Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szemfüles - a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének m*sora
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mozgássérült-igazolvánnyal is fizetős volt a parkolás a kórházban

- 2020. július 19. 18:06 -

Nem tudott behajtani az intézmény területére és csak fizetős parkolót vehetett igénybe a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál szolnoki olvasója, aki mozgáskorlátozott feleségét szállította volna haza a Hetényi Géza kórházból. Az intézmény azt mondta, a visszaélések miatt szigorítottak a behajtási korlátozáson, de már dolgoznak a probléma megoldásán. Addig is a mozgássérültek és hozzátartozóik a teherportán keresztül hajthatnak be a kórház területére.

– Pénteken lettem rosszul, a mentő eszméletlen állapotban szállított el otthonról. Hétfőn jöhettem haza a kórházból… – kezdte történetét Samu Lászlóné. A nyugdíjas szolnoki asszony 67 százalékos rokkant, amit mozgássérült kártyával is tud igazolni.

– A férjem jött volna értem, de a kórház területére nem engedték beállni. Kizárólag a hétemeletesnél lehetett behajtani, ahol csak fizetős parkoló van. Ott miért nem tudom használni a mozgássérült kártyám? A parkolási díjat ki kellett fizetni. Sőt! Még azt a pár percet is rászámolták, amellyel túlléptük az időkorlátot – mesélte a történetet.

Mint mondta, bár a külsős cég által fenntartott parkolóban van mozgássérülteknek kijelölt hely, de portás nincs, aki ellenőrizze a mozgássérült igazolványt, így ugyanúgy fizetniük kell a parkolásért, mint bármelyik más látogatónak.

– Miért nem mehet be a kórházba egy, az intézményből távozó, mozgássérült betegért a hozzátartozója? A kórház melletti parkolóban pedig miért nincs parkolóőr, csak automata? – kérdezi a házaspár.

– Intézetünknek az országos iránymutatások alapján nagyon szigorú szabályrendszert kellett bevezetnie, amely érintette a betegek beengedését a kórház területére és a látogatási tilalmat is. Sajnos visszaélések történtek ezen a téren, ezért szigorítottunk még inkább a behajtási lehetőségen – válaszolta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál kérdésére dr. Bene Ildikó, a kórház megbízott főigazgatója, aki azonnal intézkedett az ügyben.

– A mozgássérült beteg hozzátartozója intézetünk teherportáján keresztül behajthat az autóval és a legközelebbi mozgáskorlátozott parkolóban megállva a beteg be- és kiszállásának idejére a legrövidebb időtartamig parkolhat.

A rendszer egyelőre nem tudja kezelni a kártyát

– A hétemeletes épület előtti automata parkolórendszer az NHSZ Zrt. üzemeltetésében működik, amely sajnos valóban nem tudja kezelni a mozgássérült igazolványt. A probléma megoldására egyeztetést kezdeményeztünk az üzemeltetővel – áll a Hetényi Géza kórház válaszban.

Dr. Bene Ildikó, a Hetényi kórház megbízott főigazgatója hozzátette, bízik abban, hogy mielőbb megoldás születik a problémára.

(Forrás:a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét + 5 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 13:28
Mainly clear
NE
Mainly clear
19°C
1.3 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 4.35
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com