Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
71
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Miért akadt el már megint az akadálymentesíté

- 2008. október 15. 6:37 -

Hirt Ferenc arra kérdezett rá, hogy miért utasítják el rendszeresen az önkormányzatok intézményeik akadálymentesítésére beadott pályázatainak majdnem felét.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programokat Irányító Szakhatósága 2007-ben összesen 8,4 milliárd forintot irányzott el ő az önkormányzati intézmények akadálymentesítésére. A hét régióban 861 önkormányzat pályázott erre a pénzre és mintegy félezer település nyert akadálymentesítés kiépítésére támogatást – összegezte a tényeket Hirt Ferenc fideszes politikus. Ismereteink szerint az összes pályázó több mint 40 százalékát elutasították arra való hivatkozással, hogy a benyújtott tervdokumentumok nem feleltek meg a szakmai követelményeknek – mondta Hirt Ferenc, majd hozzátette: bárhogy is számoljuk, több mint 2,5 milliárd forint megmaradt az előirányzott összegből, amelyet információim szerint szociális célokra csoportosítottak át. Azt a nagyon sokszor hangoztatott szlogent, mely szerint az emberek és az önkormányzatok nem tudnak pályázatot írni, nem tudom elfogadni – szögezte le a politikus -, mint ahogy azt sem lehet elfogadni, hogy az akadálymentesítésről lemondjanak. Nem is tehetik, hiszen az önkormányzatok fenntartásában működő egészségügyi intézményekben az akadálymentesítést 2009. december 31-ig el kell végezni. Az önkormányzatok alap- és középfokú oktatási intézményeiben és a szolgáltatást nyújtó épületekben 2010 végéig a törvény értelmében el kell végezni ezeket a feladatokat. 1998 februárjában fogadta el a parlament a fogyatékkal él ők jogairól szóló törvényt. Eredetileg 2005. december 31-ig kellett volna a közforgalmú szolgáltatást nyújtó intézményeket akadálymentesíteni, ezt módosították Önök 2007-ben, és kitolták a teljesítési határidőt 2010. december 31-ig – emlékeztetett Hirt Ferenc. „Érintettként, magánszemélyként és elsősorban közszereplőként sem tudom elfogadni az ,,ej rá érünk arra még” gyakorlatát, hiszen nemcsak a hazai szabályozás, hanem az uniós rendelkezések és ajánlások is köteleznek bennünket az akadálymentesítés kiépítésére – mondta a képviselő. A következő kérdéseket intézte a miniszterhez: „Ön szerint befejeződik-e 2010. december 31-ig az önkormányzati óvodák, alap- és középfokú intézmények fizikai akadálymentesítése? Gondolkodik-e a Minisztérium a pályázati rendszer felülvizsgálatán? Mikor mondhatjuk el, hogy a magyar kormány valóban komolyan gondolja a fogyatékkal él ő emberek esélyegyenlőségének megteremtését?” Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter válaszában arra hivatkozott, hogy elsősorban nem a tárca kompetenciája a pályázatok elbírálása. „A megmaradt 2,5 milliárd forintot nem lehet semmi másra, csak akadálymentesítésre felhasználni.” – mondta a miniszter asszony, és hozzátette: „tapasztalatok szerint azonban nagyon sokan meg sem kísérlik a pályázást.” Hirt Ferenc viszontválaszában nem fogadta el Szűcs miniszter asszony szavait. Újra hangsúlyozta, hogy „az akadálymentesítéssel sehol sem állunk, ezért nem érünk rá a kérdéssel hosszan foglalkozni, hiszen a határidők egyre közelednek.” Hirt Ferenc szerint azzal kell elsősorban foglalkoznunk, hogy hogyan lehetne segíteni az önkormányzatoknak a sikeres pályamunkák beadásában. Az országgyűlés 183 nem, 169 igen szavazattal és 15 tartózkodással nem fogadta el a választ.

Forrás: Fidesz.hu
(2008.10.08.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ hét = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 07:29
Partly cloudy
N
Partly cloudy
11°C
0.9 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.9 m/s N
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com