Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Mezzoforte - Garden party
59
hallgató

Mozgás, közösség – juniális a Majális-parkba

- 2019. június 12. 21:55 - 1074 megtekintés

Hatodik alkalommal szervezte meg juniálisát a miskolci Lady Lions Club.

Egytálétel, sütemény, színes programok és nem utolsó sorban jó közösség – így várta a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének tagjait a miskolci Lady Lions Club múlt szombaton a Majális-parkban. Falucskai Mónika a Lady Lions Club Miskolc elnöke lapunknak azt mondta, a program mára hagyomány lett a klub életében. – Minden évben programokkal és finomságokkal készülünk. Idén érkezéskor apró szendvicsekkel fogadtunk mindenkit, majd közös torna következett, melyet klubtársunk, Tóth Judit fitneszedző tartott. Ezután pedig egy ebéddel vártunk minden vendégünket – mondta Falucskai Mónika. A magyarországi Lions Klubok jószolgálati tevékenységének fő iránya a megelőzhető, és visszafordítható vakság és a vaksághoz vezető betegségek elleni küzdelem. Emellett viszont minden rászoruló embernek segítenek. Nagy segítség – Egyesületünk fontosnak tartja, hogy a látássérült tagjai és családjaik rendszeresen vegyenek részt közösségi és szabadidős programokon. Ebben már évek óta partnerünk a Lady Lions Club Miskolc – ezt már Barnóczki Gábor, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének elnöke mondta, aki köszönetet mondott a hosszú évek óta tartó támogatásért. – Nagy segítség többek között, hogy most már harmadik éve támogatják a látássérült gyermek tagjainkat és családjaikat a karácsonyi rendezvény alkalmával, amíg a felnőtt tagjaink számára az Első Miskolci Lions Klub segít olyankor. Szintén hasznosak azok egészségügyi szűrővizsgálatok, melyeket nekünk szerveztek a miskolci „oroszlánok„ – hangsúlyozta az elnök. (Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 * kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. június 25. kedd, Vilmos napja van.
Ma van a(z) Barlangok napja.
Az év 26. hete és 177. napja.
Holnap János, Pál napja lesz.

1311. Csák Máté annyira elbízottá lett, hogy e napon Budát, hol I. Károly király feleségével, Katalinnal időzött, hadaival háborgatta.


1741. Mária Terézia királynő koronáztatása Pozsonyban nagy ünnepéllyel és a szokott szertartástól csak annyiban különbözve tarttatott meg, hogy őfelsége az eskütérre és a királydombig nem lovagolt, hanem kocsizott, a 4 kardvágást azonban lóháton tette.


Gyóni Géza / 1884. jún. 25. - 1917. jún.25. /

Sírvers

Hazai domb lesz vagy idegen árok,
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teéretted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com