során megvakult és 25 ép látású embert vizsgáltak. Megkérték őket, hogy alvás után jegyezzék le, mit álmodtak. A vakon születetteknek nem vizuális álmaik voltak, és mint említettük, azok negyede rémálomszerű volt. Az életük során megvakultaknál fontos elem, hogy minél régebb óta vesztették el a látásukat, annál kevesebb vizuális elem volt az álmaikban, amik 7 százaléka volt rémálom. Az épeknél ugye 6 százalék, és logikusan ők inkább álmodtak képekben. Nem meglepő, hogy a vak emberek álmaiban alapvetően a látáson kívüli érzékek dominálnak: hangok, ízek, illatok és érintések. De miért nem élnek át annyi szörnyű álmot az életük során megvakult emberek? A válasz az, hogy ők már látták az őket övező világot, így sok dolog, amit a vaknak születettek nem láthattak, csak a fenyegető hangját vagy szagát ismerik, számukra ismerős, ezért nem ijesztő. Korábbi tanulmányok amúgy megállapították, hogy az álmodásnak is van funkciója: ezáltal olyan információkat idézünk fel, amelyek elengedhetetlenek a túlélésünk szempontjából. A vaknak született emberek kiszolgáltatottabbak, ezért fokozottan figyelniük kell, több ilyen információra szorulnak. Érdekes módon ez segít számukra a mindennapi magabiztos életben, például a városi közlekedésben. Amíg alszunk, az agyunk szorgalmasan osztályoz, a fontos információkat különválogatja, ekkor képződnek a lényeges emlékeink. A túléléshez szükséges emlékek pedig ritkán pozitívak, nem hiába mondjuk, hogy a hibákból tanulunk. Ezért jött ki az a meglepő eredmény is, miszerint hiába a sok rémálom, a vakok nem szenvednek nagyobb arányban depressziótól vagy szorongástól. Csak túlélni próbálnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 20:59
Clear sky
NE
Clear sky
6°C
2.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.2 m/s NE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com