Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Lord - Szállj szabadon
28
hallgató

Egy találmány, amivel lábra állhatnak a mozgássérült gyerekek

- 2015. január 16. 19:08 - 2005 megtekintés

Az okos kis szerkezetet egy édesanya álmodta meg azután, hogy az orvosok közölték vele, fiának fogalma sincs mire való a lába. Debby Elnatan a hír hallatán összetört. Hiába tudta, hogy kisfia, a kétéves Rotem születési agyvérzése miatt Little-kórban szenved, és nehezen mozgatja a kezét és a lábait, a szíve legmélyén reménykedett, hogy a kicsi állapota idővel javulhat majd valamennyit. Csakhogy Rotem második születésnapja előtt nem sokkal az orvosok azt a hírt közölték az anyával, a vizsgálatok azt mutatják, kisfiának fogalma sincs arról, mire való a lába.

„El se tudják képzelni, micsoda fájdalom egy édesanyának, ha ilyesmit kell hallania. Először azt se tudtam, hova kapjak. Abban biztos voltam, hogy változtatni akarok ezen, de nem tudtam, hogy kezdjek hozzá” – mondja Debby, aki elárulja, ezután minden nap, hosszú órákat sétáltak Rotemmel. „Egy idő után mindkettőnknek nagyon megterhelő volt, ezért kellett valami más megoldás. Estéket forgolódtam álmatlanul, mire megszületett az Upsee.”

Az Upsee tulajdonképpen nem más, mint egy speciális hám, ami úgy van kialakítva, hogy a gyerekek felegyenesedhessenek benne, sőt, szüleik lábai segítségével még lépegethetnek is, miközben szabadon maradt kezükkel játszhatnak. Az ötlet rövid idő alatt annyira népszerű lett Debby ismerősei közt, hogy rávették az anyukát, keressen egy céget, amely vállalja a sorozatgyártást. Végül az északír Leckey vállalkozott, miután egyeztetett dizájnerekkel, mérnökökkel és textilipari szakemberekkel.

Az Upsee Fireflyt egyébként azóta már több országban is tesztelik családok, így Kanadában, Amerikában és Nagy-Britanniában is, és egyelőre mindenhol nagy sikernek örvend.

A videó megtekinthető a következő linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=wH1q599fUVg

Forrás: hir24.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


hat * 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 29. szerda, Péter, Pál napja van.
Az év 26. hete és 180. napja.
Holnap Pál napja lesz.

1873. Deák Ferenc utolsó parlamenti beszéde az egyház és az állam közti jogviszonyról. Szívbaja mindinkább súlyosbodván, nem volt többé képes a törvényhozás termében felszólalni, később már az üléseket sem látogatta. Halála e beszéd után 2 év 7 hónap múlva következett be.


1964. Megindul a menetrendszerű autóbusz-forgalom Magyarország és Csehszlovákia között.


Arany János: A fülemile

"...Péter és Pál /tudjuk/ nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyű nekik ott szerényen
megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nemigen jó barátok..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com