Miért nem Kubica lesz az utolsó mozgássérült pilóta, aki a Forma–1-ben versenyez – McGloin

Nathalie McGloin egy mozgássérült nő, aki teljes életet élő férfiak ellen versenyez Porschéjában. Tinédzserként egy autóbalesetben tört el a gerince, de így is az autók adtak új célt neki.

Hatása a nemzetközi motorsportra azonban jóval nagyobb, mint saját karrierének története: Nathalie az FIA mozgássérült és hozzáférhetőségi tanácsának elnöke és így az ő feladata más mozgássérülteknek segíteni bekerülni a sportba.

Az utóbbi években olyan remek példákat láthattunk erre, mint Alex Zanardit, Billy Mongert, Robert Kubicát, Nic Hamiltont (Lewis testvére) és a Lle Mans-i hős, Frederic Sausset is komoly akadályokat győzött le, hogy versenyezhessen.

A #ThinkingForward sorozat legújabb interjújában McGloin tisztázza vízióját egy olyan sportról, ahol egy mozgássérült gyermek úgy nézheti meg a Forma–1 valamelyik nagydíját, hogy azt mondja magának: „Egy nap ezt akarom csinálni” – és lehetősége is legyen erre.

Natalie, te vagy a motorsport kihívásokat szerető szellemének megtestesülése, de számomra arra is bizonyíték vagy, hogy a sportágunk egyedi, mivel egy autóval, a sisakkal a fejeden nem lehet megmondani kívülről, hogy valaki férfi, nő vagy mozgássérült-e. Ilyen máshol nincs. Mennyire érzed magad erősebbnek ezáltal küldetésed során, hogy még több mozgássérültet a sportágba hozz?

Ahogy te is mondod, a motorsport az egyetlen sport, ahol nincs külön kategória mozgássérült versenyzők számára. Mozgássérült versenyzőként a bokszban hagyhatom azokat a dolgokat, amik miatt hátrányt szenvedek. Pont ez az, ami miatt beleszerettem az autóversenyzésbe, és emiatt adott nekem oly sokat. A legtöbb mozgássérült versenyző ugyanezt válaszolná erre a kérdésre. Jó érzés irányítani egy ilyen hatalmas erővel rendelkező versenyautót, és túlnyomórészt egészséges férfiak ellen pályára gurulni. Ilyenkor a szabadság érzése fog el; azt csinálok az autóban, amit csak szeretnék. Legjobb képességem szerint teljesíthetek, és olyan bátor lehetek, amennyire csak tudok. A hátrányos helyzetem itt semmit sem számít. Az a célom, hogy a motorsportot még többek számára tegyem elérhetővé. Szeretném, ha ők is megértenék, miért imádom annyira.

Áhítattal beszélsz arról, milyen vezetni az autót. A te esetedben éppen egy közúti autóbaleset volt az, amely miatt olyan sokat vesztettél. Most épp egy másik autó ad ebből vissza neked. Mit gondolsz erről?

Igen, ez a sors furcsa iróniája. Nem kapcsolom össze a versenyzést azzal, hogyan törtem el akkor a nyakamat egy közúti balesetben, ahol utas voltam. Még nem is rendelkeztem jogosítvánnyal, amikor megtörtént az a baleset. Nem látok párhuzamot egy utasként elszenvedett közúti baleset és egy versenyautó irányítása között. Mellkastól lefelé lebénultam, mind a négy végtagom mozgásképtelenné vált, ami sokat elvett tőlem. 16 évvel a baleset után, első versenyemet teljesítve most úgy érzem, sokat visszakaptam az élettől. Leginkább azt az érzést, amelyet ahhoz tudok a legjobban hasonlítani, mint amikor gyerekként kéz nélkül vezetsz biciklit. Ekkor semmire nem gondolsz, csak megéled a pillanatot. A versenyzés pont ezt adja meg nekem; teljesen én irányítom az általam vezetett autókat. Én szabom meg a határokat. Az önmagamba vetett hit, a sérülés, az elfogadottság érzése… olyan sokat kaptam vissza, amiért örökké hálás leszek. Rengeteg élményt kaptam azóta, mióta először versenyautóba ültem.”

2017-ben Jean Todt az FIA Mozgássérültségi és Akadálymentesítési bizottság elnökévé tett téged. Mivel jár ez a poszt, és miben sikerült fejlődni azóta?

Jean nagyon egyértelművé tette, hogy ez az pozíció nem egy gesztus volt annak érdekében, hogy kipipálhasson valamit a listán, tényleg azt akarta, hogy a mozgássérültek helyzete javuljon a sportban. Tehát sikerült sokat fejlődnünk, de természetesen még rengeteg dolgot tehetünk. Az első évben arra koncentráltunk, hogy létrehozzunk egy törvényhozó hatalmat a mozgássérült emberek számára, hogy szerezhessenek licenceket. Bár korábban volt egy erre vonatkozó kitétel a nemzetközi sportszabályzatban, azonban ez csak vázlatként élt, és egyedi esetekre alkalmazták. Látni lehetett záradékokat, amelyből az egyik például specifikusan Alex Zanardinak tette lehetővé, hogy a balesete után is versenyezhessen. Ezt a törvényhozó hatalmat sikerült modernizálnunk, aminek célja, hogy a mozgássérültek is versenyezhessenek, anélkül, hogy ennek a biztonságuk látná a kárát. Olyan módokat kerestünk, amelyekkel több embert sarkallhatunk arra, hogy ott legyenek a sportban, például azzal, hogy a mozgássérülteknek is hozzáférést biztosítunk a legmagasabb szintű felszerelésekhez, mert biztosra akartunk menni annak kapcsán, hogy a mozgássérültek is biztonságosan versenyezzenek.

