Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

bencsik tamara - t*z
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mozdulj, Debrecen! – új egészségmegőrzési programot indít a város

- 2021. október 19. 6:35 - 1093 megtekintés

A város lakosságának közel 58 százaléka túlsúlyos, ezért a városvezetés szerint szükség van a program nyújtotta segítségre.

Fotó:civishir.hu

„Mozdulj, Debrecen! – Mozdulj magadért! Mozdulj az egészségedért!” címmel indít egészségmegőrzési programot a város. A hétfőn tartott sajtótájékoztatón Papp László úgy fogalmazott, a program a szemléletformálásra épül, s aktív sportolásra ösztönzi az embereket.

– A város és a Debreceni Egyetem között jó az együttműködés, többek között a Népegészségügyi Karral is, amely segítségével 2002-ben elkészült az első, majd 2008-ban a második, s 2021-ben a harmadik egészségterv – mondta a polgármester.

A felmérésekből kiderül, hogy a debreceniek jelentős része küzd érrendszeri megbetegedésekkel, magas vérnyomással, cukorbetegséggel, s a város lakóinak körülbelül 58 százaléka túlsúlyos.

A Zöld város program keretében több városrészben is kondiparkokat, sportpályákat hoztak létre. A város három pontjában futópályákat alakítanak ki vagy újítanak fel: a Nagyerdei Stadion körül, a Tócóvölgyben és a Csapókertben.

– Eljött az idő arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és használjuk ezeket az eszközöket tudatosan. Ezt a programot azért indítottuk el, hogy érdemben tegyünk a debreceniek egészségének megóvása érdekében. Emellett az egész városra kiterjedő szűrőprogramot is indítunk – jelentette be Papp László.

A szűrések jellemzően a magas vérnyomásra, cukorbetegségre, illetve a szív- és érrendszeri betegségekre fókuszálnak majd.

– A mindennapjainkat a pandémia, egy globális egészségügyi válsághelyzet árnyékában éljük. Sokkal ellenállóbb a szervezet, ha sokat mozgunk, kevésbé vagyunk kitéve a járvány káros következményeinek – hívta fel a figyelmet a polgármester.

– A Mozdulj, Debrecen! program egy ajtó, a városvezetés és az egyetem kinyitja ezt az ajtót, de mindenkinek egyénileg kell oda bemenni, egyénileg kell tennie az egészségéért – mondta Széles Diána alpolgármester. Kiemelte, október 26-tól, kedden és csütörtökön 15.30-tól várják a mozogni vágyókat hét helyszínen, amelyek közül négy benti közösségi tér. Minden programot ingyenesen biztosítanak.

– Azokat szeretnénk megmozgatni, akik nem profi sportolók, nem járnak sportrendezvényekre. Fontos az életmódváltás is, amit szintén láthatunk az egészségtervben, s ehhez szakszerű segítséget is tudunk nyújtani a program részeként  ismertette Széles Diána. Hozzátette, egy nyilvános Facebook-csoportot is indítottak, ahol az életmódváltásról is feltehetik kérdéseiket az érdeklődők, illetve további információkat találnak a mozgalomról is a mozduljdebrecen.hu weboldalon.

Zsuga Judit, a Népegészségügyi Kar dékánja arról beszélt, hogy a város önkormányzata és a Népegészségügyi Kar két éve tűzte ki célul, hogy megújítsák Debrecen egészségtervét.

– A debreceniek egészségügyi állapotát elemezve látszik, hogy azok a krónikus betegségek sújtják a lakosokat, amelyek hátterében a rossz szokások, a mozgásszegény életmód, a dohányzás, illetve a túlzott alkoholfogyasztás állnak – húzta alá Zsuga Judit.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója arról beszélt, a szűrővizsgálatokon, ha bármilyen problémát találnak a jelentkezőnél, segítenek majd, nem engedik el a kezét. Arra biztatta, a debrecenieket, hogy jelentkezzenek, kérdezzenek az állapotukkal kapcsolatban.

A Mozdulj, Debrecen! részletes programját itt találják.

(Forrás:a Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 6 = negyven nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 15. kedd, Henrik, Roland napja van.
Az év 29. hete és 196. napja.
Holnap Valter napja lesz.

1490. II. Ulászló magyar királlyá választatott.


1606. A király kinevezi Forgách Zsigmondot országbíróvá. (A kinevezés azonban nem lép életbe.)


Reviczky Gyula: Nyári dal

"...Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a fűben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok...
Szép világ, te, jó napot!

Időjárás

2025-07-15, 19:39
Partly cloudy
WNW
Partly cloudy
30°C
3.5 m/s
Apparent: 30°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 3.5 m/s WNW
Széllökések: 14 m/s
UV-Index: 1.35
Rövid leírás: 0mm /22% / Rain
Napfelkelte: 05:02
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com