Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megkezdték az Erzsébet-utalványok kézbesítését.

- 2018. március 17. 11:32 -

Megkezdte az Erzsébet-utalványok kézbesítését a Magyar Posta Zrt., folyamatosan viszi ki a küldeményeket, és mindent megtesz azért, hogy az érintettek a lehető leghamarabb megkapják – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A közleményben felidézték: a kormány döntése szerint a jogosultak – a nyugdíjasok és a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásban részesülők – tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak. A borítékban négy 2000 forintos és két 1000 forintos címletű utalvány van. Az utalványszelvényeket középen, a perforáció mentén (a középen található olló jelzésnél) lehet szétválasztani.

Az utalványok a jövő év december 31-ig válthatók be, ezeket a belföldi jogosultak várhatóan április közepéig kézhez kapják. Azoknak, akiket nem magyarországi címen tartanak nyilván, szintén még áprilisban továbbítják. Azok pedig, akik 2018 márciusában még nem részesülnek ellátásban, mert ellátás iránti igényük elbírálása folyamatban van, azonban a nyugdíjfolyósító 2018 márciusában teljesít kifizetést a részükre, egy következő ütemben, várhatóan április-május hónapban kapják meg a nekik járó Erzsébet-utalványt.

A nyugdíjasok a postástól személyesen vehetik át a küldeményt, de helyettük meghatalmazottjuk vagy közeli hozzátartozójuk is megteheti ezt. Ha a címzett, illetve az említettek nincsenek otthon, a címzett értesítőt kap arról, hogy küldeménye érkezett. Ezután tíz munkanap van arra, hogy az utalványokat ezzel az értesítővel átvegyék a címhez tartozó letéti postán.

Forrás:Hajdú-Bihari Napló/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 4.2 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
* 6 = negyven kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 12. szombat, Mária napja van.
Ma van a(z) Gyerekvédelmi világnap.
Az év 37. hete és 255. napja.
Holnap Kornél napja lesz.

1198. III. Ince pápa Rómába idézi János pannonhalmi apátot, mert András herceggel öszeesküdött Imre herceg ellen.


1932. A kézikapcsolású telefonközpontot először váltja fel a modern automata központ, a fővárosban.


Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón est,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már a szeptember , a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

Időjárás

2026-09-13, 01:03
Clear sky
S
Clear sky
16°C
1.8 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 1.8 m/s S
Széllökések: 7.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /14% / Rain
Napfelkelte: 06:18
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com