Mozgássérült kocsi töltőjét lopta el egy férfi Lengyeltótiban
Az eljárás adatai alapján 2021. február 24-én a hajnali órákban az akkor még ismeretlen tettes jogtalanul bement egy ház udvarába, majd a garázsból eltulajdonított egy akkumulátortöltőt, amivel éppen egy mozgássérült kocsit töltöttek.
Fotó: Marcali Portál
A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként azonosítottak egy 55 éves helyi lakost, akit rövid időn belül elfogtak és előállítottak a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A nyomozók Sz. Dezsőt üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
MEOSZ: A fogyatékossággal élő emberek esetében ne emelkedjen az üzemanyagár
Rendeletmódosítást kér a MEOSZ – A fogyatékos emberek is jelezhessék az önkormányzatoknak, ha segíts...
„Ha csak a fogyatékosságát látjuk, valóban fogyatékossá tesszük” – Sérült és ép emberek egymás szemé...
A programok terén az élen jár a karcagi mozgássérült csoport
Még tervek sem készültek a 3-as metró akadálymentesítésére
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


18°C
Vélemény, hozzászólás?