„Megöllek”, üvöltötte, majd leütött egy mozgássérültet
Egy szántódi parkoló mozgássérülteknek fenntartott részén kialakult vita miatt ütöttek le egy mozgássérültet péntek este.
A sértett egy mozgássérült helyen parkoló autóstól szerette volna megtudni, hogy rendelkezik-e a hely használatára feljogosító iratokkal. A mozgássérült férfi a szóváltást követően telefonjával lefotózta a vélhetően szabálytalanul parkoló autót. Az autóban ülő férfi ennek következményeképp kiszállt a járműből és a szemtanúk véleménye alapján, „megöllek” üvöltést követően leütötte a sértettet, akit az eset után a Siófoki Kórházba szállítottak. Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Somogy megyei hírportál kérdésére elmondta, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság könnyű testi sértés elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozás jelenleg is tart, így bővebb tájékoztatást nem tudnak adni. (Forrás: Somogy megyei hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Elhunyt Braun János, a MEOSZ alelnöke
Miért nem Kubica lesz az utolsó mozgássérült pilóta, aki a Forma–1-ben versenyez - McGloin
Annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy ezt már nincs, ami szét tudná választani!” – Őszinte szere...
„A fogyatékosságügy nem mint érintett érdekel, hanem mint szakember”
Új uniós fogyatékosügyi stratégia készül
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C







Vélemény, hozzászólás?