Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
51
hallgató

Megkezdődött a LEGO Braille-építőkocka projektje Magyarországon

- 2023. október 20. 7:50 - 787 megtekintés

A LEGO hazánkban is elindította Braille-építőkocka projektjét, melyben az MVGYOSZ szakemberei is közreműködnek.

A LEGO cég már több nyelven bevezette LEGO Braille-készletét, melynek első lépéseként egy zártkörű képzést tartott minden országban, így most Magyarországon is. A cég hazai partnere az Egy sima, egy fordított – Egyesület az Inklúzióért szervezet. Az egyesület által megvalósított angol nyelvű képzésen főként gyógypedagógusok és látássérült érdekképviseleti szakemberek vettek részt. A hazai vakok szövetségét Máj Krisztina gyógypedagógus és Puskás Anett ifjúsági referens képviselte. A Net-média Alapítványt Pille (Pál Zsolt) képviselte a sajtó részéről; későbbi műsorunkban hosszabb interjút hallhatnak az érdeklődők a képzés két Francia nemzetiségű oktatójával.

Az egész napos interaktív tudásátadást a LEGO cég 2 szakértője, Marie Oddoux és Marc Angelier tartották.

A kockakészlet nem csak arra alkalmas, hogy segítse a gyermekeket a Braille-rendszer elsajátításában, hanem arra is megfelelő eszköz, hogy a nem látássérült társaikkal együtt tudjanak játszani.

A pedagógiai koncepció a LEGO játékon keresztüli tanulási elvre épül. A képzés fő része volt többek között a koncepció Braille-kockákkal történő bemutatása, a gyermekek fizikai, szociális, érzelmi, kognitív és kreatív készségeinek fejlesztési módja, valamint a LEGO Braille-kockák felhasználási lehetőségei a Braille-írás tanításában és az inkluzívitás terén.

A képzésen elhangzott, hogy a készlet fő célja nem a hosszú szövegek, novellák megírása és olvasása, hanem a Braille-írás, -olvasás előkészítése, bevezetése, megszerettetése a gyermekekkel. Emellett a jövőben a felnőtt korukban látássérültté vált személyek számára is fontos eszköz lehet az elemi rehabilitációban.

Fontos tudni, hogy nem minden írásjel található meg a készletben a fenti okból kifolyólag, így például van pont, de nincs kérdőjel. A következő lépcsőfok a készlet véglegesítése előtt egy nagyobb szintű tesztelés, melyben lehetőség lesz visszajelezni, mely karaktereket hiányolják a hazai látássérültek, esetleg melyek feleslegesek a készlet prototípusában. Valamint mely karakterekből van elegendő, vagy melyikből van több, mint amire szükség van. Visszajelzést tehetnek arról is, mennyire megfelelő a kialakítása a készletnek. Minden jelzést örömmel várnak. A tesztelést a képzésen részt vett szervezetek és intézmények fogják végezni látássérült fiatalok bevonásával.

A bemutatott és kipróbált feladatok, azaz a játék során azt tapasztalta az MVGYOSZ. munkatársa, hogy a módszer segítheti az önálló döntéshozatal kialakítását, megerősítését is. Ezek a módszerek elérhetőek a LEGO Braille hivatalos oldalán, illetve YouTube-csatornáján.

LEGO Braille Bricks weboldal:
https://legobraillebricks.com/

LEGO Braille Bricks YouTube-csatorna:
https://www.youtube.com/@legobraillebricks1490

LEGO Braille-építőkockák

Akit mélyebben érdekel a készlet és annak módszerei, annak van lehetősége elvégeznie egy nyolchetes ingyenes online tanfolyamot, amelyre szintén a hivatalos oldalon lehet regisztrálni.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 - = négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 29. kedd, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2025-04-29, 11:35
Mainly clear
WSW
Mainly clear
22°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 1.9 m/s WSW
Széllökések: 6.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com