Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Roy Orbison - Pretty Woman
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Miniszterelnökség: decemberben korábban érkezik a nyugdíj

- 2020. december 3. 18:43 -

Decemberben korábban, jövő szombat előtt érkeznek az érintettekhez a nyugdíjszerű ellátások és a nyugdíj – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

A közlés szerint a havi ellátást a bankszámlákra minden hónap 12-én utalják, decemberben a karácsony miatt viszont már a napokban megkapják nyugdíjasok.
Januártól a nyugdíj összege három százalékkal magasabb lesz, egy átlagos összegű ellátásban részesülő nyugdíjas ezzel – az egy embernek folyósított valamennyi ellátást figyelembe véve – 4300 forinttal kap majd többet havonta, ami éves szinten 51 600 forintot jelent.
Kiemelték: a nyugdíjak a januári emeléssel 2010-hez képest 43,8 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig több mint 10 százalékkal nő.
A nyugdíjasok 2016-tól több mint 220 milliárd forint értékű további juttatást kaptak Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, illetve nyugdíjprémium formájában a gazdaság kiemelkedő teljesítménye miatt – írták.
Emlékeztetettek: 2021-től négy ütemben elkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, februárjában a havi ellátás egyheti összegét vehetik kézhez a nyugdíjasok.
Az ellátást az öregségi nyugdíjasok, a hozzátartozói nyugellátásban, a rokkantsági járadékban és egyéb, a kormányhatározatban felsorolt ellátásban részesülők kapják. Az intézkedés 2,56 millió embert érint – tették hozzá.
Hangsúlyozták: 13. havi nyugdíj 2021-től történő visszaépítése nagy eredmény, különösen a koronavírus-járvány okozta helyzetben.

MTI 2020. december 3.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 23:28
Overcast
NW
Előjelzés
5°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s NW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com