Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szivárvány - magazinm*sor vendégekkel és érdekes témákkal
57
hallgató

Mozgássérültektől vett el buszt a BKK – FEJLEMÉNYEKKEL

- 2013. december 13. 11:05 - 2279 megtekintés

Felháborodtak a mozgássérültek, mert a BKK elvette egy kisbuszukat az ötből. Ezért most várakozni kell reggel és délután a speciális járművekre, amit arculcsapásként élnek meg. A BKK szerint a buszok nem voltak kihasználva, és amúgy is sokkal több lett a mozgássérülteket is szállítani tudó alacsonypadlós busz.

A speciális, kifejezetten a mozgássérülteknek vásárolt öt mikrobusz közül egyet átirányított a BKK az Aranyhegyre, mégpedig azért, hogy egy gazdag, budai lakóparkot szolgáljon ki. – írta az Index-nek a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete.
Ungvári Mihályné, az egyesület elnöke közölte, hogy októberben arra lettek figyelmesek, hogy a kisbuszok reggel és délután nem tudnak már mindenkit elszállítani munkába vagy képzésekre. Akkor jöttek rá, hogy egy buszt átirányítottak telebusznak, amikor meglátták a sajtófotókon a régi buszukat, az LRV 482-as rendszámút.

Először ugyan nehezen ismerték fel, ugyanis közben átfestették kékre, míg a többi mikrobusz ma is fehéren jár, BKK matricával, de az áthelyezett buszban a kinyitható rámpa is benne van.

Így már megértettük, miért nem fértünk fel egyszer csak a reggeli és délutáni mikrobuszokra. Igaz, hogy a menetidejüket meghosszabbították éjfélig, hétvégére is, ami persze nincsen kihasználva. És mondani sem kell, melyik a fontosabb: hogy eljuthassunk este színházba vagy baráti összejövetelre, vagy eljuthassunk a munkába, iskolába. Reméljük, legalább a mozgássérült gyerekeket elviszik október óta is az iskolába. Ezt az eljárást arculcsapásként éljük meg.

Kisbuszpark

2010. áprilisában a BKV megvásárolt 5 db új Renault Master 2,5 dCI típusú mikrobuszt, amelyeket átalakítottak súlyos mozgássérültek szállítására. Felvonó szerkezetet (liftet), illetve rámpát szereltek rájuk és kivették az ülések nagy részét, hogy elférjenek az utasok, akik mechanikus kerekes székkel, vagy az annál nagyobb méretű elektromos kerekes székkel tudnak csak élni, közlekedni. A mozgássérülteknek nyújtott midibusz szolgáltatás feladat-ellátási szerződés keretében működik a fővárosi önkormányzat és a BKK között.

Az egyesület elismeri, hogy sok vonalon járnak felváltva a normál és az alacsony padlós járművek. Előfordul azonban szerintük, hogy több mint egy órát kell várni az alacsonypadlós buszra, ami főleg télen veszélyezteti a kerekes székben ülő emberek egészségét. Egyébként az sem segít minden esetben, hogy alacsonypadlós buszok közlekednek. Ugyanis vannak magatehetetlen emberek, akiknek csak ez a ?Háztól házig? járat jelent megoldást. Ezért azt kérik Vitézy Dávidtól, a BKK vezérigazgatójától, hogy helyeztesse vissza az elvett mikrobuszt a mozgássérültek szolgálatába.

BKK-sok is a mozgássérültek mellett

Pezsgést indított el a mozgássérültektől elvett buszról szóló Index-cikk és a tényeket cáfolni kívánó BKK-reakció. Utóbbi nem állt épp sziklaszilárd talajon, minimum három változatban látott napvilágot, amit jótékonyan megőrzött az internet. A két fél Facebook-oldaláról szemezgettünk.

A BKK Facebokk-oldalának legérdekesebb fejleménye, hogy több BKK-munkatárs is megszólalt a mozgássérültek pártján. Idézzük egyiküket: ?Kedves Kollégák! Mint különjáratos annyit szeretnék hozzáfűzni az előzőekhez, hogy mozgássérülteket szállító autóbuszokra sokkal több lenne az igény, mint amennyit ki tudunk elégíteni. Rengeteg kérés fut be hozzánk, de nem tudjuk teljesíteni (már csak az ára miatt sem)!?

Az utca embere is jobban hisz a szemének, mint a statisztikai hókuszpókuszoknak?Én csak azt láttam a mai nap reggelén, hogy egy kerekesszékbe kényszerült úr nem tudott felszállni az alacsony padlós buszra, mert a sofőr nem volt hajlandó lehajtani neki a „rámpát”? Továbbá az is eléggé frusztráló, hogy babakocsival néha alig lehet leszállni a szintén az alacsony padlós buszról, mert a buszsofőr nem képes közelebb állni a járdához és leengedni a buszt, hogy ne olyan magasról kelljen leszállni a babakocsival?- írta egy fiatal hölgy.

Egy érintett fiatalember keményebben fogalmazott: ? A BKK reakciója hazugság. Budapest tömegközlekedése a mai napig nem akadálymentes többszöri határidő eltolás ellenére sem. A metróvonalakon nem lehet közlekedni, a villamosok a 4-6-os kivételével használhatatlanok, a HÉV-ek szintén nem akadálymentesek. A buszok, trolik vonalán van némi javulás, de a vegyes vonalakon (ahol hagyományos járművek is járnak) nem tartják a menetrendben leírt járműtípus küldést (a vezetők szerint a járművek pillanatnyi műszaki állapotának függvénye, milyen járművet tudnak indítani), így azokhoz igazodni nem lehet. Ma Budapesten egy aktív tanuló, vagy dolgozó mozgáskorlátozott ember olyan versenyhátrányban van egészséges és tömegközlekedni tudó társával szemben, ami elfogadhatatlan és teljesen megfosztja a napi szintű tervezett közlekedéstől. ?

Majd így folytatja: ?Nagyon kérem, NE HAZUDJANAK, ezt a rendszer emberek használják, olyan emberek, akik olvassák is a közleményeiket és tudják, hogy amit állítanak NEM IGAZ.?

Egy másik mozgássérült lényeglátóan, ám kissé rezignáltan szólt hozzá: ?Amit a válaszban írtak, egy PR-anyag, ugyanezt kaptam én is válaszként a korábban megtett bejelentésemre. Szomorú, nagyon szomorú.?

És akkor nézzünk körül az ÖNÉ (Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete) háza táján.

Az egyesület konkrét helyzetelemzése után lájkok erdeje, majd egyetlen mondatban a lényeg: TÖBB buszt!!!!!!!!!!!!!!!

Forrás Gy. Dobos Mariann index.hu-n megjelent írása.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy * 1 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com