Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mit kell tenni ahhoz, hogy már a januári fizetés is több legyen? – fogyatékosként is igénybe vehető a családi adókedvezmény!

- 2018. január 12. 12:47 - 1832 megtekintés

Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 70 ezer főre tehető azoknak a száma, akik az év elején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez.

A magánszemélyeknek az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről. Ha például a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez a NAV által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33.000 forint adómegtakarítást jelent. Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Idén már havi 6.900 forintos személyi adókedvezmény jár, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer Ft-tal csökkenti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon túl, hogy idén csaknem 5 millió szja-bevallást készít el, az adóelőlegből a kedvezmény lehető legegyszerűbb érvényesítésében is segíti a magánszemélyeket. A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat.

Az ügyfélbarát adóhivatal legújabb szolgáltatása, az adóelőleg-nyilatkozat alkalmazás az alábbi linken érhető el: http://www.nav.gov.hu/anya

A gazdasági tárca azt javasolja, hogy minden szülő haladéktalanul egyeztessen a munkáltatójával, és határidőben adja le a nyilatkozatát, hiszen így már a januári fizetésével egyidejűleg megkapja az adókedvezményt.

Forrás:Nemzetgazdasági Minisztérium/kormany.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 28. szombat, Ákos, Bátor napja van.
Az év 09. hete és 59. napja.
Holnap Albin napja lesz.

1678. Bethlen János erdélyi kancellár és történetíró halála.


1849. Dembinszky hajnalban Kápolnáról Mezőkövesdre hátrál.


Csokonai Vitéz Mihály: A fársáng búcsúzó szavai

"...Élni kell a böjtbe is.
Azért aki szép párt lele,
Nem zsíros az - élhet vele.
Kukrikol a csirke is!
Élni kell a böjtbe is!

Jaj, siessünk, híveim!
Mit érzek? -mi szent szag? wer da?--
Jaj! jön, -jön a hamvas szerda!
Béhamvazza szemeim:
Jaj, siessünk, híveim!..."

Időjárás

2026-03-01, 00:07
Mainly clear
W
Mainly clear
7°C
0.5 m/s
Apparent: 4°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 71%
Szél: 0.5 m/s W
Széllökések: 6.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:25
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.03.07 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.04.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.05.09 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.06.06 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.07.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com