Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Attila - Tél meg nyár
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Minden szülő átéli, aki fogyatékkal élő gyereket nevel: a pszich

- 2018. január 7. 8:05 - 1957 megtekintés

A fogyatékkal élő gyerekek szüleinek a helyzet elfogadása, feldolgozása természetes, hogy nem könnyű.

Mélységesen, feltétel nélkül szeretik őt, és ez ad lelki és fizikai erőt mindennap számukra. Mégis, a szülőkben, akik fogyatékkal élő gyereket nevelnek, gyakorta fogalmazódnak meg kérdések, gondolatok gyermekük állapota kapcsán, vagy ébred bennük éppen lelkifurdalás.

Mindennapi nehézségeiket fokozza, hogy az akadálymentesítés még mindig számtalan helyen nem megoldott, nehézkes a közlekedés, a munkavállalás pedig gyakorlatilag lehetetlen számukra – legalább az egyik szülő számára -, hisz a gyerek folyamatos figyelemre szorul. A legtöbb fogyatékkal élő gyereket nevelő család épp ezért pénzügyi problémákkal is küzd, mert egy fizetésből vagy segélyekből élnek. Az egyszülős családok helyzete még nehezebb anyagi szempontból és a gyerek ellátását tekintve is, hisz nemcsak a megélhetés, de a gondozás is óriási igénybevételt jelent, különösen a gyerek növekedésével.

Hogy lehet könnyebbé tenni?

Nem csoda, ha a fogyatékkal élő gyereket nevelő szülő fizikailag és lelkileg is fáradt. Acosta Sára Diána pszichológushoz fordultunk, hogyan lehet legalább lelkileg valamivel könnyebb az érintett szülőknek a helyzetet megélni.

A szülőkben óhatatlanul megfogalmazódik, és okoz egyúttal lelkifurdalást is, hogy miért ilyen a gyerek, és miért nem olyan, mint a többiek.

Teljesen természetes, hogy ilyesmi megfogalmazódik. A szülő szeretné, ha a gyerekének is könnyebb lenne, és persze tagadhatatlan, hogy szeretné, ha a mindennapok is könnyebbek lennének. Emiatt nem kell bűntudatot éreznie, természetes, hogy magának és gyermekének is a legjobbat szeretné. Nagyjából a szülők kétharmada számol be fel-feltörő érzelmekről a fogyatékkal élő gyermekük nehézségeivel való megküzdés kapcsán.

Bűntudat a gyerek állapota miatt is ébredhet a szülőkben. Sokan magukat okolják azért, mert a gyerek más, mint a többiek.

Normális, hogy a szülők próbálnak okokat, magyarázatot keresni, főleg a kezdeti szakaszban. De az önvád nem vezet sehová. Bár elő-előjöhet időnként, fontos, hogy a szülő megerősítést kapjon, és el is higgye, hogy nem hibás a gyermeke állapotáért.

Elfogadás

A mérhetetlen szülői szeretet ellenére sem könnyű elfogadni a helyzetet. Mi segíthet ebben?

Ebben segíthet, ha a szülő informálódik, illetve, ha beszélgetni tud szakemberekkel és hasonló cipőben járókkal. Ez képessé teszi arra, hogy elinduljon az elfogadás felé, és a helyzetet reálisabban, megoldás-orientáltabban lássa.

Természetes, ha a szülőnek elég

A nehéz mindennapok közepette óhatatlanul eljönnek mélypontok, amikor a szülő azt érzi, elege van. Miért ne érezze rosszul magát?

Természetes, ha néha elege van a szülőnek. Néha annak a szülőnek is elege van, aki teljesen egészséges gyereket nevel. Minden szülő szembetalálja magát nehézségekkel a gyermeknevelés során, és egy fogyatékkal élő gyereknél ez még több kihívást jelent, nemcsak a gyerek sajátos igényei miatt, hanem azért is, mert a külső környezet, a társadalom sokszor nincs berendezkedve arra, hogy tökéletesen integrálni tudja őket, így ezek a családok sokszor ütköznek akadályokba.

Pozitívnak maradni

Felfogható ez valamiféle tanulásnak, közös útnak, amit a gyerekkel meg kell tennie a szülőnek? Lehet így könnyebb a szülőnek?

Jó nézőpont lehet ezt egy közös útnak tekinteni, mivel ebben benne van a megoldás-központúság, amellett, hogy ez egy folyamat, amiben az egész család közösen vesz részt. A jövőre és célokra való összpontosítás segít a nehézségek leküzdésében, míg a holisztikus megközelítés, miszerint a gyerek a család szerves része, erősebbre fűzi a köteléket, és megerősíti a családot.

A gyerekért is, és saját magáért is nagyon fontos, hogy a szülő megpróbálja visszanyerni és megőrizni a derűjét. Hogyan tegye?

Az, hogy a szülő jól érezze magát, nemcsak neki fontos, hanem a többi családtagnak, köztük a gyerekeknek is. Nem szabad bűntudatot éreznie azért, ha magával is törődik, és nem minden idejét a gyerek gondozásának szenteli.

Fontos, hogy a család, a barátok támogassák abban, hogy ne vegyen minden terhet magára, osszák meg a feladatokat, és így saját magára is maradjon ideje. Ha ő is jobban érzi magát, akkor a gyereknek is jobban fog tudni segíteni – válaszolta a pszichológus.

Egy gyakori dilemma

Sokan, akik fogyatékkal élő gyereket nevelnek, félnek újabb gyereket vállalni.

Természetes, hogy felmerülnek kérdések egy újabb gyerek vállalása kapcsán. Nyilván érdemes mérlegelni, mennyi esély van rá, hogy a másik gyerek is beteg legyen, azt hogyan tudnák kezelni, ezzel kapcsolatban érdemes lehet egy orvossal konzultálni.

Ha orvosi aggályok nem is merülnek fel, a szülőket aggaszthatja, hogy a fogyatékkal élő gyereknek ezzel nem adják meg a figyelmet, amire szüksége lenne. Ez ugyancsak lelkifurdalást kelthet.

Egy új gyerek mindig plusz feladatokkal jár, így át kell gondolni, annak függvényében, hogy a másik gyerek mennyire szorul folyamatos figyelemre, jut-e majd mindenkire elég idő. Ettől függetlenül úgy gondolom, ha a családban működik a munkamegosztás, a szülők közti együttműködés, akkor nyugodtan, bűntudat nélkül vállaljanak újabb gyereket.

Forrás:femina.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 12. hétfő, Ernő napja van.
Az év 03. hete és 12. napja.
Holnap Veronika napja lesz.

1458. Özvegy Hunyadi Jánosné és testvére Szilágyi Mihály egyrészről, úgyszintén másrészről Garay László nádor és hitvese Alexandra Szegeden viszályaikat szerződésilegmegszűntették.


1522. II. Lajos király mennyegzője BudánMária osztrák főhercegnővel, aki már 1521december 11-én koronáztatott meg királynévá.

Ladányi Mihály: Téli vers

"Fagyott tócsák között bukdácsol január
rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
borotválatlanul, soványan ácsorognak.
...Tavasz, találj rám,
legyen fölszag a szélben,
vakondtúrás a fűben!

Rügyezzenek ki ujjaimból
az elfagyott cirógatások!"

Időjárás

2026-01-13, 00:13
Overcast
SSE
Előjelzés
-2°C
2.4 m/s
Apparent: -6°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 2.4 m/s SSE
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com