Láttunk olyan versenyzőket, mint Billy Monger, aki a Formula 4-ben szenvedett balesetet, majd visszatérhetett az F3-ban, ahol versenyt is tudott nyerni ezen a magasabb szinten – ez pedig nem történhetne meg bármelyik sportban. Ha rögbijátékos vagy, akkor kerekesszékkel is játszhatsz, viszont az nem ugyanolyan, mintha a Six Nationsben játszanál. A sportunk ilyen szempontból is különleges.

Igen, és bár már a biztosság előtt is létezett ez a környezet, de nem ilyen magas szinten. Az egésznek majdnem olyan érzete volt, mintha enyhén figyelmen kívül hagyták volna a mozgássérültek versenyzését. Persze a bajnokságok tudták, hogy mi a helyes lépés, de nem volt törvényhozó hatalom a dolog mögött. Az ajtó mindig is félig nyitva állt, azonban a bizottság létrejöttével most már teljesen nyitva áll. A következő lépés pedig az, hogy megmutassuk a mozgássérült embereknek, hogy ha motorsportos ambíciókkal rendelkeznek, legyen szó versenyzőről, önkéntesről, hivatalnokról vagy csapattagról, hogy milyen úton juthatnak el ide.

És mit tettél a munkáddal és az olyan versenyzőkkel együtt, mint Zanardi, Billy Monger, Nic Hamilton és Robert Kubica, hogy a mozgássérült embereket a motorsportban való versenyzésre ösztönözzétek?

Az egyik legnagyobb dolog, amiért örökké hálás leszek David Richardsnak, a Motorsport UK elnökének és Jean Todtnak, hogy megengedték, hogy én adjam át a trófeát Kimi Räikkönennek a 2018-as Brit Nagydíjon Silverstone-ban. Ugyanis ennek következtében sokkal láthatóbbá váltunk és olyan mozgássérültek is elkezdtek érdeklődni a sport iránt, akik korábban nem. Ennek következtében megtalálták az én profilom, Billy profilját, Alex profilját, és elkezdtek gondolkozni azon, hogy lehet előttük egy út, és még többet akarnak megtudni erről. A bizottságnak most már saját Instagram-fiókja van, kapcsolatban állunk a mozgássérült versenyzőkkel, és kapcsolatba tudunk lépni más mozgássérültekkel is, hogy megmutassuk, mi lehetséges a motorsportban. És ennek következtében elkezdenek érdeklődni arról, hogy mire van lehetőségük a saját országukban.

Említetted, hogy a motorsportban nincs meg a paralimpia megfelelője, mivel lehetőség van az egyenlő küzdelemre. Van azonban célkitűzés – kicsit hasonlóan a W Serieshez – arra nézve, hogy létrehozzanak egy mozgássérülteket felvonultató versenysorozatot a több tehetség fejlesztése érdekében?

Szerintem a W Series is fantasztikus a nők sportba történő bevonását illetően, és nem látok bármi okot arra, hogy a mozgássérültek miért ne léphetnének ugyanerre az útra. Én valami olyasmit szeretnék nagyon látni, mint amit a Nők a Motorsportban Bizottság csinált a Girls on Track (Nők a versenypályán) kezdeményezéssel. Más szavakkal, megkeresni a fiatal mozgássérült versenyzőket, és a világ különböző városaiban bemutatni, hogy mire is képesek, majd egy megmérettetést rendezni, melynek az első két helyezettje Le Mans-ban vehet részt a 24 órás gokartversenyen. Én ezt nem látom olyasminek, amely a motorsportok inkluzív jellege ellen dolgozna. A W Serieshez hasonlóan minél több szem irányul a nőkre és a mozgássérült pilótákra, annál gyorsabban növekszik majd ez a sport.

Végezetül pedig, Natalie, áttérve egy kicsit nagyobb témakörre, mit gondolsz a nők motorsportban történő előrelépéséről? Számos kezdeményezés született már: a Girls on Track, a Dare to be Different (Merj más lenni), a W Seriesről pedig már beszéltünk; hoznak ezek változást? És hogyan fest majd a jövő?

Szerintem nagyon pozitív a helyzet. A W Series kulcsfontosságú volt ebben az átalakulásban. Aminek változnia kell, az általában a fiatalabb generáción keresztül valósul meg. Ott történik meg valójában a változás, ha az a jövőben is állandóvá válik. A fiatalabb generációnak látnia kell a hozzájuk hasonló embereket, ahogyan ezt csinálják. A Girls on Track program tényleg fantasztikus, mert így a fiatal lányok is a STEM-szakmák felé indulhatnak el, a mérnöki lét felé, gondolkodhatnak a gokartozásban. Ez remek, de a platformon kívül nem volt semmi, ami ösztönözte volna őket eddig. Nézzük meg most a TV-t, ott van a W Series. Látják, hogy a hozzájuk hasonló nők együléses versenyautókkal küzdenek egymás ellen. Azt is megmutatta, hogy ezek a pilóták a köridők és a vezetési képességek terén nem nőknek minősülnek. Ők csak nagyon gyors versenyzők, akik nőnek születtek. Minél jobban egyesítjük gondolatainkat és reklámozzuk a diverzitást, legyen szó a nőkről, a mozgássérültekről vagy az etnikai kisebbségekről a motorsporton belül, annál nagyobb sikernek örvendhetnek majd hosszú távon.

Az interjú alábbi videón tekinthető meg angolul: https://motorsport.tv/embed/bPEPfPzt-thinkingforward-with-nathalie-mcgloin?autoplay

(Forrás: motorsport.com)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .