Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Műsorajánlat -
26
hallgató

Mindent a kéznek, semmit a szemnek: tapintható kiállítás nyílt Szarvason

- 2020. március 3. 10:04 - 436 megtekintés

Liget címmel nyílt tapintható kiállítás pénteken, a Szent István Egyetem Tanácskozótermében, melyet a Kézzelfogható Alapítvány a Corteva/Pioneer Hi-Bred Zrt-vel karöltve valósított meg.

A tárlat különlegessége, hogy nem csak szemlélni lehet, hanem megtapintani, sőt fedett szemmel érdemes felfedezni azok a kreációkat, amelyeket kortárs képző- és iparművészek közösen állítanak ki fogyatékossággal élő alkotókkal együtt. Nagy Erzsébet képzési vezető elmondta, a kezdeményezés célja, hogy több mindenki számára bemutassanak egy olyan világot, amely egy újfajta érzékelést tehet lehetővé. A kiállítást egy rajzpályázat is kísérte. A szervezők Szarvas és környéki általános-, valamint középiskoláiban tettek közzé felhívást, hogy a diákok készítsenek olyan pályamunkákat, amelyek tapintható térképként ábrázolják a városban található kedvenc útvonalukat. Egyedüli kritérium volt, hogy az alkotások ne tartalmazzanak szúró, vágó, éles, sértő felületeket a látássérült közönség számára. A Kézzelfogható Alapítvánnyal érkezett a helyszínre Csényi Márk is, akinek ezek közül a kedvence, a gyurmára hasonlító anyagból készült, történelmi Magyarország közepén található malom-emlékmű másolatát idézte fel. A kiállítás március 12-ig díjmentesen látogatható. A bátor vállalkozókat biztos és szakavatott kezek, képzett látássérült tárlatvezetők segítik a megismerésben. Móga Sebők Erzsébet, az alapítvány elnöke kiemelte, a tárlatvezetők munkabért kapnak a tevékenységükért, ami azért fontos, mert minden látogató támogatja azon törekvésüket, hogy értelmes munka jusson mindenkinek, így a fogyatékossággal élő embertársaiknak is. (Forrás: Békés megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


+ hét = 8

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 6. szerda, Csaba napja van.
Az év 27. hete és 187. napja.
Holnap Apollónia napja lesz.

1437. Veszélyes lázadás támadt a parasztok közt Erdélyben, mely a Királyhágón innen is elterjedt néhány megyében. Főbb okai ezek voltak: hittérítés, az egyházi dézsmának készpénzben és pedig jobb értékűben szedése, és az így fizetni vonakodóknak 3 gíra birsággal és egyházi átkokkal fenyítése, a jobbágyok költözésének akadályozása.


1706. Rákóczi felesége, közvetítési kísérletének kudarca után, elhagyja Érsekújvárt. (A csehországi Karlsbadba utazik.)


1906. június 24- július 6. Négyezer bányász sztrájkol Salgótarjánban (Nógrád vármegye) munkaviszonyaik megjavításáért.


Erdélyi József: Nyári dal

"Csakhogy itt van, itt a nyár;
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,-
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár;
egy üveg sör s egy pohár,
itt van az asztalomon,
s iszok mint bölcs Salamon..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com